I want you! - Az agyelszívás természetrajza

A világ becsvágyó, fiatal tudósai számára szinte elengedhetetlen, hogy az USA-ban doktoráljanak, vagy legalább néhány évet itt tanuljanak és dolgozzanak. Amerika ma az a világ számára, ami egykor Görögország volt a rómaiaknak.

Shuji Nakamura japán elektromérnök a világ kutatóelitjéhez tartozik, és a kilencvenes években az egyik legnagyobb átalakulást idézte elő a félvezetőiparban. Gyakorlatilag egyedül fejlesztette ki a kék, zöld és fehér világítódiódát, 1999-ben pedig a kék lézerdiódával tette fel munkájára a koronát. A szakemberek szerint Nakamura munkássága átalakítja az egész világítástechnikát és 50 milliárd dolláros piaci lehetőséget látnak benne.

Sikeres munkája ellenére Nakamura 18 év után otthagyta vállalatát, professzori állást vállalt a Kalifornia Egyetemen és családjával Amerikába költözött. Mikor ennek okát kérdezték, a hiányzó elismerésre utalt. Nem haladt előre a vállalati ranglétrán és a jövedelme sem emelkedett, hiába dolgozott sikeresen. Japánban ez tipikus: mindenki ugyanannyit keres, függetlenül munkájától. „Tudja - teszi hozzá nevetve -, ez nálunk is úgy van, mint a kommunizmusban: mindenki egyenlő.” A japán egyetemekről is lesújtó véleménye van: kevés a pénz a kutatásra, alacsonyak a fizetések, nincs kutatási szabadság, a bürokrácia pedig még ceruzák vásárlásába is beleszól. Az amerikai egyetemek viszont szerinte a legjobbak a világon, ezért jönnek ide mindenhonnan a kutatók.

Jól példázza ezt a sikeres San Diegói rákkutató központ, a Burnham Intézet. Igazgatója, Erkki Rouslahti finn származású, s a vezetése alatt dolgozó 400 kutató több mint 60 százaléka külföldi. Azelőtt a „megalázottak és megszomorítottak” jöttek Amerikába, 1990-ben azonban a bevándorlási törvény egy kiegészítésével kitárták az ajtót a magasan képzett bevándorlók előtt. A washingtoni Brookings Intézet tanulmánya szerint 1950 és 1970 között a bevándorolt tudósok „emberi tőkéje”, képzettsége és tudása évente 8 milliárd dollárt hozott az USA-nak.

Az amerikai egyetemek is óriási vonzóerőt gyakorolnak a külföldi diákokra. A National Science Foundation (NSF) adatai önmagukért beszélnek. 1995-ben az USA-ban mérnöki és természettudományi szakokon végzett 420 000 diák közül kereken 100 000 volt külföldi. A matematika és informatika szakon doktorátust szerzettek fele, a mérnöki szakokon 58 százaléka közülük került ki. David Goodstein, a pasadenai Kalifornia Műszaki Egyetem fizikaprofesszora szerint „az amerikai egyetemek világviszonylatban vezetnek a képzés és a kutatás terén. A világ becsvágyó, fiatal tudósai számára szükséges, hogy az USA-ban doktoráljanak, vagy legalább néhány évet itt tanuljanak és dolgozzanak. Amerika ma az a világ számára, ami egykor Görögország volt a rómaiaknak.” Az utóbbi húsz évben a külföldi diákok szinte észrevétlenül pótolták az egyetemekről hiányzó amerikai diákokat.

Az amerikai előírások szerint a külföldi diákoknak tanulmányaik befejeztével haza kell térniük, ám van számukra egy szélesre tárt kiskapu. A végzett diákoknak megengedik, hogy tanulmányaik befejezése után gyakorlati képzésben vegyenek részt. Ezt a lehetőséget rendszerint megkapják, és ha bizonyítják, hogy tudásukat és tehetségüket az USA-ban hasznosítják, akkor öt év elteltével megkaphatják az amerikai állampolgárságot.

Paradox dolog, hogy egyrészt itt vannak a világ legjobb tudósai, másrészt az ipari nemzetek közül az amerikai diákok természettudományos ismeretei a leggyengébbek. Goodstein is felteszi a kérdést: „Hogyan tud a mi nyomorúságos iskolarendszerünk ilyen ragyogó tudományos közösséget kitermelni?” A válasz kézenfekvő: csakis „infúzió” útján!

Különösen erőssé vált a beáramlás a hatvanas évek végén. Ekkor kezdte az ázsiai bevándorlók száma felülmúlni az európaiakét. India például 50 százalékkal több informatikust képez mint Japán, és kétszer annyit, mint Németország. 1996-ban összesen 170 000 japán, koreai, kínai és indiai diák tanult amerikai egyetemeken, míg német és francia összesen 23 000. Tanulmányaik befejeztével elsősorban a kínai és indiai diákok maradnak Amerikában, míg a koreai, japán és tajvani diákok nagyobb része visszatér hazájába.

Ezt az agyelszívást az európaiak általában negatívumként értékelik, nem így az indiaiak. Szerintük az agyexportjuk stabilizálja a hazai munkaerőpiacot, külföldre elszerződött fiataljaik átfogó tudományos hálózat részévé válnak, s így elősegítik az információk elterjesztését és az indiai tudományos infrastruktúra kiépítését.

Az Amerikából hazatért kínai tudósoknak kulcsszerepük van hazájuk kutatási színvonalának emelésében. A Hongkong University for Science and Technologyn alig találni olyan tudóst, aki ne kutatott, vagy legalább ne tanult volna Amerikában. Sok külföldi azonban nem kíván Amerikából hazatérni, mert otthon nem találja meg azt, amit az USA-ban: a sikert és a magas jövedelmet.