Erdők: menteni a menthetőt

Vágólapra másolva!
Az ENSZ által közreadott jelentés szerint az erdők megmentésére irányuló erőfeszítéseket 15 ország kulcsfontosságú területeire kell összpontosítani. Kemény szankciókat sürgetnek az illegális fakitermelők és az orvvadászok ellen is.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Környezeti Programja (UN Environment Programme, UNEP) által közzétett beszámoló az első globális műholdas felmérések adataira támaszkodik. A felmérés döntő részét az UNEP, az Amerikai Geológiai Szolgálat és a NASA végezte el. Olyan adatbázis készült el, amely objektív összehasonlítási alapot képezhet a jövő hasonló felméréseihez. A korábbi felmérések zöme az egyes országok által szolgáltatott adatokon alapult.

Az UNEP jelentése az ún. zárt erdőkre, illetve ezek maradványaira összpontosít (An Assessment of the Status of the World's remaining Closed Forests). Ezek olyan erdők, amelyek lombkoronája legalább 40%-ban összefüggő, vagyis zárt. Ebből következően ezekben az erdőkben a legnagyobb a biodiverzitás, azaz a fajok változatosságának mértéke, s számos erősen veszélyeztetett fajnak adnak otthont (például az óriáspandának és a hegyi gorillának). A UNEP álláspontja szerint minden erdőt nem lehet megvédeni, ezért azokra kell összpontosítani, amelyek a legértékesebbek, s ahol még jó eséllyel lehet beavatkozni a pusztulási folyamatba.

Az ENSZ jelentése szerint a 15 megjelölt ország ezen erdőségei több mint 80%-át teszik azoknak az erdőknek, amelyek a legnagyobb védelemre szorulnak. A jelentésben szereplő erdőségek 88%-ának közös vonása, hogy egyelőre viszonylag kis civilizációs nyomás nehezedik rájuk, viszonylag jó állapotban vannak, a megmentésükre tett próbálkozások így sikerrel kecsegtethetnek. Ugyanakkor a UNEP szakértői hangsúlyozzák, hogy amennyiben semmiféle erőfeszítés nem történik ezen erdők védelmére, néhány évtizeden belül nyomuk sem marad.

Az ENSZ felhívja az érintett országokat - Oroszország, Kanada, Brazília, USA, Kongói Demokratikus Köztársaság, Kína, Indonézia, Mexikó, Peru, Kolumbia, Bolívia, Venezuela, India, Ausztrália és Pápua-Új-Guinea - és a nemzetközi közösségeket, hogy tegyenek az eddigieknél sokkal komolyabb és sürgős lépéseket ezen erdők védelme érdekében, s készítsék el a megőrzésüket szolgáló akcióterveket. A UNEP sokkal súlyosabb szankciókat sürget az illegális fakitermelők és az orvvadászok ellen.

A UNEP az erdők védelmét, az oktatást és a fakitermelés helyetti alternatív megoldásokat tekinti a megőrzés három alapkövének. A zárt erdőségek védelmének jelenlegi foka a felsorolt országokban igen eltérő: Venezuelában például az erdők 63%-át, míg Oroszországban csupán 2%-át védik. A UNEP adatokat és stratégiai terveket nyújt az egyes országoknak, s egy állandó monitorrendszer kiépítését tervezi.

Ajánlat: