Új generációs gyógyszerek és szemléletváltás a rák elleni harcban<BR/>

Vágólapra másolva!
A szakemberek nagyon sokat várnak a daganatellenes gyógyszerek azon új nemzedékétől, amelyek az eddigi kemoterápiás szerekkel ellentétben sokkal pontosabban hatnak, s gyökeres változást hozhatnak a rák elleni küzdelemben.
Vágólapra másolva!

korábban beszámoltunk

Új kor hajnalán: célzott daganatterápia

A jelenleg alkalmazott kemoterápiás szerek voltaképpen olyan sejtmérgek, amelyek egyfajta "szőnyegbombázással" egyaránt pusztítják a tumor- és az egészséges sejteket is. Ennek következtében általában súlyos mellékhatások lépnek fel a kezelések során.

A rák biológiájáról szerzett új ismeretekre alapozva most a rettegett betegségcsoport elleni küzdelem új, várhatóan sokkal eredményesebb szakasza kezdődhet meg: a "szőnyegbombázás" helyett olyan "mesterlövészek" alkalmazása veszi kezdetét, amelyek valóban csak a beteg sejteket pusztítják el. E szelektivitás a célpontok sokkal pontosabb meghatározásának köszönhető: számos olyan molekulát sikerült azonosítani, amelyek döntő szerepet játszanak a tumorsejtek kialakulásában, illetve azok növekedésében, szaporodásában.

A feladat most az, hogy e kóros molekulákat, vagy ezek sejtfelszíni kötődési helyeit (receptorait) blokkoljuk, így téve őket működésképtelenné. Egyik korábbi cikkünkben arról is beszámoltunk, hogy e hatalmas számítástechnikai kapacitást igénylő kutatássorozatba saját számítógépével is bárki bekapcsolódhat.

Az új stratégia a kezelési gyakorlatban is szemléletváltást hozhat: a kutatók és orvosok kezdenek megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a rák teljes kiirtása helyett annak "kordában tartására" koncentráljanak, vagyis megakadályozzák további növekedését. A daganatok így nem juthatnának el a szervezet élettel összeegyezhetetlen állapotáig.

A célzott daganatterápiás eljárások első hatóanyaga 1998-ban került forgalomba, az emlőrák ellen alkalmazott Herceptin formájában. A jelenleg zajló konferencián már számos más szer igen biztató klinikai próbáiról számoltak be a fejlesztő cégek és a kutatók. A következőkben ezekből mutatunk be néhányat.

Gleevec: hatékony gyógyszer a leukémiára egyik típusára

(A Pipacs Online Élettudomány cikke nyomán)

Május végétől az Egyesült Államokban hivatalosan is forgalomba kerül a Gleevec nevű gyógyszer, amely az eddigi kísérleti eredmények szerint hatásosan alkalmazható a leukémia egyik viszonylag ritka, de nagyon súlyos válfaja, a krónikus myeloid leukémia (CML) ellen.

A Gleevec (Európában Glivec néven, korábban STI571) hatása is abban különbözik leginkább az eddig ismert gyógyszerektől, hogy az egészséges sejteket megkímélve, célirányosan pusztítja a betegséget okozó sejteket. Ezért a fellépő mellékhatásai, (az enyhe hányinger, szédülés, fáradtságérzet, ízületi fájdalom) sokkal csekélyebbek, mint a többi kemoterápiás szeré. A gyógyszert szájon át, napi rendszerességgel kell szedni a kezelés alatt.

Azt a szakemberek is elismerik, hogy egyelőre nem mérhető fel, vannak-e eddig rejtve maradt, hosszú távú mellékhatásai a Gleevecnek. A kezdeti eredmények mindenesetre sok beteg állapotának látványos javulásáról tanúskodnak.

Az ember genetikai állományában egy kromoszóma-mutáció révén alakul ki a betegség (ún. Philadelphia-kromoszóma kialakulása, a 9. és 22. kromoszómák egyes szakaszainak fordított áthelyeződésével). Ennek eredményeképpen egy új, abnormális fehérje termelődik (Bcr-Abl jelzéssel), amelynek hatására kóros mértékben növekszik a fehérvérsejtek száma, vagyis leukémia alakul ki. A Gleevec ezt az abnormális fehérjét bénítja.

A Gleevec hatására a legutóbb folytatott három nagy klinikai próba során a betegek 88%-ában a vérkép visszaállt a normális értékekre. A betegek 49%-ánál a rendellenes kromoszómát tartalmazó sejtek is eltűntek, vagy jelentősen csökkent a mennyiségük. A gyógyszert fejlesztő cég arról számolt be, hogy a klinikai vizsgálatok egyikén a 31 beteg mindegyikénél normalizálódott a fehérvérsejtek száma. Egy másik klinikai próbán, ahol 54, más kemoterápiás szerekre nem reagáló beteget kezeltek az új szerrel, egy kivételével mindannyiuk esetében jelentős javulást tapasztaltak, s a páciensek egy évvel a kezelés után is jól vannak. Eddig a CML gyógyításának egyetlen módja a csontvelő-átültetés volt.

A Glivec (Gleevec) egyébként egy olyan ritka emésztőrendszeri daganat (GIST) ellen is hatásosnak mutatkozik, amelyre jelenleg nincs hagyományos kemoterápiás szer, s rendszerint egy éven belül halált okoz.

További eredmények és kérdések

Egy másik ígéretes példa az IMC-C225 jelzésű kísérleti gyógyszer. Hatóanyaga az epidermális növekedési faktor nevű anyagot akadályozza meg abban, hogy a tumorsejtek felszíni receptoraihoz kapcsolódjon. Ezzel blokkolja azt a folyamatot, amely lehetővé teszi a sejtek osztódását. Hasonló hatású szer az Iressa is, amely hatékonynak bizonyult a tüdő daganatinak visszaszorításában.

A célzott daganatterápia még annyira újnak számít, hogy egyelőre nem lehet megmondani, ellenállóvá válnak-e vele szemben a tumorsejtek (mint ahogyan ez a kemoterápiás szereknél gyakran tapasztalható). Az is valószínű, hogy az első időszakban együtt kell alkalmazni a régi és új kezelési módszereket, így a betegek továbbra is ki lesznek téve a kemoterápia mellékhatásainak.

A célzott daganatterápia azonban mindenképpen fontos előrelépés a rák elleni harcban, amely - a célpontok és a "mesterlövészek" egyre szélesebb körének megismerésével, illetve kifejlesztésével - belátható időn belül igazi áttöréssé válhat.

S. T.

Ajánló:

Korábban:

2001. április 3. Egy letölthető, képernyővédőként futó program használatával Ön is segíthet abban, hogy a kutatók gyógymódokat fedezzenek fel a daganatos betegségek ellen. Most először adódik olyan lehetőség számunkra, hogy ha a bonyolult biológia kutatásokba nem is tudunk bekapcsolódni, számítógépeink teljesítményét felajánlhatjuk a rettegett betegség elleni háborúban, valamelyest talán csökkentve a tehetetlenség érzését. Töltse le Ön is a programot! 2001. május 14. Fejlesztés alatt álló, daganatos betegségek elleni vakcinák reményt keltő eredményeiről számoltak be az Egyesült Államokban: számos esetben súlyos betegeknél is megállították, vagy visszafordították a daganat növekedését.