Felnőtt sejtek visszafejlesztése őssejtekké

Vágólapra másolva!
A brit PPL Therapeutics biotechnológiai vállalat - amely néhány éve részt vett Dolly bárány nevezetes klónozásában - új kísérletre készül: felnőtt ember bőrsejtjeit akarja őssejtekké "visszafejleszteni", hogy azután azokból klónozhasson (szaporíthasson) különféle emberi sejtvonalakat. A skóciai, edinburgh-i székhelyű vállalat hasonló kísérletet már sikerrel végzett felnőtt állat bőrsejtjével.
Vágólapra másolva!

Őssejtekből elvileg bármilyen sejttípus fejleszthető. Mint őssejt-dossziénkban részletesen is olvasható, őssejteket két alapvető forrásból lehet kinyerni: embriókból (embrionális őssejtek) és felnőtt szervezetekből (felnőtt szöveti őssejtek, pl. csontvelői vérképző sejtek).

Egy másik lehetséges megoldás, hogy maganyag-átviteli klónozási technikával hoznak létre sejtvonalakat. Az amerikai képviselőház éppen kedden szavazott ennek betiltására .

Újabb lehetőség, hogy felnőtt, elkötelezett sejteket alakítanak vissza őssejtekké. Ez a módszer az átültetések legnagyobb kockázatát is megszüntetheti, ugyanis a saját őssejtekből tenyésztett szövetet nyilván kevésbé fenyegeti a beteg szervezetének immunreakciója, a kilökődés veszélye.

Más laboratóriumok is kísérleteznek ezzel az alternatív módszerrel. Az amerikai Advanced Cell Technologies és az Infigen Inc. szerdán szabadalmi jogot kért felnőttsejt-visszafejlesztési módszereire. Az ír TriStemGroup ugyancsak a héten azt állította, hogy emberi vérsejtből hat óra alatt embrionális állapotú vérsejtet tud kialakítani.

Szakértők szerint a brit PPL Therapeutics tart a legelőbbre ezekben a kísérletekben. Tavaly októberben a cég amerikai, virginiai laboratóriumának az amerikai kormány 2 millió dollár támogatást adott, azzal a feltétellel, hogy a kísérleteket csak állati sejtekkel folytatják. Februárban a PPL Therapeutics bejelentette, hogy egy tehén bőrsejtjét szívizomsejtté alakította.

A témához kapcsolódó legutóbbi cikkünk, további linkekkel:

Az amerikai képviselőház a klónozás ellen szavazott
2001.08.01. Az Egyesült Államok parlamentjének alsóháza a mindenfajta emberi klónozást betiltó törvényjavaslat mellett szavazott, elutasítva a kutatásokat célzó eljárásokat is. A nem klónozott, lefagyasztott embriók használatáról még nem született döntés.