Hillary szerint fénykép kell az Everest-rejtély megoldásához<br/>

Vágólapra másolva!
A szombaton megtalált hegymászó holtteste kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy ki hódította meg a Mount Everestet.
Vágólapra másolva!

Sir Edmund Hillary hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a rejtély, vajon ő és Tenzing Norgay serpa érte-e el először a Mount Everest csúcsát, lehet, hogy soha nem fog megoldódni. Most először beszélt arról is, hogy ő serpája előtt érte el a csúcsot 1953. május 29-én. Az új-zélandi hegymászó elfogadja, hogy a brit George Mallory, akinek a tetemét a csúcs közelében szombaton találták meg és társa, Andrew Irvine 29 évvel korábban, 1924. június 8-án már elérhette a csúcsot. Bizonyító erejű fénykép nélkül azonban a világ sohasem lehet biztos, mondta Hillary a Reutersnek. Mallory holttestét szombaton a seattle-beli Mallory & Irvine kutató expedíció hegymászói találták meg a csúcs közelében.
Mallory holtteste 8290 méteres magasságon állt ki a hó és a sziklák közül. Nagyon jó állapotban maradt meg a test, ami a száraz levegőnek és az alacsony hőmérsékletnek köszönhető – mondta a Reutersnak az expedíció szponzora és szóvivője, Peter Potterfield. A maradványok egyértelműen azonosíthatóak. – Csapatunk átkutatta a környező területet is – mondta Eric Simonson, az expedíció vezetője. Irvine testét nem találták meg. A hegymászók a család kívánsága szerint a hegyen temették el Malloryt egy rövid gyászszertartás után.
Hillary izgalmasnak minősítette a holttest megtalálását, de emlékeztetett, hogy a Mallory és Irvine által használt fényképezőgépet nem sikerült fellelni. Valószínűleg ez az egyetlen bizonyítékhordozó azzal kapcsolatban, hogy a hegymászó páros valóban elérte-e a csúcsot – mondta a 79 éves Hillary a Reutersnak. "Lehet hogy sohasem fogjuk megtudni, hacsak meg nem találják a fényképezőgépet és hacsak nem használható a benne lévő film 75 év után." A túlélő hegymászótársak elmondása szerint Mallory 274 m-re közelítette meg a 8848 m magas csúcsot, amikor a felhők eltakarták őt és Irvine-t. Azóta folynak a találgatások, hogy eltűnésük előtt vajon elérték-e a csúcsot, vagy nem.
Hillary azt állítja, hogy nem bánná különösebben, ha kiderülne, hogy Mallory megelőzte őt. "45 éven át engem tartottak a Mount Everest legyőzőjének" – mondta. "Azt hiszem, nem izgatna, ha most kiderülne, hogy Mallory volt az első. Mivel ő nem tudott visszatérni, ezért az ő teljesítménye nyilvánvalóan nem teljes" – mondja Hillary.
Hillary a hamarosan megjelenő önéletrajzában – Kilátás a csúcsról – leírja, hogyan vezette Tenzing a csúcsra, és amikor felértek, hogyan vette elő azonnal a fényképezőgépét. "Egy olyan hóval borított helyre jutottam, ahol semmi más nem volt, csak tér minden irányban. Teljes megelégedéssel nyugtáztuk, hogy felértünk a világ tetejére." Arra a kérdésre, hogy miből jött rá, hogy Tenzing előtt ért fel, Hillary a következőt válaszolta: "A könyvemben elég világosan leírom, hogy pontosan mi történt ekkor. Tenzing szintén ír erről az egyik könyvében, de az emberek szívesebben hisznek a saját teóriájukban, ezért nem figyelnek oda igazán arra, hogy valójában mi történt." Hozzátette még, hogy nem tartja nagyon fontosnak, ki volt az első. "Mi tényleg nem így gondolunk erre vissza."

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Hegymászók, riportok, sikerek, kudarcok