A NASA közel 7 éve figyeli a grönlandi jégmezők viselkedését. Az 1993-94-ben lézeres magasságmérőkkel és GPS helymeghatározó rendszerrel lefolytatott vizsgálatokat 1998-99-ben ismételték meg, hogy szemügyre vehessék a változásokat. Első ízben állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek lehetővé teszik a jégtakaró magasságváltozásainak precíz nyomon követését.
A projektben részt vevő Bill Krabill a Science tudományos hetilapban arról ír, hogy bár ilyen ütemű tengerszint-emelkedés még nem fenyegeti a tengerparti lakosságot, de egyértelművé vált, hogy a jégtakaró pereme változáson megy keresztül. Valószínű, hogy a vékonyodásért elsősorban a gleccserek intenzívebb borjadzása (a jégárak végének tengerbe omlása), semmint a megnövekedett olvadás a felelős.
Az eredmények teljes összhangban vannak azzal, amit a globális klímaváltozási modellek többsége mutat. Ugyanakkor a vékonyodás hozzájárulása a globális tengerszint-emelkedéshez a vártnál jóval csekélyebb: a modellek alapján számított értéknek (4-10 cm/évtized) csak 4%-a. Érdekes, hogy a jégtakaró egyes belső területei némi vastagodást mutatnak. Úgy tűnik, hogy a jégtakarók peremterületei a vártnál intenzívebben reagálnak a környezeti változásokra.
A NASA 2001-ben indítandó ICESat nevű műholdja rendszeres hasonló méréseket tesz lehetővé Grönlandon és a Föld legnagyobb jégtakaróján, az Antarktiszon is.
(Élet és Tudomány)
Ajánló:
Nagyszerű magyar nyelvű összefoglaló a témában, remek ábrákkal kísérve. Az oldal aljáról továbbléphetünk a pleisztocén jégkorszakok felé.
Korábban:
2000. június 21. A geológusok egyre több bizonyítékát találják annak, hogy a 600-800 millió évvel ezelőtti időszakban bolygónk legalább kétszer olyan jégkorszakot élt át, amikor a sarkvidéki jégsapkák kilométerekre megközelítették az Egyenlítőt.