"Gondolkodó" páviánok

Vágólapra másolva!
Az elvont gondolkodást vizsgáló teszten "átmentek" a páviánok.
Vágólapra másolva!

Az elvont gondolkodás képességét hosszú időn át az ember kiváltságának tartották, de legutóbb végeztt kutatás arra tett kísérletet, hogy "bebizonyítsa", emberszabású majmok is rendelkeznek ezzel a képességgel.

Iowa amerikai államban tudósok megállapították, hogy páviánok is képesek a gondolkodásra - jelentette a Washington Post. Kísérletek sorával sikerült páviánokat megtanítani arra, hogy összeillő képeket válasszanak ki egy sor fotóból.

Az iowai egyetemen egy hím és egy nőstény páviánnak számítógép képernyőjén képek sorát mutatták meg: egy alkalommal 16-szor ugyanazt a tárgyat, egy másik alkalommal pedig 16 különböző képet - mint a Nap, egy mozdony vagy egy ház.

A kísérletek második szakaszában azután két másik képet mutattak meg a páviánoknak, az egyiken minden alkalommal ugyanaz, a másikon pedig 16 különböző tárgy volt látható. A kísérleti állatoknak a két kép közül azt kellett kiválasztaniuk, amelyik a legjobban hasonlít az elsőhöz. Ha például először azt a képet mutatták, amelyen különböző tárgyak láthatóak, akkor a páviánoknak is a 16 különböző tárgyat bemutató képet kellett kiválasztaniuk.

Több ezer órai oktatás után a páviánok 84 százalékos "találati arányt" értek el.