Fossett a dél-csendes-óceáni szigetek mentén halad

Vágólapra másolva!
A dél-csendes-óceáni szigetek mentén egyenletesen haladt kelet felé közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban az amerikai Steve Fossett, aki hatodszorra próbálkozik azzal, hogy hőlégballonjával először egyedül, leszállás nélkül repülje körbe a Földet.
Vágólapra másolva!

A legideálisabb az lenne ugyanis, ha Dél-Amerikát 4-5 nap múlva a chilei főváros, Santiago közelében érné el. Ha az amerikai földrész déli csücske felé sodródna, az nagy kockázattal járna. Egyrészt az ottani mostoha időjárási viszonyok miatt, másrészt pedig azért, mert ha a Horn-fok környékén kellene kényszerleszállást végrehajtania a mentőalakulatok számára is veszélyes lenne segítségére sietni.

Az 57 éves férfi csütörtök hajnalig már 6 és fél ezer kilométert tett meg a tervezett 27-29 ezerből. Solo Spirit nevű hőlégballonjával vasárnap reggel indult Ausztrália nyugati partvidékéről.

Korábban az [origo]-ban:

Milliárdos az óceán felett
2001.08.08. A Csendes-óceán fölé érkezett az amerikai Steve Fossett, akinek feltett szándéka, hogy hőlégballonjával leszállás nélkül, egyedül körberepüli a Földet.

Ajánlat: