Az Antarktisz feletti ózonlyukat felfedező három brit tudós egyike szerint hamarosan hasonló jelenség lesz tapasztalható az Északi-sark környékén is.

Dr. Jonathan Shanklin, aki - Joseph Farman és Brian Gardiner társaságában - felfedezte az Antarktisz feletti ózonlyukat 1985-ben - a BBC rádiójának környezetvédelmi témájú műsorában beszélt a témáról.

A véleménye szerint az ózonréteg "regenerálódását" nehezíti a réteg hűlése, amit részben magának az ózonnak a csökkenése, másrészt a globális felmelegedés egyik kevéssé ismert hatása vált ki. Ugyan az ózont károsító anyagok mennyisége nem növekszik tovább a légkörben, az ózonréteg gyengülését egy visszacsatolásos folyamat továbbra is fenntartja.

A ózonkibocsátás csökkenését célul kitűző nemzetközi megállapodás, a Montreali Egyezmény hatására egyre kevesebb CFC és más ózonkárosító gáz kerül a légkörbe. Ennek elvileg elégnek kellene lennie az ózonréteg regenerálódásának lassú megindulásához, ám ez sajnos továbbra is valószínűtlennek tűnik egy pozitív visszacsatolási (öngyorsító) folyamat miatt. Amíg ugyanis az üvegházhatású gázok a Föld felszínének globális átlaghőmérsékletét növelik (felmelegedés), addig a klímamodellek szerint a sztratoszférát nagyjából ugyanilyen ütemben hűtik.

"Az ózont károsító anyagok koncentrációja csökken ugyan a sztratoszférában, az üvegházhatást okozóké viszont nő, illetve az ózonszint is tovább csökken. Úgy gondoljuk, hogy ezek hatására hűl le a levegő az alsó sztratoszférában. Ez a hőmérsékletcsökkenés meghosszabbítja az ózonvesztés időtartamát" - mondja dr. Shanklin. "Úgy gondoljuk, a következő 20 évben elképzelhető, hogy kialakul egy akkora ózonlyuk, mint a mostani Antarktisz fölött - csak éppen az Északi-sark térségében"- állítja a tudós.

Az antarktiszi ózonlyuk (lásd a képen) ebben az évben - amikor a legnagyobb kiterjedését regisztrálták - a Falkland-szigeteket és Dél-Amerika déli csücskét már elérte, és a lakosságot figyelmeztetni is kellett a napsugárzás elleni védekezésre. Szerencsére ezek a területek jórészt lakatlanok, azonban egy hasonló ózonlyuk az Északi-sark környékén Európa, Észak-Amerika és Ázsia sűrűn lakott részeit "érintené".



Dr. Michael Profitt, a WMO tudósa szerint 1995 óta kétszeresévé vált azon területek nagysága, ahol elég alacsony a hőmérséklet ahhoz, hogy a poláris sztratoszférikus felhők kialakulhassanak, s megindíthassák a gyors ózonkárosodás folyamatát. Egyszerűbben mondva a sztratoszféra azon része, amelyik már erősen elvékonyodott, kevesebb ultraviola sugárzást tud megszűrni, ami lehűti azt, és további ózonvékonyodásra ad lehetőséget.

Vas Ottó

Ajánló:

Korábban:

2000. szeptember 11. Az Antarktisz felett elterülő ózonlyuk minden eddiginél nagyobb méretet ért el - jelentette a NASA.