Nincs mágikus puskagolyó - a polgári repülés a terrortámadás után

Vágólapra másolva!
Mintegy 100 nagy repülőtér, évi 670 millió utas - ezek az USA polgári repülésének sarokszámai. Szinte lehetetlennek tűnik ennyi ember biztonságos ellenőrzése, a terroristák hatékony kiszűrése. A repüléssel foglalkozó szövetségi hivatal (Federal Aviation Administration, FAA) csak az utóbbi hónapokban kezdett szigorúbb szabályokat bevezetni a repülőtéri alkalmazottakat és a poggyászellenőrzést illetően. Két héttel a tragédia után egy veterán pilóta így nyilatkozott a Time magazinnak: "Abszurdum azt gondolni, hogy biztonságban vagyunk".
Vágólapra másolva!

A tragédia utáni kétnapos leállást követően próbaidőre megnyitották az amerikai légteret, olyan új és szigorú rendszabályokkal, amelyeket számos szakértő már több mint egy évtizede követelt. A repülőtereken megszigorították az autók parkolását, megtiltották, hogy az utast a bejárathoz kísérjék rokonai és ismerősei, személyes és mindenre kiterjedő biztonsági vizsgálatot rendeltek el a gépre történő felszállás előtt, a teheráruk és levelek szállításának pedig megtiltották az utasszállító gépeken. Tekintettel a gépeltérítők által használt primitív eszközökre, az utasoknak megtiltották, hogy bármiféle szúró- és vágóeszközt vigyenek a fedélzetre. Még a borotva sem lehet a kézipoggyászban. Eddig ezt csak két országban, Japánban és Pakisztánban tiltották.

Az FAA felfegyverzett titkosrendőrök alkalmazását fontolgatja a belföldi járatokon - a TIME és a CNN közös szavazása alapján ezt az amerikaiak 80%-a támogatná. Jelenleg mintegy 100 ügynök dolgozik, akik véletlenszerűen jelennek meg a belföldi és nemzetközi gépeken (a nagy gépeltérítések időszakában, a 70-es években még több mint ezren voltak). Egyes pilóták szerint egyenruhás biztonsági őrök alkalmazása még célravezetőbb lenne, akik a pilótafülke mögött foglalnának helyet. A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak nagy része azzal is egyetért, hogy a repülőtéri biztonság kérdése ezek után legyen szövetségi ügy és a kormányszervek felelőssége, még azon az áron is, ha a szigorú ellenőrzések sokkal kényelmetlenebbé teszik az utazást. Nem csoda, hogy a cégek korábban nem voltak nyitottak szigorúbb intézkedések bevezetésére.

Az öngyilkos merénylők megjelenése a pilótafülke biztonságának teljes felülvizsgálatát teszi szükségessé. A korábbi stratégia lényege az volt, hogy a gépeltérítőket meg kell nyugtatni, biztonságosan le kell szállni, s aztán lehet egyezkedni, esetleg kommandóakciót végrehajtani. A repülési személyzet erre kapott kiképzést, nem a kamikaze akciók kezelésére.

Az elmúlt hetekben az amerikai pilóták tüzes megnyilvánulásokkal követelték, hogy ismét engedélyezzék számukra a fegyverviselést. Az USA polgári repülésében számos vietnami veterán szolgál, akik nem haboznának használni pisztolyukat - ez azonban 1987 óta nem lehetséges, s a személyzet is ugyanazon biztonsági intézkedéseken esik át, mint az utasok. Az Air Line Pilots Association nevű, pilótákat tömörítő szervezet szerint mindent el kell követni a pilótafülke védelmére és megerősítésére.

Az FAA ügynökei azt találták, hogy az utasellenőrzés során az általuk becsempészni próbált fegyverek és robbanóanyagok 20%-át nem veszik észre, s az ember könnyen kiadhatja magát repülőtéri alkalmazottnak, sőt biztonsági őrnek is. A legtöbb nagy amerikai repülőtér kb. 1 millió dollár értékű átvilágító berendezéssel (CT) rendelkezik. Mint azonban egy kongresszusi bizottság előtt idén májusban elhangzott, a berendezések több mint fele csupán a gyanús csomagokat vizsgálja át - ez körülbelül 220 csomagot jelent naponta, holott ez az óránkénti kapacitásuk.

A tragédiához vezető út egyik kulcsmozzanata: Mohammed Atta (jobbra) és Abdulaziz Alomari (középen) feltélezett gépeltérítők szeptember 11-én éppen végeznek a repülőtéri ellenőrzéssel

Az amerikai repülőtársaságoknak az izraeli modellt javasolják. Izrael egyetlen nemzetközi repülőtere, a Ben Gurion Airport irigylésre méltó teljesítményt tudhat magáénak. Eddig egyetlen gépet térítettek el 1968-ban (az 1974-es TWA-gépet csak azután, hogy Athénban utasokat vett fel). Az izraeli El Al légitársaságnál például minden gépen egy felfegyverzett ügynök van (1970-ben Hollandia felett egyikük meg is akadályozott egy gépeltérítést). A megerősített, acélból készült pilótafülke ajtaja képes ellenállni a kézifegyverekből leadott lövéseknek. A repülőtéren a szokásos technikai ellenőrzésen túl kimerítő kikérdezés is vár az utasokra, ami akár több óráig is elhúzódhat.

Részletes információk

Biztonság a földön

Biztonság a levegőben

Az emberi tényező szerepe

Biztonsági intézkedések Magyarországon

Összeállította: BK. és S.T. - fotók: Reuters