Európára eshetnek az elfogott rakéták

Vágólapra másolva!
Az amerikai városokra irányított és a George Bush elnök által javasolt rakétavédelmi rendszer által elfogott rakéták robbanótöltetei Európára zuhanhatnak.
Vágólapra másolva!

A brit tudományos szaklap által megszólaltatott amerikai kutatók, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) fizikusai emlékeztettek arra, hogy George Bush elnök rakétavédelmi terve egy olyan elhárító rendszer létrehozását célozza, amely percekkel indításuk után képes lenne elfogni az interkontinentális ballisztikus rakétákat (ICBM): vagyis akkor, amikor a gyorsító rakéta még ég.

A támadó rakéták befogása közvetlenül az indítás utáni szakaszban sokkal könnyebb, mint a repülés során, mivel egy égő rakéta észlelése könnyebb, mint egy viszonylag hideg, magasan a légkör fölött száguldó robbanótöltetre való rárepülés - magyarázták a szakemberek.

Ha azonban csak a gyorsító rakétát semmisítik meg, akkor a robbanótöltet esetleg továbbszáguldhat, és becsapódásának helyét az határozza meg, hogy a rakétát 4-6 perces égésének mely szakaszában semmisítették meg. Ezt nehezen lehet irányítani, emiatt a töltet az indítás helye és célzott város között bárhol becsapódhat - vélte Ted Postol fizikus.

Ez azt jelenti, hogy egy Észak-Koreából az Egyesült Államokra kilőtt nukleáris rakéta Alaszka vagy Kanada fölött felrobbanhat, egy Irakból indított rakéta töltete pedig Nagy-Britanniára vagy az európai kontinensre zuhanhat.

A szakemberek elmondták, hogy az Egyesült Államok számos változatot fontolóra vesz a gyorsítás fázisában lévő rakéta elfogására. Az egyik lehetőség egy erőteljes, levegőből irányított lézer, amelyet egy átalakított Boeing 747-es repülőgépről indítanának. A lézersugár lyukat égetne az ICBM gyorsítójában, de nem lenne képes megsemmisíteni a robbanótöltetet, amely képes ellenállni a hatalmas hőnek, miközben visszatér a légkörbe.

A töltetnek a gyorsítás szakaszában való megsemmisítéséhez a jelenleg fejlesztés alatt állónál nagyobb és sokkal jobban manőverezhető elfogórakétára lenne szükség. Egy olyanra, amelyet egyaránt lehet indítani szárazföldről vagy tengerről, és amely a töltetet veszi célba - vélik az amerikai kutatók.

A tudósok véleménye megoszlik arról, hogy sikeresnek mondható-e egy olyan rakétavédelmi rendszer, amely elfogja ugyan a támadórakétát, de annak robbanótöltete irányíthatatlanná válhat.

Richard Garwin, aki részt vett az amerikai hidrogénbomba kifejlesztésében úgy vélte, hogy így nagyobb az esély arra, hogy egy ilyen rakétatöltet kevésbé lakott területre esik és kevesebb embert öl meg, mint akkor, ha elérné a célba vett várost. A MIT kutatója is hasonlóan vélekedett, hozzátette azonban, hogy azok az emberek, akikre a töltet ráesik nyilvánvalóan más véleménnyel lennének a kérdésről.