A kedves szomszéd terrorista volt

Jól neveltek voltak és kedves szomszédok. Nem egy közülük családapa, vagy szorgalmas diákok. Szívesen látott vendégek a sarki kávéházban, egyszóval az amerikai életforma, az "american way of life" hitelesnek tűnő hívei.

A szeptember 11-én New Yorkot és Washingtont ért  gyilkos terrortámadások elkövetői közül nem is egyet ilyen "kedves szomszédként" ismert környezete.

AZ FBI nyomozóinak első megállapítása szerint nyugtalanítóan banális volt annak a 19 terroristának addigi élete, akik szeptember 11-én New Yorkban és Washingtonban emberek ezreit rántották magukkal a halálba.

A nyomozók ma már teljes bizonyossággal tudják, hogy a terroristák kizárólag 21 és 40 év közötti arab férfiak voltak, akik közül utolsó éveiket többen az Egyesült Államokban töltötték. A közel-keleti öngyilkos merénylőkkel ellentétben, akik gyakran csak gyorsított eljárással kapnak kiképzést, mielőtt dinamittal a levegőbe repítenék magukat, a New York-i és washingtoni légikalózok hosszú időn át békésen éltek el az ország lakói között.

"Mivel a világ minden részébe elküldik őket, ezért úgy kell viselkedniük és öltözködniük, mint az azokon a tájakon élők" - áll egy kiképzésüknél használt kézikönyvben, amely az afrikai országokban működő amerikai nagykövetségek ellen Oszama bin Laden emberei által 1998-ban elkövetett két gyilkos merénylet után került a gyomozók kezére.

Ezért aztán ezek az emberek nem látszanak "fanatikusoknak vagy őrülteknek" - mutatott rá Clark McCauley, a Kelet-Pennsylvania-i Bryn-Mawr-egyetem terrorizmus szakértője.

Mohamed Atta, akit az FBI igazgatója szerint a legnagyobb felelősség terhel a szeptember 11-i merényletekért, tipikusan "arc nélküli terrorista" volt. Aki az Egyesült Államokban eltöltött utolsó hónapjai alatt megismerkedett vele, úgy emlékszik vissza rá, mint jó modorú diákra, aki leborotválta szakállát, amelyet korábban Hamburgban még büszkén viselt, és szekrényébe száműzte kaftánját. Több helyen is lakott Florida államban, leghosszabban egy csinos rózsaszínű  házikóban Daytona Beach közelében.

Ott némelykor vendégül látta szomszédját vagy ingatlanügynökét, Elaine Brinkleyt. "Miként lehetett terrorista egy ilyen férfi?" - teszi fel magának ma a kérdést Brinkley, egállapítva, hogy (a terroristák) "nem olyanok, amilyeneknek a filmekből ismerjük őket".

Atta gyakran kínálta őt meg kávéval és süteménnyel - emlékezett vissza. És ugyanez az Atta volt az, aki a nyomozók meggyőződése szerint szeptember 11-én az American Airlines légitársaság egyik Boeing 767-es utasszállító gépét nekivezette a World Trade Center északi tornyának.

Abdulaziz Alomari, aki ugyancsak azon a gépen tartózkodott, négy gyermek mosolygós arcú édesapja volt, aki előszeretettel indult sétákra farmer nadrágban, sportcipőben és nyitott nyakú ingben. Még a merényleteket megelőző napon, hétfőn is ugyanúgy elkísérte gyermekeit az iskolába, mint más napokon szokta tenni.

A nyomozók rámutatnak, hogy a merénylők gyakran változtattak lakhelyet, de heten közülük alapos pilótakiképzésben részesültek. Az amerikai média értesülései szerint egyesek, köztük Atta, kiképzést kaptak még egy Boeing 727-es repülésszimulátorban is. Esténként ezek az emberek - az iszlám törvényét megszegve - megengedtek maguknak egy pohárka vodkát a közeli bárban, vagy videózással töltötték az időt - írja az AFP.

A floridai Delray Beachben néhány szomszédjuk emlékszik rá, hogy garázsuk ajtaja gyakran állt tárva nyitva - valószínűleg meg akarták mutatni szomszédjaiknak, hogy nincs rejtegetni valójuk. Barátok és szomszédok esetében bevált az ilyen félrevezetés. Most azután Amerika-szerte sokan tartanak attól, hogy akár az ő kedves modorú, szerény, bizalmat keltő ismerőseik között is akadhatnak mindenre kész terroristák.