Mégis örök az élet?<br/>

Fennmaradhat-e az élet az Univerzumban, ha minden rendelkezésre álló energiaforrás kimerül? A jövő élőlényei a csökkenő energiaforrások miatt aktivitásuk csökkentésére kényszerülnek, esetleg hosszú téli álomhoz hasonló időszakokkal. Szubjektív idejük így egyre kisebb hányada lesz a ténylegesen eltelt időnek, de a halál a végtelenségig elodázható.

1856-ban Hermann Helmoltz a tudomány történetének legnyomasztóbb föltevését mondta ki: az univerzum meg fog halni. A termodinamika akkoriban fölfedezett második főtétele szerint az entrópia, egy rendszer rendezetlenségének mértéke, a maximum felé tart. Ez azt jelenti, hogy lassanként minden struktúra egy diffúz egyensúlyban oldódik fel, a sugárzások és részecskék homogén levesévé alakul. "Az energia egyenletesen oszlik el az egész rendszerben, s így többé nem lesz lehetséges semmi változás" - írja Isaac Asimov Az emberiség apokalipszise című tudományos-fantasztikus regényében. A második főtétel a világegyetem mindent átfogó halálos ítélete.

Az egyre táguló világegyetemben azonban kétséges a csak sztatikus, zárt rendszerekre definiált második főtétel érvényessége. Lehetséges, hogy az életnek mégis van esélye.
"Az univerzum távoli jövőjének előrejelzése lehetetlen az élet és az intelligencia lehetőségeinek végiggondolása nélkül" - mondja a princetoni Freeman Dyson, aki megalapozta a világegyetem távoli jövőjének kutatását. De hogyan létezhetnének és élhetnének távoli unokáink egy összeomló univerzum romjai között?
Egy biztos: mielőtt a felfúvódott Nap megolvasztja Földünket, új hazát kell keresniük. A kivándorláshoz elegendő idő áll rendelkezésünkre. Igazán súlyossá csak akkor válik majd a helyzet, ha már minden csillag kiégett: utódainknak akkor új energiaforrás után kell nézniük.

Egyik lehetőség a bolygók, vagy nagyobb égitestek csillaggá alakítása. Összeütközésük alkalmával óriási energia szabadulna fel. A fekete lyukak energiáját is meg lehetne csapolni, például gravitációs parittyaként használva őket. A lassanként megszűnő fekete lyukakból felszabaduló Hawking-sugárzás még sokáig használható energiaforrás lehetne. "Ha igaz, hogy az anyag valamikor szétesik, úgy 1033 év múlva az életnek nagy problémával kell szembenéznie" - mondja Dyson. A nukleonok felbomlása után a világegyetem meglehetősen üres és sivár lesz, de lesznek még elektronok, pozitronok és fotonok, és Dyson meg van győződve arról, hogy ezek is alkalmasak gondolatok hordozására. Az embernek persze meglehetősen nehéz lenne a túlélés egy ilyen híg elektron-pozitron levesből álló univerzumban. A kérdés azonban nem az, hogy fajunk a jelenlegi formájában halhatatlan-e, hanem hogy utódaink, vagy más értelmes lények valamilyen formában képesek lehetnek-e a túlélésre. Dyson úgy véli, hogy a természet törvényei elvileg nem teszik lehetetlenné az élet örökké tartó fennmaradását: "A világegyetem lehűlésével párhuzamosan az élet lüktetése is egyre lassul, de sosem szűnik meg teljesen." Ennek két feltétele van: 1. Az élet lényege nem az anyag, hanem a szervezettség! Ha ez igaz, akkor hús és vér nélkül is lehet élet. Például a szupravezető hálózatokban vagy a kozmikus porfelhőkben is testet ölthet. 2. Az élet bármilyen környezethez képes alkalmazkodni, ha elegendő idő áll rendelkezésére.

A jövő élőlényei a csökkenő energiaforrások miatt aktivitásuk csökkentésére kényszerülnek, esetleg hosszú téli álomhoz hasonló időszakokkal. Szubjektív idejük így egyre kisebb hányada lesz a ténylegesen eltelt időnek, de a halál a végtelenségig elodázható.
Charles Bennet és Rolf Landauer, az IBM két kutatója bebizonyította, hogy lehetséges a reverzibilis információfeldolgozás. Jelenleg persze még nem létező, hipotetikus fizikai rendszerek képesek energiaveszteség nélkül feldolgozni az információkat. Ennek következtében elképzelhetők olyan jövendő igénytelen rendszerek, amelyek semmit sem észlelnek az őket körülvevő világból, de képesek egy korábbi univerzumra visszaemlékezni, sőt talán álmodni is tudnak.

A külső információk gyűjtésének és törlésének természetesen van bizonyos legkisebb energiaszükséglete. Késői utódainknak tehát csak véges számú tudatállapotra lesz lehetőségük. Ez attól is függ, hogy a világegyetem digitális vagy analóg számítógépként viselkedik.
Talán léteznek még más, fantasztikus kivezető utak is. Esetleg vannak a világegyetemben olyan átjárók, amelyeken egy halódó civilizáció egy másik, az élet számára kedvezőbb univerzumba települhet. Ilyen téridő-alagutakat ugyan még senki sem talált, de létezésük logikusan következik az általános relativitáselméletből. Esetleg egy új univerzumot építhetnének maguknak, ami meglehetősen kalandos elképzelés, de nem annyira, hogy neves fizikusok ne mérlegelnék a lehetőségét.

(Természet Világa)

Ajánló:

Tegyük fel, hogy az emberiség nem pusztítja el önmagát. Gyarmatosítottuk a Világegyetemet, szinte mindent meg tudunk már tenni, ami a fizika határain belül lehetséges. Uralmunk alá vontuk a természetet szinte teljes egészében. Vajon mit fog tenni, és egyáltalán mit tehet egy ilyen szuperfaj, amikor szembe kell néznie az Univerzumban végbemenő folyamatok fokozatos lelassulásával? Voltaképpen a Nagy Reccs nem más, mint egy megfordított ősrobbanás. A csillagok lassan megsemmisülnek, mert a háttérsugárzás hőmérséklete olyannyira magas lesz, hogy nem képesek többé hőt kisugározni a környezetbe, és emiatt felrobbannak. A teret plazma tölti ki. Végül már csak a kompakt égitestek, a fekete lyukak és neutroncsillagok létezhetnek, de ezek sem sokáig. Az Univerzum közeledik a végső pillanathoz. Vajon lehetséges-e örökké élni egy ilyen, véges idejű Világegyetemben? Nem tudjuk, mire lesznek képesek utódaink a gyakorlatban, elvben azonban úgy tűnik, ez is lehetséges volna. Egy nagyon komoly kozmológia honlap, az Illinois Egyetemen.