Beszámoló Houstonból, a NASA Johnson Űrközpontja mellett rendezett űrtudományi konferenciáról, ahol a szakma legelismertebb tudósai évről évre megvitatják elképzeléseiket, elhelyezve a következő év kutatási hangsúlyait. Magyar résztvevők és eredmények, élmények, hangulatjelentés.

Alig oszlott szét a Discovery fellövésének füstfelhője Cape Canaveralon, amikor az űr titkai iránt érdeklődődők másik zarándokhelyére, Houstonba indultam. Itt rendezték ugyanis, már 32. alkalommal a Lunar and Planetary Science Conference-t (LPSC), vagyis a Hold- és bolygókutatási konferenciát.

A téma szakembereinek talán legrangosabb évi találkozóját a Lunar and Planetary Institute a NASA-val közösen szervezi, a Johnson Űrközpont szomszédságában. A sok száz résztvevő egy héten át oszthatja meg a kollégákkal legújabb eredményeit rendkívül változatos tematikájú előadások és poszterek formájában. A főbb témakörök remélhetőleg ismerősen hangzanak az [origo] rendszeres olvasói számára (pl. bolygórendszerek keletkezése, a Mars felszínformái, fejlődése, az Eros geológiája, az Io vulkanizmusa, víz és jég az Europán, meteoritok és kozmikus por, illetve asztrobiológia, hogy csak néhányat említsek).

Hazánk már hosszabb ideje képviselteti magát ezen a nemzetközi seregszemlén - fokozatosan növekvő mértékben. Idén már kilencen voltunk jelen, s gondoskodtunk az összesen 13 publikáció (előadás, poszter, illetve írásbeli kutatási összefoglaló, másként absztrakt) bemutatásáról.

Az LPSC-k magyar veteránja dr. Bérczi Szaniszló, (az ELTE TTK Általános Fizika Tanszék, a Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport vezetője), aki idén ötödik alkalommal vett részt a konferencián. Hazai kollégáival (Lukács Béla, Holba Ágnes) egyrészt égitest-fejlődési témákkal foglalkoznak: Naprendszerünk kisméretű égitestjeivel, meteoritokkal, illetve szferulákkal kapcsolatos kérdéseket vizsgálnak, valamint a NASA-val kötött szerződés folytán az egyetemen lévő holdkőzetminták is több publikációjuk részét képezik. A másik nagy témacsoport ahhoz a Hunveyornak nevezett kísérleti minimál-űrszondához kapcsolódik, amely először az ELTE-n készült el - számos hallgató közös munkájának eredményeként, a Surveyor Hold-szonda-sorozatnak (1966-1968) a NASA néhai kutatója, Eugene Shoemaker által rendelkezésükre bocsátott dokumentációi alapján. A Hunveyor fejlesztésének lépései és oktatásban való felhasználásának lehetőségei ugyancsak több publikációban is szerepelnek.

Részben a Hunveyorhoz is kapcsolódik Földi Tivadar és Bérczi Szaniszló különleges és összetett, konferencián publikált elmélete, amely a holdi víz eredetét magyarázza, továbbá arra is rávilágít, hogy a felszíni vízmolekulák miért halmozódnak fel a pólusok közelében egy "poros égitest" (pl. a Hold) felszínén. Az elmélet kifejtése mellett azon (Hunveyorra helyezhető) műszer terve is készen áll, amely alkalmas lehetne a jelenség részleteinek kimutatására, amennyiben egy ilyen égitest felszínére jutna (és amelynek fejlesztésében az ELTE, a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, valamint a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola egyaránt szerepet vállalt).

A Hunveyor-program már az ország más felsőoktatási intézményeiben is "gyökeret eresztett": az űrszonda elkészült Pécsett és Szombathelyen egyaránt, s mindkét helyről ott is voltak Houstonban a kezdeményezők.

Dr. Hegyi Sándor, a Pécsi Tudományegyetem docense (Informatika és Általános Technika Tanszék), a Hunveyor-2 fejlesztésének irányítója egy tucat egyetemi diák munkáját fogja össze, akik ezen űrszonda fejlesztése során ismerkedhetnek meg az irányítástechnika, a napelemegység-tervezés, illetve az intelligens irányítószoftver-készítés elméleti és gyakorlati kérdéseivel. Korábbi fejlesztésük, egy robotkar és mozgó fényforrást is követni képes napelemeik után idei újdonságuk egy optikai-kémiai érzékelő egység, amely jól alkalmazható gázok s ezáltal életnyomok keresésére is (kifejlesztésben fontos szerep jutott Kovács Barnának is, aki a Pécsi Tudományegyetem Fizikai-Kémia Tanszékének adjunktusa).



Kovács Zsolt, aki a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola Technika Tanszékén laboráns és óraadó (s emellett az ELTE TTK technika szakos, levelező tagozatos hallgatója), egy éve fogott hozzá a Hunveyor-3 (fenti kép) megvalósításához. Az általa vezetett csapat amellett, hogy az anyag- és információtechnológia, az energetika, valamint a rendszerszemlélet alapvető kérdéseit tanulmányozza a kísérleti űrszonda példáján, rövid idő alatt új műszert kapcsolt hozzá. A beütésszámlálónak nevezett egység a sugárzási viszonyok vizsgálatára használható, amely kulcsfontosságú sajátossága minden ismeretlen környezetnek.

A magyar csapat tagja volt dr. Horváth András is, akinek neve bizonyára ismert az [origo] Mars-oldalait figyelemmel kísérők számára. A marsi déli pólus környéki kráterekben előforduló sötét dűnemezők sajátos foltmintázatait biológiai aktivitással magyarázó elmélettel a témakör külföldi kutatói is megismerkedhettek a konferencián, akiknek a véleményét a szerzők érdeklődéssel várják.

Sajnos nem lehetett jelen minden magyar planetológiai szakember, akinek publikációja helyet kapott a csaknem 1200 absztraktot tartalmazó CD-ROM-on, amelyet azonban minden résztvevő megkap, így mindenki elolvashatja a számára érdekes absztraktok mindegyikét, még ha ez több hetet vesz is igénybe.

Az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének oktatói, Bartholy Judit és Pongrácz Rita módszertani munkájukban arról írtak, hogy milyen elveket követve alkalmazhatók műholdfelvételek az egyetemi, illetve a középiskolai tantárgyak tanítása során, továbbá számos témakört bemutatnak, amelyek gyakorlati ismereteinek elsajátításánál igen hasznos lehet a különféle műholdképek használata.

Hargitai Henrik, az ELTE TTK PhD-hallgatója egyrészt egy összehasonlító munkában vállalt szerepet (az ELTE TTK és a Szegedi Tudományegyetem közös kutatása), amelyben egyes marsi folyóvölgyek és a Tisza különböző korú meandereinek, holtmedreinek és morotváinak formáit vetették össze, másrészt önálló publikációval is szerepelt az Oktatás szekcióban, amely a planetológia-oktatás elméleti és gyakorlati kérdéseit tárgyalja.

Kereszturi Ákos, az ELTE TTK végzett földrajz szakos, illetve harmadéves geológus szakos hallgatója ugyancsak a marsi folyóvölgyekkel foglalkozott: statisztikailag elemezhető mennyiségű adatot vizsgált meg a mederszakaszok és kanyarulatok alaki sajátosságairól, amelyek segítségével különféle csoportosítások végezhetők, illetve kialakulási és múltbeli vízfolyási jellemzők határozhatók meg.

Végezetül hadd említsem meg saját munkámat is, amely a földi jégkörnyéki környezetek köves-jeges összleteinek lejtős területeken kialakuló mozgásfolyamatait és formáit hasonlítja össze a Mars hasonló környezeteinek formakincsével. Ezek a földi analógiák pedig azért fontosak, mert jól használhatók a marsi folyamatok megértéséhez s ezáltal a távoli környezetek pontosabb rekonstruálásához is.

Nagyon izgalmas volt négy napig folyamatosan figyelemmel kísérni a konferencia eseményeit: a minden reggel 8.30-tól délutánig tartó s párhuzamosan négy helyszínen zajló negyedórás előadások tucatjait; a kedd és csütörtök este mindezek után rendezett poszter-szekciókat, amikor 100-150 érdekes tudományos posztert (ábrás-írásos összefoglalót) tanulmányozhattak a résztvevők s konzultálhattak, illetve vitatkozhattak tartalmukról az előttük pontosan erre várakozó szerzőkkel; valamint a szerda este lebonyolított chilifőző versenyt és vadnyugati vacsorát, ahol a főzőcsoportokba tömörült kutatók titkos chilireceptjei közül természetesen csak alapos s élvezetes, sokszor ismételt kóstolók után kerülhetett ki a győztes.



Mindezek mellett a szabadidőt rendszerint arra fordítottuk, hogy látogatásokat tettünk a Johnson Űrközpont közeli, szinte legendás részeibe: az 1996-ig használt régi irányítóterembe, ahonnan a NASA összes emberes űrrepülését vezényelték; a mai Mission Controll Centerbe (fenti kép), ahonnan épp az összekapcsolódott ISS-Discovery párost irányították; abba a hatalmas csarnokba, ahol szinte minden emberes küldetésekhez használt űreszköz mérethű modellje megtalálható s ahol az asztronauták küldetéshez kapcsolódó kiképzése zajlik; valamint ahhoz az óriási medencéhez is, ahol a 120 kg-os szkafandereikbe öltözött űrhajósok a súlytalansághoz igen hasonló körülmények között gyakorolhatják a megtanultakat a víz alatti ISS-modulok és űrsikló-modell segítségével. A hosszúra nyúlt napok végén igazi felüdülést jelentett figyelemmel kísérni a NASA-tv elő közvetítését a Nemzetközi Űrállomásról.

A konferencián elhangzott szakmai eredményekről egy másik írásban számolok be, azonban elöljáróban annyit, hogy bármennyire igyekeztem is részt venni az igen izgalmasnak ígérkező Europával, Ióval, Holddal vagy Erosszal foglalkozó szekciók ülésein, a valahol mindig hallható, Marssal kapcsolatos előadásoknak csak ritkán voltam képes ellenállni.

Sik András

Ajánló:

Korábban:

"A két szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta füstcsóvái két irányból indulnak, majd a gép hajtóművei is beindulnak. Előbb méltóságteljesen lassú, majd hirtelen gyorsuló emelkedés következik. A hangorkán néhány pillanat késéssel zúdul ránk. Remeg a vízfelszín, majd egy hőhullám érkezik." Sik András floridai tudósítása a Discovery startjáról.