Vajdaságban halottak napján jelent meg a Temerini razzia című kötet: szerzői történelmi hűséggel írják le a bácskai városban 1944 őszén történt megtorlásokat, amelyeknek több mint 250 magyar áldozata volt.

A tanulmányt Matuska Márton, Ádám István, Csorba Béla és Ternovácz István írta, a kötetet a Vajdasági Magyar Demokrata Párt történelmi bizottsága adta ki.

A kötet egyik társszerzője, Matuska Márton - aki egyebek mellett a Megtorlás napjai című, hasonló tematikájú könyvnek a szerzője - az MTI-nek elmondta, hogy kutatásaik során nemcsak a vérengzés áldozatainak kilétét sikerült kideríteni, hanem Ádám István hétéves munkája jóvoltából összegyűjtötték az áldozatok nagy részének a fényképét is.

Amikor 1942 januárjában Újvidéken és a várostól keletre elterülő Sajkás vidéken a magyar hatóságok elrendelték a razziát a szerbek és a partizánok ellen, a temerini főjegyző saját kezdeményezésére utasítást adott a községben élő zsidók kiirtására.

A faluban szinte egy zsidó sem maradt. (Történészek becslései szerint a honvéd és csendőralakulatok által Újvidéken és környékén végrehajtott partizánvadász-razziákban 3-4 ezer ember vesztette életét, a szerbek mellett elsősorban zsidók estek áldozatul.) Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel következett Tito partizánjainak részéről a megtorlás.

A szerző szerint köztudott, hogy amikor fordult a kocka, Temerinben 1944 októberének utolsó napjaiban sok magyart végeztek ki, de azt senki sem gondolta, hogy a magyar áldozatok száma ezen az egy településen eléri a 251-et.

Mindenki számára megdöbbentő a történtek után majd hatvan évvel végzett kutatások eredménye. Akkortájt - folytatja Matuska Márton - Temerinben mintegy tízezer magyar élt, s az áldozatok többsége felnőtt korú férfi volt. Az összes férfiakat beterelték a templom udvarába, s akit nem végeztek ki, gyalogmenetben az újvidéki folyami laktanyába vitték, majd onnan Szerémségbe, Bánátba és más helyekre, ahol sokukat ugyancsak kivégezték. Jó ideig a faluban gyakorlatilag nem volt férfi lakosság.

Számos délvidéki városban történtek a temerinihez hasonló razziák, mészárlások. A legsúlyosabb vérengzések Újvidéken voltak. A vajdasági fővárosban azonban nagyon nehéz feltárni az 1944-es eseményeket, mivel ott a magyarság a szerb többségben elvegyülve él, így a kollektív emlékezett "gyérebb". Nehéz olyan embert találni, aki visszaemlékezne az akkori eseményekre - mondja Matuska Márton.

Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a jareki (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a zsablyai (Zabalj) és a mozsori (Mosorin) magyarokkal. A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, majd a községházán verték, kínozták őket. Aki ezt túlélte, nyilvánosan kivégezték - előzőleg kidoboltatták a helyi kisbíróval, mikor lesz kivégzés.

Egy titkosrendőr, aki Tito parancsára felmérést végzett a bácskai vérengzések ügyében, egyszer elárulta, hogy Délvidéken legkevesebb 20 ezer magyar végezték ki - mondja Matuska Márton, aki  kutatásaiból arra következtet, hogy a délvidéki magyar áldozatok száma elérheti ennek számnak akár a kétszeresét is.

Az 1942-es és 1944-es véres események utóélete között az volt a különbség, hogy az előbbi razzia során elkövetett bűncselekmények napfényre kerültek, sokat írtak róluk nemcsak Jugoszláviában, de Magyarországon is - Cseres Tibor Hideg napok című regényét Kovács András rendezésében filmre is vitték -, míg az 1944-es megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában.

Matuska Márton szerint a vajdasági magyarság megnyugvását szolgálná, ha a szerb hatóságok legalább annyit tennének az 1944-es ügyek feltárása érdekében, mint amit a Horthy-rendszer tett az 1942-es mészárlások kivizsgálásáért. A társadalomnak el kell érnie a demokratizálódás olyan fokát, amelyben a szerbség szembenéz saját múltjával. A hatóságoknak engedélyt kellene adniuk arra, hogy emlékművet állítsanak a magyar áldozatok emlékére is, hiszen a hideg napok áldozatainak mementója évtizedek óta ott áll az újvidéki Duna-parton - mondja a könyv szerzője.
    
Petky József