A fekete lyukak is elhíznak<br/>

A Nottingham Egyetem (Birmingham, Nagy-Britannia) csillagászai az első közvetlen bizonyítékot szolgáltatták arra vonatkozóan, hogy a galaxismagokban lévő fekete lyukak életük során "hajlamosak az elhízásra".

Évek óta nyilvánvaló tény, hogy szinte minden csillagváros magjában nagy tömegű fekete lyuk rejtőzik, amelynek tömege arányos a galaxis tömegével (átlagosan néhány százmillió naptömegnyi fekete lyukakról van szó). A fekete lyuk környezetét leíró modellek zöme szerint a lyuk körül egy gigantikus anyagkorong alakulhat ki, amint magához vonzza a környező por- és gázfelhőket, illetve a közelében lévő csillagokat. E tömegbefogási (akkréciós) korongból egy bizonyos sűrűség elérése után anyagáramlás indulhat meg a fekete lyuk felé, amelynek hatására nagy energiájú események zajlanak le. Az összes aktív (a normálisnál jóval nagyobb mennyiségű elektromágneses sugárzást kibocsátó) galaxis magjában ilyen jellegű energiafejlesztő-rendszereket tételeznek fel.

Arról egyelőre nagyon kezdetleges elképzelések vannak, hogyan kerültek e fekete lyukak a galaxisok középpontjaiba. Eleve léteztek, s a galaxis többi része szerveződött köréjük, vagy lassan, fokozatosan fejlődtek ki a már meglévő galaxismagokban, magukba olvasztva a csillagváros csillagainak és gázanyagának egy részét? A galaxismagok fejlődésének tanulmányozása igen nehéz feladat: az általában sok milliárd éves égitestekben nem emberi léptékű időszakok alatt játszódhatnak le azok a folyamatok, amelyek a fekete lyukak feltételezett növekedését idézik elő. Eddig mindössze egyetlen megfigyeléssorozat eredményei bizonyították, hogy az akkréciós korongokból valóban anyag hullhat a fekete lyukakba. ( Részletesen lásd ebben a cikkben.)

Brit tudósok most egy másféle megközelítést alkalmaztak a probléma vizsgálatára. Michael Merrifield csillagász (Nottingham Egyetem) a módszert a következő példával szemléltette. Amennyiben arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy átlagos ember hogyan növekedik élete során, akkor nem szükséges egyetlen egyed fejlődését folyamatosan nyomon követni. Elég, ha megnézzük az illető rokonsági körét, s összevetjük az életkorokat a testtömeggel és a testmérettel. Természetesen azt fogjuk tapasztalni, hogy a fiatalabb egyedek gyorsabban növekednek, majd egy bizonyos életkor elérése után a növekedés már nem számottevő, végül pedig megáll. Ebből következően különböző életkorú galaxisok fekete lyukait kell összehasonlítani.

A kutatók meghatározták 23 olyan közeli galaxis - köztük a jól ismert Androméda-köd - korát, amelyekben fekete lyukat feltételeznek. A csillagvárosok életkora nagy szórást mutatott, a néhány milliárd éves, csillagászati léptékkel nézve fiatal objektumoktól a majdnem 12 milliárd évre visszatekintő "veteránokig" (az Univerzum becsült életkora 12-15 milliárd év). Az életkorokat és a fekete lyukak tömegét összevetve kiderült, hogy a fiatalabbakban kisebb, az idősebbekben jóval nagyobb tömegű fekete lyukak vannak. Ennek alapján az a feltételezés lehet igaz, mely szerint a fekete lyukak folyamatosan növekednek, az őket befogadó galaxisok anyagából táplálkozva. Egyelőre arra sem utalnak jelek, hogy e növekedés nem folytatódhat akár a legidősebb objektumoknál is (ilyen szempontból tehát sántít az emberi hasonlat, ha leszámítjuk az elhízást). Sőt tömegük növekedésével egyre falánkabbak lesznek, hiszen gravitációjuk is nő. A legidősebb példányok tehát alaposan elhízhatnak...

S. T.

Ajánló:

Az eredeti anyag a Speceflight Now honlapján. 1999, augusztus 16.: Először kaptak rajta fekete lyukakat lakoma közben.