Egy sivatagos bolygó vizes őskora - egykori tavak és tengerek üledékeinek felfedezése a Marson<br/>

Vágólapra másolva!
A NASA nyilvánosságra hozta azokat a szenzációs felvételeket, amelyek minden eddiginél egyértelműbb bizonyítékot nyújtanak a Mars korai, vízben lerakódott üledékes kőzetrétegeinek széles elterjedésére. Mivel egyelőre nem állnak rendelkezésre további érdemi információk a kedden közöltekhez képest, a Science december 8-ai számában foglaltak áttanulmányozása után, várhatóan a jövő hét elején "térünk vissza a Marsra".
Vágólapra másolva!



Az új felvételekből számítógéppel előállított madártávlati kép egy marsi kráter üledékes rétegeiről

A december 5-én (kedden) közölt információk

A Föld történetét a kőzetekből ismerhetjük meg. Az üledékszemcsékből összepréselődött, összecementálódott rétegek mindegyike rengeteg információt rejt: egykori tengerekről, folyókról, vulkánokról, sivatagokról és hegységekről mesél.



A földtörténet legnagyobb darabja egy helyen a Grand Canyonban olvasható el

Segítségükkel az egykori ősföldrajzi környezetet és annak éghajlati viszonyait is nyomon követhetjük. Az üledékes kőzetek gyakran rejtenek ősmaradványokat, amelyekből az élet fejlődését, az evolúció történetét olvashatjuk ki.

A Mars körül keringő Mars Global Surveyor (MGS) képalkotó rendszerének felbontása lehetővé teszi, hogy ugyanolyan részletességgel tanulmányozzuk a Mars geológiai viszonyait, mint ahogyan azt a Földön a légifelvételek segítségével teszik. Az MGS képei már eddig is forradalmasították a vörös bolygó kutatását.

Amennyiben az élet valaha is létezett a Marson, akkor a kutatók általános véleménye szerint itt is az üledékes kőzetekben kell keresnünk maradványait, akárcsak a Föld esetében. Az MGS már korábban is számos olyan marsi kőzetrétegeket fényképezett le, amelyek anyaga a marstörténet legkorábbi szakaszában, 4,3-3,5 milliárd éve rakódhatott le. A néhol több kilométer vastag rétegek anyaga finoman szemcsézettnek és vízszintes rétegzettségűnek látszik, vagyis az üledékes kőzetek többségére jellemző jegyeket hordozza. Most azonban minden eddiginél fantasztikusabb felvételek készültek.



A hatalmas marsi kanyonrendszer, a Valles Marineris egyik oldalága, a Chandor Chasma. Bodó Zsófia diáktudós a jelenlegi felfedezések fényében jó érzékkel választotta ki, mint jövőbeli leszállóhelyet



Az előző képen kis fehér téglalappal bekeretezett terület részletes, új felvétele. Lenyűgözőek az üledékes szerkezetek. A teljes nagyságú kép itt látható

Malin és Edgett véleménye szerint a rétegek valószínűleg vízben rakódhattak le, mivel főleg kráterekben és mély kanyonvölgyekben - pl. a hatalmas Mariner-völgy falában - bukkannak elő. A rétegek egykori tavakról és sekélytengerekről árulkodnak. Éppen ezért tartalmazhatják az egykori marsi élet nyomait, kövületek vagy más jelzések formájában.

3,5 milliárd éve a Marson minden bizonnyal jóval melegebb és nedvesebb klíma uralkodott. Ebben az időszakban a mainál gyakrabban alakultak ki becsapódási kráterek is. A kráterek ezreiben olyan tavak alakulhattak ki, amelyek akár évmilliókig is fennállhattak. Egy másik lehetőség, hogy a rétegek egy hidegebb, szárazabb klímán, a poranyag vastag lerakódásaival születtek. Malin szerint azonban szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen jellegű lerakódások víz nélkül is kialakulhattak.

Akárhogy is történt e rétegek képződése, üledékes eredetükhöz nem férhet kétség, s megerősítik azt a véleményt, mely szerint a Mars a régmúltban egészen más bolygó volt, mint napjainkban. Fejlődésének története - akárcsak saját bolygónk esetében - kiolvasható az üledékes rétegekből, amelyek tanulmányozása csak most kezdődik el igazán.



A Holden-krátert egykor tó tölthette ki, amelynek vízutánpótlása a balra lent látható folyóvölgyön (Uzboi Vallis) keresztül érkezhetett



Az előző képen kis fehér téglalappal bekeretezett terület részletes, új felvétele. Jól látható a rétegzettség, valószínűleg az egykori tavi üledékek anyagában. A teljes nagyságú kép itt látható

Az üledékes marsi rétegeket, s a bennük található marstörténeti "dokumentumokat" bizonyító részletes beszámoló a Science 2000. december 8-ai számában jelenik meg. Az itt látható képeken a Mars üledékes kőzetösszleteire láthatunk gyönyörű példákat. Aki további felvételekre kíváncsi, az MGS 57 000 képet tartalmazó galériájában kutathat a Valles Marineris, a nyugati Arabia Terra, a Hellas északkeleti része és a Terra Meridiani területén.



S végül egy magyar vonatkozás: a marsi diákpályázat két magyar győztese, Bodó Zsófia és Gaál Bernadett dr. Malinnal és dr. Edgettel fog együtt dolgozni 2001 februárjában, Kaliforniában. A jelenlegi eredmények fényében igen jól választották ki leszállóhelyüket, amelyek egyike éppen a Chandor Chasma területére esik.

S. T

Ajánló:

További (részletesebb) képek és információk angol nyelven.