Egy geológus tudja, hol lehet Oszama bin Laden

Jack Schroeder, a Nebraskai Egyetem geológusa azt állítja: tudja, hol tartózkodott Oszama bin Laden akkor, amikor videoszalagra vették az Amerika címére személyesen intézett fenyegetéseit.

A felvételt az al-Dzsazíra közel-keleti televízió mutatta be október 7-én, az amerikai-brit légicsapások kezdete után, de a felvétel - már pusztán a szemmel látható napszakbeli eltérésből következően is - nyilvánvalóan hamarabb készült.

A terroristavezér - legbizalmasabb emberei társaságában - sziklás háttér (és egy sziklának támasztott géppisztoly) előtt beszélt. (Terepszínű katonai gyakorlóruhát és feltűnően nagy karórát viselt - utóbbit a jobb kezén, azon, amelyben a mikrofont tartotta.) Schroeder közölte a sajtóval: tudja, hol van az a környék, ahol Afganisztánon belül egyedülálló módon ilyen formájú és színű sziklák vannak.

A felvételen látható üledékes kőzet Afganisztán közepétől valamelyest délkeletre, Paktia és Paktika tartomány határvidékén található, Kabultól mintegy kétszáz kilométeres távolságra. A környék tele van bonyolult barlangjáratokkal. Nyilvánvaló, hogy ott ma már bottal lehetne ütni Oszama bin Laden nyomát.

Schroeder a hetvenes években egyedüli amerikai geológusként Afganisztánban dolgozott, az ország geológiai térképének az összeállítását készítette elő. 1978-ban - a sajtóval most meg nem osztott okok miatt - kitoloncolták Afganisztánból. Mint mondta, különösen fejlett kőzetfelismerő szakismereteit a szűk munkaterületén kívül eddig csak olyan esetekben tudta kamatoztatni, amikor a feleségével vadnyugati filmet nézett a tévén, és megmondta, hogy a háttérben látható kőzetdarabok közül melyik nem illik a cselekmény feltételezett színhelyéhez.