Kétszáztíz éve, 1791. szeptember 22-én született Newington Buttsban Michael Faraday angol fizikus és vegyész, az elektromosságtan megalapítója.

Apja kovács volt, s nem tudta gyermekeit taníttatni. Michael az iskolában megtanult írni, olvasni és számolni, majd még gyerekkorában újságkihordó lett, később inas egy könyvkötőnél.

A kötésre hozott könyveket rendszeresen elolvasta, különösen az Encyclopaedia Britannica elektromosságról szóló cikkei érdekelték.

Ezek nyomán kezdett saját építésű készülékeivel kísérletezni. 20 éves korában Londonban a kor nagy kémikusa, Humphry Davy előadásait hallgatta, majd az itt készített jegyzeteit elküldte neki, aki később laboratóriumi asszisztensi álláshoz segítette.

1812-20 között dolgozott Davy mellett, akit külföldi útjaira is elkísért, itt szerzett ismeretségei tágították a látókörét.

Faraday mindenkinél képzettebb vegyész lett, 1815-ben írta első kémiai dolgozatát. Egy 1820-as tanulmánya a Royal Society elismerését is kivívta. 1824-ben a Társaság tagjává választották, 1825-ben a Royal Institution kémiai laboratóriumának lett a vezetője, két év múlva örökölte Brande professzor katedráját.

1844-ben a párizsi Természettudományos akadémia tagja lett, számos elismerésben és kitüntetésben részesült. 1820-ban elsőként állított elő szén-kén vegyületeket helyettesítéssel, 1825-ben izolálta és leírta a benzolt, s az acél ötvözeteinek vizsgálatával megalapozta a metallurgiát. Teleszkópok számára nagy törésmutatójú üveget készített, ez vezette el a diamágnesség felfedezéséhez.

1821-ben a Royal Institution állandó munkatársa lett, s megkezdte elektromos és mágneses kutatásait. Orsted és Ampere elektromágneses felismerései és Wollaston ötlete nyomán megépítette az első elektromotort, amely a villamos-energiát mechanika munkává alakítja.

Ekkor úgy képzelték, hogy az elektromosság anyagi fluidum (közeg), amely úgy folyik a vezetékben, mint víz a csőben. Faraday inkább erőnek, vagy rezgésnek tartotta, amely a vezetőben keltett feszültségek révén halad tovább - de igazolni ezt nem tudta.

Wheatstone-nal együtt a hangokkal kezdett foglalkozni, majd 1831-ben felfedezte a mágneses tér elektromos hatását, rúdmágnes mozgatásával áramot keltett, és kísérleti forgó áramfejlesztőt készített. Az elektromágneses indukció felfedezésével adta meg az Arago által 1824-ben felismert forgó mágnesség magyarázatát. Eredményeiről 1831. november 24-én "Elektromosság előállítása mágnesességből" címen számolt be a Royal Societyben.

Felfedezésével, hogy pusztán mechanikai munka révén, mágnesesség segítségével elektromos energiát lehet előállítani, fordulóponthoz érkezett az elektromosság-kutatás története. A mágneses térerőt vasreszelékkel tette láthatóvá, Chladni korábbi, porábrákra vonatkozó elmélete nyomán.

Kimondta: az áram nagysága a vezető által időegység alatt átmetszett erővonalak számától függ. Felfedezte a generátort is: mágnes pólusai közt forgatott rézkoronggal folyamatosan áramot állított elő, mivel a pereme több erővonalat metsz át, mint a közepe. Fordítva a szerkezet elektromotorként működött.

1833-ban felállította elektrolíziselméletét, s megfogalmazta az elektrokémia két alaptörvényét: az elektródákon kiváló anyag a cellán áthaladó elektromosság mennyiségével, adott mennyiségű áram hatására kivált különböző elemek mennyisége az egyenértéksúlyukkal
arányos. Igazolta, hogy a Volta-oszlop áramát vegyi folyamat hozza létre. 1835-ben fedezte fel az önindukciós áramot, s számos indukciós kísérletet végzett a Föld mágneses terével. Ő fogalmazta meg a mágneses és az elektromos erőtér fogalmát.

Faraday előadást tart a Royal Institutionben

1839-ben megalkotta az elektromos hatás általános elméletét: eszerint az elektromosság által az anyagban keltett feszültségek a vezetőkben hullámszerűen haladnak, míg a szigetelőanyagokban a feszültség felhalmozódik - ez az elektrosztatikus töltés.

Először hívta fel a figyelmet a dielektrikumok, a szigetelőanyagok aktív szerepére, őt tekintik a dielektromos állandó felfedezőjének. 

1843-ban kimutatta az elektromos töltés megmaradásának elvét. Az energia megmaradására, annak hivatalos kimondása előtt mint magától értetődő igazságra hivatkozott. Az akkor ismert gázok csaknem mindegyikét cseppfolyósította lehűtéssel és nyomással.

Megfogalmazta a töltéselkülönüléssel, vagyis az influenciával végbemenő feltöltődés elméletét és kimutatta, hogy egy üreges vezető (Faraday-féle kalitka) a belsejében leárnyékolja a külső elektromos
hatásokat.

1845-ben fedezte fel, hogy a mágneses tér elforgatja a fény polarizációs síkját (Faraday-effektus). Kimutatta a diamágnességet, azaz azt a tényt, hogy minden anyagnak vannak mágneses tulajdonságai. 1847-48-ban a láng, a gázok, majd a kristályok mágneses tulajdonságait tanulmányozta.

Idős korára a királynő házat adott neki és lovagi címet ajánlott fel. A tudós az utóbbit nem fogadta el, élete végéig csak Mr. Faraday akart maradni. Mind a Royal Society, mind a Royal Institution elnöki címét visszautasította. 1867. augusztus 25-én halt meg Hamptonban. Róla nevezték el a londoni Faraday Society-t.

Fábri Ferenc