Egy katonai képügynökség szerint megtalálták az eltűnt Mars-szondát<br/>

Vágólapra másolva!
Amennyiben a hír igaz, valódi szenzációról van szó: egy titkos katonai képügynökség szerint az 1999 decemberében elveszett Mars Polar Lander épségben terpeszkedik a vörös bolygó felszínén.
Vágólapra másolva!

1999 decembere: teljes csőd a NASA-nál
(Fotó: Reuters)
az [origo] Mars-oldalán
hivatalosan is bejelentette a küldetés végét

A jelenleg is Mars körül keringő űrszonda, a Mars Global Surveyor (MGS) felvételein megpróbáltak a szonda nyomára bukkanni a feltételezett leszállóhely környékén, de e vállalkozás technikai nehézségei áthidalhatatlannak bizonyultak (lásd korábbi cikkünket).

Ami a NASA-nak nem sikerült, azt megoldotta egy amerikai katonai képügynökség, a Védelmi Hivatal keretei között működő NIMA (National Imagery and Mapping Agency). A NIMA képviselői ugyanis azt állítják, hogy megtalálták a Mars Polar Landert, méghozzá egy darabban.

A NIMA szakértői a rendelkezésükre álló katonai csúcstechnológiával 1999 decembere óta vizsgálják az MGS felvételeit (az ügynökség általános feladata, hogy képi és navigációs információkat nyújtson rendőri és katonai alakulatok harci tevékenységének támogatására). A NASA ugyanis még az eltűnés utáni néhány héten belül felvette a kapcsolatot az ügynökséggel, segítséget kérve a kutatáshoz.

Talán így áll az MPL a Marson
(illusztráció)
Space.com
összezúzva végezte

Ed Weiler, a NASA egyik vezető hivatalnoka arra figyelmeztet, hogy egyelőre senki ne kezdjen ünnepelni. Weiler szerint szó sincs valamiféle titkos programról, hiszen a NIMA szakértői már közel 15 hónapja keresik a szondát, s a feladatot egyfajta technikai kihívásnak tekintik. Az ügynökség és a NASA a következő pár hónap során juthat biztos következtetésre a tervezett leszállóhely képeinek feldolgozásával kapcsolatban, s az eredményeket együtt fogják a nagyközönség elé tárni.

Részlet korábbi cikkünkből:



Az MPL életnagyságú makettjének földi fényképeit láthatjuk. A szondát ugyanúgy világították meg, mint ahogy az igazira eshetnek a Marson a napsugarak. Látható, hogy amennyiben 0,01 méter/pixeles felbontással rendelkeznénk (tehát 1 cm széles részleteket is meg tudnánk különböztetni), nem lenne semmi probléma. Ahogyan azonban romlik a felbontás, a kép egyre pixelesebb lesz, míg a MOC valódi felbontását elérve már csak néhány képpontra korlátozódik. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen fotón azonosítani akarja a szerkezetet.

S. T.

Ajánló:

Az MGS felvételei az MPL tervezett leszállóhelyéről. A marskutatás következő 15 éve - Marsi élet: interjú a lehetőséget felvető magyar kutatóval - Magyar diákok a Marson - Marsi élet: viták kereszttüzében - Folyékony víz a Marson! - A Mars Polar Lander küldetésének története - Mars-linkek - interjú Both Előddel, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatójával.

Korábban:

Egy korábbi reménysugár, ami aztán csalókának bizonyult. A december 3-ai, pénteki leszállás (?) óta az [origo] folyamatosan követte a Mars Polar Lander űrszondával történő kapcsolatteremtési próbálkozásokat. Az események összefoglalója péntek éjjeltől kedd reggelig.