Digitális hormon robotoknak

Hasonlóan egy felcseperedő gyerekhez, a robotokat is hormonok tehetik nagyobbá, erősebbé és függetlenebbé.

A robotika egyik nyomasztó problémáját hidalhatja át a robot vezérlőrendszerében működő hormonszerű üzenetátvitel.

Hosszú ideig tartott, míg néhány tudós rájött, hogy egy robot miként hozhat létre önmagán részeket. Ezzel az ún. "arányosítási" folyamattal a robotok önállóan elindulhatnának távoli bolygókra, hosszú felfedezőútra, melynek végállomásán olyanná alakulhatnának át, amilyennek az ott uralkodó körülmények megkövetelik. Az előregyártott elemekből felépülő, átalakulásra képes robot óriási előnye, hogy akkor sem pusztul el, amikor nagy része megsérül. A kutatást végző kaliforniai tudósok, Behnam Salemi és munkatársai olyan járó "lényeket" alkottak meg, melyek akkor is tudnak testtartásuk változtatásával alkalmazkodni, amikor elvesztik egyik lábukat, és méretüktől függetlenül, akárcsak a hernyók, haladnak előre. Mindannyiukban közös a beépített, biológiai hormonok által megihletett szoftver.

A szervezetben termelődő hormonok állandóan jelen vannak testünkben. Amikor például hirtelen félelem fog el, az agyban olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek különböző folyamatokat okoznak, például lábunk izmai menekülésre készen állnak. Bár a hormonok ilyenkor az agyban választódnak ki, az izom szabályozása a lábban történik. A hormonok megváltoztatható, késleltethető, de akár el is tüntethető jelzések. Efféle alkalmazkodás teszi őket alkalmassá olyan feladatok végrehajtására, amelyekre az egyetlen végállomásra küldött üzenetek nem képesek.

A különálló elemekből felépülő robotban a digitális hormonokon nyugvó üzenet minden egymással összekötött szekcióba eljut, továbbá minden egyes rész állapotáról hírt hoz anélkül, hogy speciális parancsokat hordozna. Ily módon az összes elem saját módján értelmezheti az üzenetet. Minden rész önálló egység saját energiaellátással és motorral. Egymáshoz kétágú csatlakozókkal kapcsolódnak, melyek közvetítik a digitális "hormonokat". Az emberi kezelő pusztán annyit jelez a robotnak, merre menjen. A robot magától találja ki, hogy adott pillanatban melyik számára a legkedvezőbb testtartás, és megalkotja az éppen helyes konfigurációt.