Egyre kékebb a Vörös Bolygó - mindannyian marslakók lehetünk<br/>

Vágólapra másolva!
Miért változott az egykor valószínűleg sokkal melegebb és nedvesebb Mars száraz, hideg égitestté? Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Földhöz hasonlóan a Marson is megszületett az élet, sőt talán az ősi marsi mikrobák gyarmatosították saját bolygónkat is.
Vágólapra másolva!

Eddig is sejtettük, hogy a ma hideg, száraz, sivatagos Mars képe valaha sokkal jobban hasonlított "Kék Bolygónk" felszíni viszonyaira, ám a bizonyítékok nem voltak megkérdőjelezhetetlenek.



Mai elképzeléseink szerint röviden az alábbi forgatókönyv játszódott le a Mars fejlődése során. Meghatározó tényező volt az égitest mérete: a Mars sugara kb. feleakkora, mint a Földé, így tömege is jelentősen kisebb. Ezért radioaktív energiaforrásai jóval szűkösebb mennyiségben álltak rendelkezésre, mint a Földön, vagyis a belső aktivitás a bolygó fejlődésének korai szakaszában csökkent. Ez a minden bizonnyal folyékony külső mag megszilárdulását eredményezte, ami az igen hatékony planetáris védőpajzs, a globális mágneses mező elvesztésével járt. Így a Napból érkező töltött részecskék árama, a napszél hatékonyan erodálhatta a légkört, amelynek elvesztéséhez a kis tömeg az alacsonyabb szökési sebességen keresztül is hozzájárult. Végül a Mars illóanyagainak nagy része távozott a bolygóról, a légkör jelentősen elvékonyodott, a légnyomás csökkent, a légköri gázok okozta üvegházhatás is mérséklődött, a bolygó hűlt, a folyékony víz pedig a poláris sapkákba és a felszínt vastagon borító finom szemcsés törmelékbe, a regolitba fagyott.

A Mars Global Surveyor (röviden MGS, mpfwww.jpl.nasa.gov/mgs/index.html) által feltérképezett globális domborzati viszonyok arra utalnak, hogy az egykori nedves Mars vizének jelentős része az északi területeken gyűlt össze, egy hatalmas óceán formájában. A nagyobb medencéket, krátereket és más mélyedéseket pedig tavak, illetve tengerek töltötték ki. Mindezen feltételezések azonban nem voltak bizonyítottak. Találtunk ugyan folyóvölgyeket, amelyeket folyékony anyag vésett a felszínbe, azonosítani véltünk egykori óceáni partvonalakat, láttuk felszín alatti víztartó rétegekből történt szivárgás nyomait, de mindezek nem feltétlen jelentik azt, hogy egykor tényleg stabilan létezhetett folyékony víz a felszínen.

Az MGS Mars Orbiter Camerájának (röviden MOC, www.msss.com) újabb felvételein azonban olyan üledékes rétegeket láthatók, amelyek folyékony vízből történt kiülepedés nyomait őrzik. Rendkívül biztató, hogy ezek a rétegek nemcsak egy-két helyen, hanem a bolygó számos területén megtalálhatók. Három jól elkülöníthető réteg mindenhol követhető, amelyek mindig azonos sorrendben települtek egymásra, jelezve, hogy ugyanolyan környezeti viszonyok között, feltehetőleg azonos időszakban alakultak ki. Ez pedig meggyőző bizonyíték a folyékony víz egykori globális jelenlétére, amely egy igen erős pillért jelent a "korai nedves Mars" eddig sok gyenge lábon ingó elméletéhez.

Továbbgondolva a dolgot, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a Földhöz hasonlóan a Marson is megszületett az élet. Hiszen a folyékony víz alkalmas védőközeg a primitív élőlények számára, és az elfogadott elméletek szerint a földi élet is valahol a tengerekben, hőforrások közelében született (ezeket az élőhelyeket ma is ún. extremofil élőlények népesítik be). Nos, ilyen hőforrások biztosan voltak a Marson is, elég csak a hatalmas vulkánok magmakamráira vagy a kráterek formájában megőrződött becsapódási eseményekre gondolni, és könnyen belátható, hogy a két bolygó ősi környezeti viszonyai igen hasonlók voltak.

Izgalmas kérdés, hogy ha az egyik helyen megszületett az élet, akkor a másikon miért nem, ha valóban nem. Talán még izgalmasabb az a lehetőség, hogy ugyan tényleg csak az egyik helyen történt meg az átmenet élettelen és elő között, de az élő szervezetek esetleg egy meteorit belsejében átvándoroltak a másik bolygóra is, "gyarmatosítva" azt, amire épp a hasonló környezet miatt volt meg minden esélyük (ilyen és hasonló elképzeléseket foglal magába a pánspermia-elmélet, amelynek alapja, hogy az élet vándorolhat égitestek között). A legizgalmasabb pedig az elképzelés, hogy mindkét helyen kialakult valami, amit ma életnek nevezünk, ezek a primitív élőlények valóban megváltották "kozmikus útlevelüket" a szomszédos bolygóra, ahol aztán globális csatában dőlt el, hogy melyik élet az életképesebb. Vagyis elképzelhető, hogy minden és mindenki itt a Földön egykori marsi élőlények leszármazottja. Arra a lehetőségre pedig már gondolni sem merek, hogy a két bolygó életformái kölcsönösen előnyös módon összekapcsolódtak, egymásba épültek és hogy mi ennek a szimbiózisnak lennénk a termékei. (Ha valaki ehhez kapcsolódóan szeretne egy igényes könyvet olvasni, ajánlom Paul Davies: Az ötödik csoda című, néhány hónapja megjelent munkáját!)

Zárógondolatként talán érdemes egy kicsit elmélázni azon, hogy a fenti sorok egy tőlünk több mint 75 millió km távolságban lévő égitestre vonatkoznak. Hatalmas dolog, hogy ma a Naprendszer bolygóiról már egyáltalán nem csillagászati információink vannak, még csak nem is űrkutatási jellegű ismereteink, hanem földtudományi módszerekkel, a földrajz és a geológia törvényeit alkalmazva vizsgálódhatunk távoli felszínükön, miközben pontszerű ragyogásuk még mindig ámulatba ejtő az éjszakai égbolton.

Sik András