Ma nem érdemes aludni - sarki fény a láthatáron<br/>

A február 17-én kidobódott, 2000 km/s-os sebességgel száguldó napanyag vasárnap este elérte bolygónk közvetlen környezetét. Ha szerencsénk van, akkor ma éjjel sarki fényt láthatunk!

A 2000. február 17-én lezajlott koronakitöréskor kidobódott napanyag lökéshullám-frontjának megérkezését tegnap este, közép-európai idő szerint 22 órakor észlelte a Föld körül keringő ACE űrszonda, majd kb. egy óra múlva a plazma összeütközött bolygónk mágneses pajzsával. A magas- és közepes földrajzi szélességeken - így talán hazánkban is - a következő 24-48 órában sarki fényjelenséget (aurora) csodálhatunk meg. Geomágneses viharról, távközlési zavarokról eddig nem érkeztek jelentések.

A február 17-ei nap- és koronakitörés (pénteki cikkünk)

A közelmúltban számoltunk be az [origo]-ban a fokozódó napaktivitás egyik leglátványosabb következményéről, a koronakitörések megszaporodásáról. Bár ezek általában nem a Föld felé irányulnak, úgy tűnik, a február 17-én lezajlott eseménnyel nincs ilyen szerencsénk. A kitörés ugyanis részben bolygónk felé irányult, ami nem is meglepetés, mivel szinte a korona egészére kiterjedt (lásd a lenti animációt). A hét végén több milliárd tonna forró napanyag (plazma) söpör át a Föld környezetén, 2000 km/s-os sebességgel.

Bár ez a gif-animáció valószínűleg egy kicsit lassan töltődik le (186 KByte), érdemes kivárni. A február 17-ei koronakitörés szinte az egész napkoronára kiterjedt, s egy része felénk irányult

Aggodalomra azért valószínűleg nincs ok, mivel bolygónk mágneses pajzzsal védett planéta. A mágneses tér erővonalai eltérítik a plazma elektromosan töltött részecskéit, megvédve a légkört és a felszínt az intenzív bombázástól. A napanyag azonban a mágneses pajzsra is hatással lesz: nekiütközve lökéshullámfront alakul ki, a pajzs benyomódik, az erővonalak összesűrűsödnek és a felszín felé tolódnak. A folyamat megnöveli a mágneses térerőt, szélsőséges esetben pedig áramot indukálhat a felszínen. Nem kell hangsúlyoznunk ezek veszélyességét az érzékeny elektronikus berendezésekre. Általában azonban csak a Föld körül keringő műholdak vannak veszélyben egy-egy ilyen, Föld felé irányuló kitöréskor.

A február 17-ei eseménysorozat egy közepes méretű napkitöréssel vette kezdetét, amelyet rövid időn belül egy másik követett. Érdekes, hogy mindkét esemény viszonylag nyugodtan tűnő napfoltcsoportok felett következett be (8872-es és 8869-es csoport, lásd a képen). Mint az igen gyakori, az egyik napkitörést koronakitörés követte, vagyis a napkitörésben felszabaduló napanyag a korona nyitott mágneses erővonalai mentén elszakadt központi csillagunktól. 3-4 napba telik, míg a benne kilövellő anyag áthalad rajtunk, vagyis február 19-én vagy 20-án várható a hatása.
Érdekes, hogy mindkét napkitörés eltűnő protuberanciákkal volt kapcsolatos. A protuberanciák olyan, a Nap alsó légkörében imbolygó gázhidak, amelyeket a mágneses erővonalak tartanak össze. Ha a mágneses tér instabillá válik, akkor a napanyag robbanásszerűen távozik az űrbe.
A cikkben látható felvételeket a SOHO (Solar and Heliospheric Observyatory) nevű napkutató műhold készítette.

S. T.

Ajánló:

Űridőjárás előrejelzés! Napi jelentés a Nap és a Föld környezetének fizikai állapotáról. A NASA sajtóanyaga, további képekkel és információkkal.

Korábban: