Csillagpor a Csillagpor szemeiben<br/>

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb napkitörésében kidobódott részecskék alaposan megtréfálták a Stardust űrszondát, amelynek egész egyszerűen "káprázni" kezdtek a szemei.

2000. november 8-án hatalmas napkitörés történt a Napon, amely 1976 óta a negyedik legnagyobb részecskevihart indította útjára. A nagy energiájú protonok egy része hamarosan a NASA Stardust ("Csillagpor") nevű űrszondájára zúdult, amely ekkor 1,4 Nap-Föld távolságra tartózkodott központi csillagunktól. A becsapódó protonok mennyisége mintegy 100 000-szerese volt az átlagos értéknek. A szondát üzemeltető szakemberek félelme hamarosan beigazolódott: november 9-ére a szonda egyszerűen "megvakult".

Az esemény hátterében az a tény áll, hogy a protonok azokat a kamerákat is "megbombázták", amelyek segítségével a szonda a csillagmezőt vizsgálva tájékozódik. A töltött részecskék becsapódásai miatt a képen számtalan új pont tűnt fel, amelyet a Stardust csillagokként értelmezett. Az új "égitestek" elárasztották a látómezőt, s a hatalmas káoszban a navigációs program már képtelen volt tájékozódni. Ez ugyanis normális esetben a 12 legfényesebb objektumot azonosítja be egy csillagkatalógusban. A legfényesebb pontok azonban most "álcsillagok", a protonok becsapódásai nyomai voltak.

A normális kép...

...kaotikussá változott a protonoktól

Ilyen helyzetben egy "intelligens" űrszonda csak egy dolgot tehet: biztonsági üzemmódba kapcsolja magát. Szerencsére ezt a Stardust is megtette, ami annyit jelentett, hogy kizárólag az ilyenkor szokásos két dologgal törődött: a napelemeket a lehető legpontosabban Nap felé fordította, illetve a Földdel való kapcsolatfelvételre koncentrált, amely a hibás helyzetbeállítás miatt átmenetileg magszakadt.

November 11-ére a kapcsolat helyreállt. A repülésirányítók bekapcsolták a kamerákat és újraindították a navigációs rendszert. A részecskevihar alatt rögzített képeken ott voltak a becsapódási pontok. November 13-án a Stardust visszatért a normális üzemmódba.

A Stardust küldetése

Az űrkutatásban történetében eddig egyedülálló küldetés vette kezdetét 1999. február 7-én. A Kennedy Űrközpontból fellőtték a STARDUST ("Csillagpor") nevű interplanetáris űrszondát. A küldetés fő célja a Wild-2 periodikus üstökössel való találkozás 2004-ben.

A Földtől 400 millió km-re bekövetkező randevú során a szonda anyagot gyűjt az égitest magját övező kómából (por- és gázburokból), majd két évvel később visszahozza azt a Földre. A STARDUST az első üstököskutató szonda a Giotto óta, amely 1986-ban a Halley-, 1992-ben pedig a 26P/Grigg-Skjellerup-üstökös mellett repült el. Egyben az első olyan kísérlet, amelynek feladata a mintavételre is kiterjed. Az üstököshöz vezető pálya során kétszer kerüli meg a Napot, s a bolygóközi térben lévő anyagból is mintát vesz. A csillagászok remélik, hogy ebben a csillagközi térből beáramlott szemcsék is lesznek, innét a küldetés neve. Először az Ulysses-űrszonda mutatta ki (1993), hogy létezik ez a beáramlás. Később a Galileo adatai is megerősítették a felfedezést.

A legnagyobb közelség idején a STARDUST mindössze 100 km-re lesz az üstökös magjától, így lehetőség nyílik jó minőségű felvételek elkészítésére is. A kómából gyűjtött anyag a szondáról való leválást követően egy speciális hőálló kapszulában, ejtőernyővel ereszkedik le a Földre. Maga a szonda visszatér a "mély-űrbe", s folytatja működését.

Ajánló:

Részletesebb angol nyelvű információk a Stardust honlapján.