Einstein eldobott leánya?

Amikor Albert Einstein személyes iratait újra átolvasták egy készülő könyvhöz, kiderült, hogy a nagy fizikusnak volt egy eddig ismeretlen lánya is első feleségétől, Mileva Marictól. A tragikus történet még egyetemi éveikben kezdődött.

Einstein Milevával az egyetemen ismerkedett meg, ahol a lány fizikát tanult. A fiatalok egymásba szerettek, s a gyermek ennek a szerelemnek lett korai, még törvénytelen gyümölcse. Mileva hazautazott Szerbiába szüleihez, ott szülte meg titokban gyermekét, hogy ne hátráltassa a férfit karrierjének alakulásában. A kislány, Lieserl 1902-ben, feltehetően súlyos fogyatékossággal, Down-kórosan jött a világra. Mivel Mileva nem tudta rögtön örökbe adni, szüleire bízta a kicsit, és elutazott. A gyereket később valószínűleg mégis örökbe adták.
A kislány nyomára Michelle Zackheim bukkant, egy levélrészlet hívta fel alapján. Einstein 1903-ban a következőket írta Maricnak: "Nagyon sajnálom, ami Lieserllel történt. A skarlát gyakran hagy tartós nyomokat maga után." Zackheim osztrák, német és svájci levéltárakat böngészett át, járt Szerbiában is. Szerinte a kislány 21 hónapos korában, a skarlátban halhatott meg.

Einstein később elvette feleségül Milevát, aki feladta önálló tudományos karrierjét férje kedvéért. Válásuk után ő gondozta tovább fiukat is, aki szintén beteg volt - súlyos skizofréniában szenvedett.
Robert Schulmann, a Bostoni Egyetem Einstein-gyűjteményének http://albert.bu.edu/ igazgatója szerint lehetséges, hogy létezett ez a leány, de az egész inkább csak spekuláció. Gerald Holton fizikus, az Einstein életmű kutatója ennél jóval élesebben fogalmaz: "Zackheim hiába kóvályogta végig Szerbia összes temetőjét, nem talált semmit." (The Time)

(ÉT)

Ajánló:

Életrajzi adatok, tudományos munkák, képek, linkek. 16 használható link a nagy tudóshoz. 15 komoly tesztkérdés angol nyelven Einstein életéről és munkásságáról.