A Vosztok 40, az első Space Shuttle 20 éve repült<br/>

2001. április 12-e fontos dátum az űrhajózás történetében. Méghozzá nem csak azért, mert ez Gagarin történelmi nevezetességű űrrepülésének 40. évfordulója. Ezen a napon elmondhatjuk ugyanis: éppen negyven éve közlekednek űrhajók a világűrben, s az utóbbi húsz évben már űrrepülőgépek is.

1961. április 12-én szállt fel - emberrel a fedélzetén - az első Vosztok űrhajó, 1981. április 12-én pedig az első space shuttle (STS) indult a világűrbe.

Változatlanul csak ez a kettő

Azóta negyven, illetve húsz év telt el, de a Vosztokból továbbfejlesztett Szojuz űrhajók, illetve a szinte változatlan amerikai űrrepülőgépek ma, a XXI. század elején is szállítják az asztronautákat és kozmonautákat a világűrbe. Az elmúlt évtizedekben nem sikerült kifejleszteni az ember űrutazásának újabb, tökéletesebb járművét - vagy talán nem is volt rá szükség? Egyelőre még arról sem hoztak határozott döntést sehol a világon, hogy milyen legyen az űrjárművek következő, harmadik generációja.

Jurij Gagarin - az első ember a világűrben

Van még néhány meglepő tény, amelyre aligha számítottak a szakértők néhány évtizeddel ezelőtt. Negyven éve Bajkonur Űrrepülőtérről indult útnak az első szovjet űrhajó, és nem sokkal később a floridai Cape Canaveralról az első amerikai. Nos, e tekintetben négy évtized múltán mit sem változott a helyzet: ma is Bajkonur és Cape Canaveral az a két hely a világon, ahonnan emberek indulhatnak a világűrbe. Hiába tervezgették évekig a NASA-nál, hogy a vandenbergi támaszpontot shuttle-k indítására is alkalmassá teszik, erre végül nem került sor. Hiába terjedt el többször is annak híre, hogy küszöbön áll egy (vagy több) kínai űrhajós pályára állítása, mind a mai napig erre sem került sor. Negyven év alatt csak a politikai változások következtében módosultak az elnevezések: szovjet űrhajók helyett oroszokról beszélünk, és Bajkonur Űrrepülőtér immár egy másik független országban, Kazahsztánban található.

Az első Vosztok űrhajó startja előtt

A Vosztok visszatérő kapszulája

A helyzet más vonatkozásban is változatlan maradt. Bár a mai űrhajósok egy része már nem orosz vagy amerikai, foglalkozás szerinti megoszlásuk is egyre változatosabb, de alapvetően mind a mai napig csak alaposan kiképzett és felkészült szakemberek juthatnak egy űrhajó fedélzetére. Még mindig nem indult be az űrturizmus, nincsenek bárki számára hozzáférhető űrutazások. Ez természetesen szorosan összefügg azzal, hogy az utóbbi húsz évben lényegében nem bővült az űrjárművek választéka. Aki űrhajóval akar közlekedni, az csak a Szojuzt választhatja, és fel kell készülnie a mintegy 3-4 g-s gyorsulásra a felszállás és 6-8 g-s lassulásra a leszállás idején. Azzal is számolnia kell, hogy nem repülőtérre tér vissza, hanem a tajgára ereszkedik le ejtőernyővel - lényegileg úgy, ahogy Gagarin tette ezt, negyven évvel ezelőtt.

STS-1: a Columbia történelmi repülésére készül

A shuttle utasainak valamivel kényelmesebb az útja, de ez sem nevezhető olcsó vállalkozásnak. Mivel a rendszer igen bonyolult, működtetése rendkívül nagy összegeket emészt fel, aligha lehet az űrturizmus jövendő eszközének tekinteni. (Egy-egy shuttle-út mintegy 100 millió dollárba kerül, de ha a teljes shuttle-program költségeit elosztjuk a repülések számával, akkor nem kevesebb, mint 452 millió dollárra jön ki egyetlen, 6-7 utassal végrehajtott űrutazás költsége. (A Szojuzon végrehajtott egyhetes űrrepülés és az előtte elengedhetetlen felkészítés ára fejenként 20 millió dollár.)

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az amerikai űrrepülőgép a hetvenes években számos kompromisszum eredményeként született. A tudósok eredetileg egy teljes egészében többször felhasználható rendszert álmodtak meg, amellyel a NASA minden, a világűrrel kapcsolatos katonai és polgári feladatot megoldhatott volna. Éppen ezért 1981-ben az első sikeres shuttle-starttal egyidejűleg megszüntették a korábban jól bevált hordozórakéták alkalmazását. Csak 1986-ban, a Challenger katasztrófája után vizsgálták felül ezt a döntést, és kezdték meg újra az Atlas és a Delta rakéták polgári használatát. Azóta ilyen vegyes, vagyis űrrepülőgépekből és hagyományos hordozórakétákból álló flotta szolgálja a NASA céljait.

A jövő még bizonytalan

De mi lesz a NASA következő lépése? Meddig tartható biztonságosan üzemben ez a húsz- negyven éves flotta? Noha sok javaslat született már modern és viszonylag olcsó szállítórendszerekre, tulajdonképpen még egyik sem került közelebb a megvalósításhoz. Sőt, azt az állítást is meg lehet kockáztatni, hogy a fontos, sőt nélkülözhetetlen fejlesztés ma sincs közelebb céljához, mint négy-öt évvel ezelőtt. Jelenleg a NASA 4,5 milliárd dollárt kap a Space Launch Initiative (a világűrbe juttatás kezdeményezése) program keretében új űrjárművek tervezésére. Mégis csak 2005-re várják, hogy ebből a kezdeményezésből két megvalósítható megoldás terve megszületik, amelyeket azután versenytárgyaláson mérhetnek össze. Csak ezt követné a jóváhagyás és a megvalósítás hosszú folyamata, vagyis 10-15 éven belül aligha lehet a shuttle-ket felváltó, lényegesen olcsóbb és megbízhatóbb új szállítóeszköz megjelenésével számolni.

Annak ellenére, hogy tervezgetésekről szóló híradásokban máshol sem volt hiány a világon, nincs igazán esély arra, hogy az űrbe embert juttató eszközök harmadik generációja ne az Egyesült Államokban jelenjen meg. A Szovjetunióban tulajdonképpen műszakilag eredményesen folyt egy második generációs űrjármű (a shuttle-hoz hasonló űrrepülőgép) megvalósítása. Ez volt a Buran, amelyet 1988-ban pilóta nélkül próbáltak ki Föld körüli pályán. A Szovjetunió felbomlása azonban véget vetett ennek a drága fejlesztési programnak; ma egyszerűen nincs olyan orosz űrprogram, amely indokolná a Buran költséges üzembentartását.
A világ más pontjain - pénz hiányában - szintén megtorpant, majd leállt az űrhajók/űrrepülőgépek fejlesztése. Ki emlékszik ma már a franciák ígéretes Hermes űrrepülőgépére, amely egy Ariane-5-ös hordozórakéta orráról indult volna? Fejlesztését 1992-ben állították le. Hasonló tervvel foglalkoztak a japánok is (ennek neve HOPE volt), sőt, építettek is egy kicsinyített prototípust, ám végül mégis kénytelenek voltak leállítani a fejlesztését. Ugyanígy járt Nagy-Britanniában a HOTOL és Németországban a Sänger. Mindkettő már a shuttle utáni kor teljes egészében visszatérő és újra felhasználható űrjárművének készült volna, ám megalkotásukhoz hiányzott a pénz és a politikai akarat.

Mentőűrhajók

Maradt tehát az amerikai shuttle és az orosz Szojuz űrhajó, mint emberek szállítására alkalmas, kipróbált és megbízható, de sem korszerűnek, sem olcsónak nem nevezhető űrjármű. Mindkettő fontos szerepet kapott a Nemzetközi Űrállomás építésében. Az űrrepülőgépek viszik fel a nagyméretű modulokat és a szerelőszemélyzetet. A Szojuzok közreműködnek a személyzet váltásában, s mentőűrhajóként az űrállomáshoz csatlakozva várakoznak. Ez a mentőcsónakszerep, amelyre a hatalmas shuttle nyilván nem alkalmas, komoly fejfájást okoz a NASA-nak. Amerikában ugyanis nemigen szeretik, ha az űrállomás programjának fontos elemeit a megbízhatatlannak tartott Oroszország szállítja. E tekintetben rossz tapasztalatokat szereztek már a Zvezda modullal is. Másrészt a Szojuz csak háromszemélyes, ám az űrállomáson később legalább hatan dolgoznának, s ők egyszerűen nem férnének el a mentőcsónakban.

Kapóra jött, hogy az ESA további feladatokat kért az űrállomás építésében, hogy csökkentse részesedését a fenntartás tetemes költségeiből. Így elkerülhetnék a készpénzkiadást, miközben újabb megrendelésekkel látják el az európai űripart. Végül megszületett a megállapodás a közös, európai-amerikai fejlesztésű X-38-as mentőűrhajóról (Aeromagazin 1999/8 45. o.). Európa a költségek 20 százalékát fedezi. Összesen öt ilyen jármű épülne, ezek közül négy közlekedne, az ötödik pedig tartalékban maradna. Az X-38-asokat az amerikai űrrepülőgépek szállítanák fel az űrállomáshoz, ahol egy-egy évig szolgálnának mentőűrhajóként, egy nem kizárható szükséghelyzet esetére. Legfontosabb előnyük a Szojuzokkal szemben az, hogy hét űrhajós menekülhet haza a fedélzetükön. A program a tervek szerint 2005-ben kezdődhetne.

Az X-38-as és a személyzet nélkül már kétszer kipróbált Sencsou kínai űrhajó (Aeromagazin 2001/2 45. o.) lehet az embert szállító űrjárművek két újabb változata. Sajnos egyik sem nevezhető azonban a jövő űrjárművének. Annak megjelenésére tehát még hosszabb ideig várni kell. Addig pedig be kell érni a negyven éve felavatott orosz űrhajó továbbfejlesztett változataival és a húsz éve közlekedő amerikai űrrepülőgépekkel.

Születésnapjukon köszöntsük tisztelettel mindkettőt, mint a XX. századi űrhajózás nélkülözhetetlen eszközeit. Kívánjunk nekik még hosszú, balesetmentes éveket!

Dr. Almár Iván

A cikk az AEROmagazin 2001 áprilisi számában jelent meg, s a lap engedélyével közöltük.

Ajánló:

Korábban:

2001. április 11. Április 28-án indul a Nemzetközi Űrállomásra a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból Dennis Tito amerikai üzletember, az első űrturista.