Hárommilliárd szomjazó<br/>

Vágólapra másolva!
Egy nemrég megjelent ENSZ-jelentés szerint a rossz higiéniás körülmények miatt a világnépesség felének kell nap nap után vízhiánnyal szembenéznie.
Vágólapra másolva!

A World Health Organization (WHO) - legújabb felméréseire hivatkozva - megdöbbentő adatokat közölt a fejlődő országok életkörülményeiről. Ezek szerint hárommilliárd embernek nem áll rendelkezésére elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű víz, egymilliárd pedig szinte alig jut tiszta ivóvízhez. Közülük is a gyerekek a legveszélyeztetettebbek, ugyanis az adatok szerint naponta ötezer fiatal hal meg.

"Ez a szám megfelel annak, mintha mindennap tizenkét Jumbo Jet zuhanna le"- mondta Brian Appleton, a WHO szakértője. "Ha naponta ennyien halnának meg repülőgép-szerencsétlenségben, természetesen mindenki ki akarná deríteni ennek okát, és minél hamarabb próbálna megoldást találni rá"- véli a tudós.

A köztisztaság katasztrofális állapota miatt a vízforrások nagyon szennyezettek, amely pusztító tífusz- és kolerajárványokhoz vezethet. Sajnos a higiénia javításáért tett erőfeszítések nem tudnak lépést tartani a fejlődő országokban manapság tapasztalható népességrobbanással.

Az idő igencsak sürget, de érhető el javulás, hiszen az egyéni kezdeményezésen és összefogáson alapuló megoldási kísérletek már Etiópiában, Bolíviában, Tanzániában és Indiában is eredményhez vezettek.

Az WHO véleménye szerint 2025-re sikerülhet annyit javítani a köztisztasági állapotokon, hogy mindenkinek lehessen majd elegendő ivó- és öntözővize.

Sajnos ez még egyelőre csak álom. Hogy minél hamarabb valósággá válhasson, 1997 után a tudósok most ismét konferenciát rendeznek, melynek témája a globális vízfelhasználás mérséklése, észszerűbb felhasználása (a konferencia múlt pénteken kezdődött Hágában). A három éve létrehozott - a jövőbeni vízstratégia kidolgozásáért felelős - bizottság szorgalmazza a globális vízkészletek fejlesztésére fordítandó összeg jelentős megnövelését, de sokan mégsem vesznek tudomást az egész problémáról.

A konferencián nagy figyelmet szentelnek Afrikának és Közel-Keletnek, azoknak a térségeknek, ahol a rendkívüli szárazság különösen sok emberáldozatot követel. Afrika helyzete ilyen szempontból igen érdekes, mert vannak ugyan nagyon száraz területei - mint pl. Angola, Mozambik és Namíbia -, de akadnak olyanok is, ahol a vízkészletek növekednek - erre példa Kongó esete. A Közel-Keleten a folyamatosan csökkenő vízkészletek mellett az is nagy gondot jelent, hogy a népesség igen gyors növekedésnek indult, és ennek következményeként az egy főre jutó felhasználható víz mennyisége felére csökkent, megközelítve az emberi egészség fenntartásához szükséges érték alsó határát.

Amíg a fejlett országok lakosai semmit nem érzékelnek a problémából és felelőtlenül pazarolják a vizet, addig bolygónk népességének fele nem jut tiszta ivóvízhez. A megoldáshoz vezető út egyik fontos lépcsője lehet a környezeti tudatformálás, a probléma megértése és a közös segítségnyújtás. A jó minőségű vízhez való hozzáférhetőség mindenkinek alapvető emberi joga.

Vas Ottó

Ajánló:

A BBC cikke. Magyarország vízügyi helyzetének összefoglalója. Vízhiány a Közel-Keleten.