Némi késéssel szállt le a Discovery

Vágólapra másolva!
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az előre kitűzött időponthoz képest másfél órás késéssel - közép-európai idő szerint 20 óra 23 perckor - rendben leszállt a Discovery amerikai űrrepülőgép a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren.
Vágólapra másolva!

A Discoveryt augusztus 10-én indították, és az űrrepülő két nap múlva kikötött a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Rajta utazott az ISS harmadik számú állandó legénysége, két orosz és egy amerikai asztronauta. A Discovery szállította haza a második számú legénységet, az orosz Jurij Uszacsovot, valamint az amerikai JamesVosst és Susan Helmst. (Helms volt az űrállomás első női lakója.) Ez a csapat márciusban indult az űrállomásra. Ők helyezték üzembe egyebek között az ISS eddigi egyetlen magyar gyártmányú tudományos berendezését, a Pille nevű sugárzásmérő eszközt.

A földet érés pillanata

A váltó legénység a tervek szerint decemberig dolgozik az űrállomáson. A mostani 12 napos küldetés során az űrrepülőgép négy űrhajósa közül kettő kétszer lépett ki a nyílt világűrbe, hogy szerelési munkákat végezzen az ISS külső burkán. Elhelyeztek egyebek mellett egy ammóniatartályt, amely az űrbázis hűtőrendszerének üzemeltetéséhez szükséges. Azonkívül kapaszkodókorlátokat szereltek fel, és egy következő szerkezeti elem beillesztésének az előkészítésére fűtőkábeleket fektettek le.

Korábban: