Vágólapra másolva!
A Nagy-Britanniában először beültetett, hosszú ideig alkalmazható műszív tulajdonosa a műtét után egy évvel is nagyszerű egészségnek örvend, s igazi szíve is sokat erősödött.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jarvik 2000 nevű permanens műszív első tulajdonosa egy 62 éves férfi lett, akit a műtét idejekor, 2000 júniusában csak napok választottak el a haláltól. Szíve már csupán a normális működési kapacitás 10%-át nyújtotta.

A 14 órás operációt a John Radcliffe Hospital (Oxford) sebészcsapata hajtotta végre a műszív-beültetés világhírű specialistája, Stephen Westaby vezetésével. A műtét remekül sikerült, komoly mellékhatásokról nem számoltak be, a szív- és májfunkciók pedig jelentősen javultak.

Az orvosok azonban bizonytalanok a tekintetben, mennyi ideig fejti ki áldásos hatását az apró, hajócsavarhoz hasonlóan működő szerkezet, amely egy perc alatt 4,5 liter vér kipumpálásra képes. Ez megközelíti a felnőtt, nyugalomban lévő egészséges ember keringési perctérfogatát, az 5 litert (72 összehúzódás, összehúzódásonként 70 ml vér).

undefinedA brit sajtó most arról számolt be, hogy a műszív tulajdonosa, Peter Houghton "második életének" első születésnapját ünnepelheti, s remek egészségnek örvend. Az orvosi vizsgálatok szerint valódi szíve részlegesen regenerálódott, s jelenleg ötször nagyobb teljesítményre képes, mint a műtét idejekor. Ez annak köszönhető, hogy a megbízhatóan működő műszív tehermentesítette a valódi szervet.

Stephen Westaby és kollégái most olyan állami támogatásban reménykednek, amely lehetővé tenne további műtéteket. Nagy-Britanniában évente több ezer ilyen eszközre lenne szükség. A Jarvik 2000 azokat a súlyosabb és nagyobb műszíveket válthatja fel, amelyeket csak igen rövid ideig - maximum néhány hónapig - lehet alkalmazni. A mai orvosi gyakorlatban a műszíveket csak átmeneti megoldásként alkalmazzák, amíg a betegek a megfelelő donorra várnak a szívátültetéshez.