IRA és ETA: terrorizmus Európában

A terrorizmus olyan erőszakos technika, amelyet szabadságharcosok, gerillák, egyes kormányok és vallási fanatikusok alkalmaznak, hogy elérjék céljukat. Attól függően, hogy mik ezek a célok, és hogy kik azok, akik élnek a terrorizmus eszközeivel, a terrorizmusnak különböző ágazatait különböztetjük meg. Létezik többek között etnikai, vallási, állami  és ökológiai terrorizmus.

Néhány hete még senki sem gondolta volna, hogy a terrorizmus akkorát változtathat a történelem menetén, amekkorát a Világkereskedelmi Központ elleni támadás. A minden valószínűség szerint arab merénylők által elkövetett  - és mintegy hatezer ember életét követelő - gyilkosság hatására még többet hallhatunk a muszlim fanatikusokról. Hajlamosak vagyunk egybemosni a Közel-Keleten és más muszlim országokban működő terrorista mozgalmakat, melyek azonban maguk is különböző célokat tűztek ki maguk elé.

"Addig bombázzuk Anglát, amíg megadja magát!" (karikatúra)

Európa maga sem mentes a terrorizmustól. Az észak-írországi erőszak képei, amelyek az elmúlt két évtizedben szinte mindennaposakká váltak, arról a feloldhatatlan ellentétről tudósítanak, amely a katolikus kisebbség és a protestáns többség között feszül. A konfliktus magvait 1916 húsvét hétfőjén vetették el, amikor kirobbant az ír nemzeti felkelés a brit uralom ellen. Három évvel később, 1919-ben már az Ír Köztársasági Hadsereg, az IRA állt a britek elleni függetlenségi harc élén. Az 1921-es angol-ír egyezmény felosztotta a szigetet: hat északi megye Ulster néven Nagy-Britannia része maradt, a katolikus Dél pedig domíniumi státuszt kapott. Az ír nacionalisták azonban elutasították ezt az egyezményt; a konfliktus elkerülhetetlenné vált. 1949-ben az Ír Szabad Állam neve Ír Köztársaság lett; a kétharmad részben protestáns lakosságú Ulster továbbra is Nagy-Britanniához tartozott.

Észak-Írországban a protestánsok irányították a politikai és a gazdasági életet; a katolikus kisebbség a munkalehetőségek, a lakáskörülmények és a választási feltételek terén is hátrányt szenvedett. A protestáns uralmat jelképező Ulsteri Királyi Rendőrség ezt a helyzetet tartotta fenn. A katolikusok 1968-ban erőszakmentes akciókkal próbáltak változásokat elérni; békés felvonulásaikat azonban a hatóságok rendre szétoszlatták. A tüntetések és felvonulások ennek ellenére folytatódtak; a katolikusok azt remélték, hogy így is kikényszeríthetik a társadalmi, politikai és gazdasági változásokat Észak-Írországban. Az írek a békés felvonulások módszerét a hatvanas évek amerikai polgárjogi mozgalmától vették át.

A konfliktus akkor robbant ki, amikor a katolikusok Derryből Belfastba tartó menetét az ulsteri rendőrség brutálisan szétverte. A feszültség tovább nőtt, amikor a protestáns szélsőségesek megtámadták Bonside-ot, Derry katolikus negyedét; ezzel a mérsékelt megoldás lehetősége végleg meghiúsult. 1969 nyarán újabb zavargások törtek ki, amelyekért mind a katolikus, mind a protestáns közösség felelős volt; eluralkodott a káosz. A következő hónapokban az észak-ír kormány brit csapatokat hívott be, hogy helyreállítsák a rendet. Ekkor az Ír Köztársasági Hadsereg félkatonai szervezete a katolikus kisebbség védelmezőjeként lépett fel. Ez azonnal kiváltotta a protestáns hatóságok megtorló intézkedéseit. Úgy döntöttek, hogy a felvonulásoknak 1971 augusztusától tömeges internálással vetnek véget. A tárgyalás nélkül fogva tartott személyek kizárólag katolikusok voltak, s ez még jobban elidegenítette őket Nagy-Britanniától.

Brit katonák és észak-írek a "véres vasárnapon"

1972. január 30-án - amit azóta "véres vasárnapként" említenek - a brit katonák az internálás ellen tüntető tömegbe lőttek, és 13 embert megöltek. Ez az esemény mindennél jobban hozzájárult ahhoz, hogy az IRA terrorista szervezetté váljon. Az IRA 1972 februárjában kezdte meg terrorhadjáratát a protestáns és a brit célpontok ellen. Az elharapódzó erőszak megfékezésére a brit kormány felfüggesztette az észak-ír parlamentet és átvette az országrész irányítását, ahol már tizenötezer brit katona állomásozott. Az IRA bomba-merényletekkel és gyilkosságokkal válaszolt. Gyilkosság áldozata lett Lord Mountbatten, a II. világháború hőse, a királyi család tagja is. A konfliktust tovább mélyítette, hogy a britek megszüntették a bírósági eljárásokat, amelyeket az Amnesty International kezdeményezett az internáltakkal való rossz bánásmód miatt. A Maze börtönbe zárt IRA-tagok éhségsztrájkba kezdtek, így tiltakoztak a sérelmesnek ítélt börtönszabályok ellen. Azt követelték, hogy politikai foglyoknak tekintsék őket. A "különleges státusz" elnyeréséért indított éhségsztrájkot a Maze börtönben Bobby Sands IRA-vezető, az észak-ír parlament tagja is. 1981. május 5-én Bobby Sands meghalt - és az ír katolikusok mártírjává vált.

Az IRA kegyetlen és véres bosszút állt: tagjai brit laktanyákat támadtak meg, ezúttal London szívében. A távirányítású bomba két katonát megölt és 40-et megsebesített; a Buckhingam-palotát őrző testőrök lovainak tetemei a nyílt utcán hevertek. Ez és a többi terrortámadás, amit Nagy-Britannia fővárosában hajtottak végre, megerősítette azt a brit szándékot, hogy megsemmisítsék az IRA-t. Ám három évvel később az IRA mégis képes volt lecsapni: merényletet kíséreltek meg a brit uralom szimbólumának tartott miniszterelnök, Margaret Thatcher és kormánya ellen. A bomba abban a brightoni szállodában robbant, ahol az akkor kormányzó konzervatív párt éves kongresszusát tartotta. A robbanás megölte a kabinet egyik tagját, a hotel három vendégét és megsebesített 32 embert. A brit vezetésnek küldött nyílt hadüzenetre Thatcher a rá jellemző határozottsággal válaszolt: "Nincs alku a terrorizmussal!" Szilárd álláspontja egységbe forrasztotta a kormányzó párt tagjait.

1985 novemberében Nagy-Britannia és az Ír Köztársaság kormányfője egyezményt írt alá, mely szerint együttműködnek az észak-ír problémák békés megoldásában. Ezt azonban mind az IRA mind a protestáns szélsőségesek ellenezték. Az erőszak légköre sem tudta azonban elnémítani a mérsékelt katolikusok hangját. 1985 novemberében a Szociáldemokrata Munkáspárt a szavazatok 60 százalékát kapta meg, és ezzel legyőzte a Sinn Féint, az IRA politikai szárnyát. Az IRA mindazonáltal újra és újra lecsapott. Tagjai gyakran használták a Líbiától kapott "Semtex" robbanóanyagot, mely olykor nem csak a kiszemelt áldozatokkal végzett. A nyolcvanas évek végén az IRA brit NATO-támaszpontokat támadott Európában;  pokoli eszköze, a "Semtex" válogatás nélkül ölte a katonákat és a civileket. 1988 nyarán egy pokolgép hatalmas pusztítást okozott az angliai Kentben egy haditengerészeti bázison. Ez az esztelen erőszak, a fiatal katonazenészek értelmetlen halála tovább mélyítette az IRA és a brit kormány közötti szakadékot.

Ez az ellentét aztán a XX. század végén enyhülni látszott. A brit kormány és az IRA politikai szárnya egyaránt kinyilvánította, hogy igazságos és erőszakmentes megoldásra törekszik Észak-Írországban. A terroristatámadások száma radikálisan csökkent, s néhány hete pár napig abban is reménykedhettünk, hogy a végső megállapodás is megszültik a tárgyaló felek között. Erre azonban sajnos nem került sor, s azóta a katolikusok és protestánsok közötti összetűzések is mindennapossá váltak. Sajnos ma is égető kérdés, hogy vajon létezik-e olyan megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a protestánsok és a katolikusok erőszak, elnyomás és terrorizmus nélkül éljenek.

Franco diktatúrája elnyomta a baszkokat

Ahogyan az is égető kérdés, hogy  sikerül-e Spanyolországban megfékezni a baszk terrorszervezet, az ETA-t. A baszk nép a spanyol-francia határ két oldalán él; kultúrája az egyik legősibb és legeredetibb Európában. A Pireneusok déli oldalán a hárommillós baszk nép virágzó és dinamikus ipart és mezőgazdaságot teremtett. Nemzeti büszkeségük és a függetlenség iránti vágyuk azonban szembeállította őket Spanyolország többi részével. Ez a kulturális és politikai függetlenségért vívott harc hívta életre az ETA, vagyis "A baszk haza és szabadság" elnevezésű szervezetet. Szenvedélyesen vallott céljukat az ETA tagjai a független baszk nemzet megteremtését az erőszak eszközével akarják elérni, ezért állandó konfliktusban állnak a spanyol államhatalommal.

A 30-as években a Spanyol Köztársaság megadta a teljes körű autonómiát Baszkföldnek, de a Francisco Franco vezette fasiszta hatalom kezdettől fogva fenyegetést jelentett Baszkföld önállóságára. Franco Hitler és Mussolini hathatós támogatásával legyőzte a köztársaságiakat, akik között ott harcoltak a baszkok is. Ahogyan Franco csapatai a Baszkföld egyre nagyobb területeit foglalták el, sok baszk Franciaországba menekült. 1937 áprilisában a fasiszták brutálisan szétbombázták Guernica városát; ez a szabadság megsemmisítésének jelképe lett nem csak a baszkok, hanem a spanyolok szemében is. Franco és Hitler "szentségtelen szövetsége" megszilárdította a totalitárius rendszert Spanyolországban. Baszkföld nem kerülhette el Franco bosszúját: a baszk nyelv és kultúra elnyomását, a politikai jogok megvonását.

Az ETA szervezete 1959-ben alakult meg. Franco fokozta az elnyomást; a burgosi börtönt pedig azok töltötték meg, akik a baszk függetlenségért harcoltak. Franco még öregkorában is a kezében tartott minden hatalmat, de már keresni kezdte utódját, aki folytatni tudja politikáját és fenntartja a falangista fasiszta rendet. Politikai örököséül Luis Carrero Blanco admirálist választotta, aki teljes mértékben osztozott fasiszta nézeteiben.1973-ban kormányfővé is kinevezte; az elnyomás és a jogtiprás folytatódott nem csak a Baszkföldön, hanem egész Spanyolországban. Az ETA 1973 decemberében egy távirányítású bombával felrobbantotta Blanco autóját. A merényletben meghalt a sofőr és egy biztonsági tiszt is. Ez a vakmerő politikai merénylet volt az ETA egyik legnagyobb hatású akciója, mellyel meg tudták változtatni a spanyol történelem alakulását.

ETA terroristák gyűlése

1975-ben, 83 éves korában meghalt Franco. János Károly király biztatóbb jövőt ígért az országnak, és ez szakadást okozott az ETA-n belül. Az egyik frakció folytatni akarta a terrorista akciókat, hogy elszakítsa Baszkföldet Spanyolországtól, mások politikai úton akartak közelíteni ehhez a célhoz. Az ETA szélsőségesei folytatták elvakult terrorhadjáratukat: több rendőrtisztet is megöltek. A következő évben a spanyolok az utcára vonultak, hogy nagyobb szabadságot követeljenek, ám erre a hatalom diktatorikus intézkedésekkel válaszolt, s ezzel még jobban elidegenítette a baszkokat. Az 1977-es választásokon a mérsékeltebb erők győztek, de a baszk nép akaratát a centrumpártok koalíciója sem akarta meghallgatni. A baszkok tüntetéseken követelték a hadsereg által börtönbe zárt politikai foglyok és másként gondolkodók szabadon bocsátását. A tüntetések hatására a madridi kormány amnesztiát hirdetett. A hadsereg azonban továbbra is meghatározó része maradt a spanyol politikai életnek, és ez azt jelentette, hogy a baszkok - és általában a spanyolok - emberi és politikai jogait korlátozni lehetett a törvény és a rend nevében.

A baszkok mérsékelt képviselői azt szorgalmazták, hogy kezdjenek tárgyalásokat a spanyol kormánnyal. Az ETA keményvonalasai elutasították a mérsékelt álláspontot és a politikai erőszak mellett tettek hitet; ez növelte a szervezet megosztottságát. 1982-ben Felipe Gonzales lett a spanyol kormányfő; a baszk nép olyan nemzeti vezetőt látott benne, aki megadja nekik a nagyobb autonómiát, a gazdasági, kulturális, nyelvhasználati és politikai szabadságot. Az autonómia elnyerése újabb polarizálódáshoz vezetett a baszk mérsékeltek és szélsőségesek között. Gonzales azonban a baszk szeparatizmussal és az ETA-val élesen szembefordult; a politikai erőszak alkalmazóival szemben továbbra is érvényben maradtak a megtorló intézkedések.

Baszkföld öt tartományában jól érzékelhető egy erős, önálló kultúra újjáéledése. Az ország kormánya ma már nagyobb felelősségérzettel kezeli e nép igényét a politikai jogokra és a szabadságra. Nem is olyan régen Spanyolországnak ebben a részében, még úgy tűnt, talán végleg helyreáll a rend. Sajnos napjainkban a szeparatisták újabb és újabb merényleteket követnek el. A mai Baszkföld gazdasági és társadalmi szerkezete szilárd, a nép nemzeti tudata erős, kultúrája virágzik - úgy látszik, még ez sem elég ahhoz, hogy az itt élők kilépjenek a terrorizmus árnyékából.

Terrorizmus - hat részes sorozat a Spektrum TV-n
Bemutató: november 9-én, majd péntekenként 15:20
Ismétlés: november 11-én, majd vasárnaponként 10:15 és november 15-én, majd csütörtökönként 20:50

Ajánlat:

Kétszáz link az Amerikát ért terrortámadással kapcsolatban