Ózonvédelmi konferencia kezdődött Pekingben<br/>

Vágólapra másolva!
A kínai fővárosban hétfőn megkezdődött a montreali ózonvédelmi jegyzőkönyvet aláíró országok XI. konferenciája.
Vágólapra másolva!

Az ötnapos tanácskozáson - amely a Kínában valaha rendezett legjelentősebb nemzetközi környezetvédelmi értekezlet - az Új Kína hírügynökség szerint 181 ország, illetve szervezet összesen több mint ezer küldötte vesz részt.
A vendéglátó Kína - amely az ózonréteget károsító anyagok legnagyobb termelője és felhasználója a világon - a múlt héten bejelentette: úgy döntött, hogy gyorsított ütemben állítja le több, az ózonréteget károsító vegyianyag előállítását. Az 1987-ben aláírt Montreali Jegyzőkönyvben a fejlődő országok arra kötelezték magukat, hogy idén július 1-jétől egy éven át az 1995-97 közötti időszak átlagos éves szintjén "fagyasztják be", majd 2005-ig gyors ütemben ennek felére csökkentik az ózonfaló freongázok (halogénezett szénhidrogének - CFC-k) kibocsátását.
A pekingi konferencia célja az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) nyilatkozata szerint az, hogy 300 millió dollárról 500 millióra növelje azt az összeget, amellyel a szegény országokat segítik a Montreali Jegyzőkönyvben vállalt kötelezettségeik teljesítésében.

(MTI)

Ajánló:

Az egyik legjobb magyar nyelvű honlap a témában.

Korábban: