Bernadett leszállóhelye: a Hematit-régió<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Red Rover Goes To Mars misszióban veszek részt. Eddigi feladatom volt leszállóhelyet keresni egy majdani mintahozó szondának a Mars felszínén.

Ezt határozott célok kijelölésével vittem véghez. Fő célnak a mai és az egykori élet nyomainak kutatását jelöltem ki. Ez mind a mai napig a Mars-kutatás legfontosabb és a legtöbbek számára legérdekesebb kérdése, amire eddig még nem tudtunk egyértelmű válasszal szolgálni. Abban biztosak lehetünk, ha kiderülne, hogy valaha, esetleg manapság is élet van a vörös bolygón, az radikálisan megváltoztatná az emberek világnézetét és mentalitását.



Gaál Bernadett javasolt leszállóhelyének angol nyelvű leírása és további képei

Ám kijelölt területemen nem csak az élet kutatására nyílik lehetőség, hanem nagyszerű alkalmat kínál a Mars geológiai múltjának és klímájának feltárására is.

Bolygószomszédunk e területén nagy mennyiségben fordul elő hematit (vörösvasérc). Ezen érc képződéséhez hőre és vízre van szükség. Tehát ezen a területen a két feltételnek együtt kellett fennállnia.

A Földön ilyen körülmények közt hemzsegő életet találunk. Ezen kívül egykori vízre utaló jel az is, hogy kétféle korú becsapódásos kráter található ezen a területen: idős és fiatal. A középkorúak hiányoznak. Tehát, azon meteorok érkezésének idejében kellett lennie vízborításnak, amik ezeket a nyomokat okozhatták volna. Ez természetesen még nem egyenes bizonyítéka annak, hogy ott mindenképpen ki kellett alakulnia az életnek, de ilyen szempontból egy nagyon esélyes területtel állunk szemben.
Találhatunk például fosszíliákat. A kihalt élőlények maradványai árulkodhatnak valamiféle eseményről a Mars történetében, melynek következménye az ő kihalásuk is. Egy ilyen esemény a Földön is bekövetkezhet, de ha felkészülten várjuk, talán elkerülhetjük a marsi élőlények sorsát. A fosszíliák pontosabb képet adhatnak arról, hogy mit, hol és hogyan kell keresnünk a siker érdekében.

Azt sem tartom kizártnak, hogy baktériumspórákat fedezünk fel néhány mintában, mivel semmi jelét nem találtam hirtelen, radikális környezetváltozásnak a területen. A spórák körül talált mintákból származó információkat felhasználhatjuk a spórák felélesztéséhez. Ha ezt sikerülne megvalósítani, egy valóban élő marsi élőlényt és biológiai folyamatait tudnánk tanulmányozni.
A Mars felszíne teljesen steril az azt érő extrém sugárzás miatt. Ezért az élet nyomait valamennyivel e réteg alatt kell keresnünk.

Lássuk e terület geológiai érdekességeit!
Ha alaposan szemügyre vesszük a területről készült felvételeket, felfedezhetünk rajta fiatalabb, becsapódásos krátereket. Jól látszanak a belőlük kicsapódott anyag körvonalai. Mikor a meteorit becsapódott, tulajdonképpen elvégezte helyettünk a mélyfúrást, nekünk csak mintát kell vennünk, kielemeznünk, és máris rengeteg új információhoz juthatunk a Mars kérgének különböző rétegeit illetően.

A terület egyik részén homokdűnék láthatók. Ezeket a manapság legjellemzőbb felszínformáló erő, a szél alakította ki, illetve hordta ide. Ez azt jelenti, hogy a bolygó felszínének nagy részét ugyanez az anyag borítja. Tehát az ebből vett minták vizsgálata során megismerhetjük a Mars felszínére legjellemzőbb anyagot, annak tulajdonságait és természetét. Ez igen fontos lehet a jövő Mars-missziói véghezvitelében, hiszen meg tudnánk védeni gépeinket a por és a homok pusztító hatásaitól.
Találhatók még itt feltöltődött, idős kráterek. Az általam kiválasztott rész egy idős, erodált kráterben fekszik.

A landolás ezen a területen még egy mai szondának sem okozna túl nagy nehézségeket, mivel a terep legnagyobb része igen sima, egyenletes.

Gaál Bernadett