Több mint háromezer éves bolhák "múmiáira" bukkantak a régészek.

Pulex irritans

Nem egész három évtizedig adott otthont az egyiptomi munkásoknak El-Amarna, a Memphis és Théba között félúton fekvő település. A faluban sírépítők és őrök laktak az eretnek IV. Amenhotep (Ehnaton) korától Tutanhamon fáraó uralkodásának végéig, (körülbelül Kr. e. 1350 és 1323 között). Otthonukat ez idő alatt a történelem legidősebb ismert bolháival is megosztották.

A Barry Kemp vezetésével végzett ásatások váratlan kincset: 35 emberi bolhát (Pulex irritans) tártak fel. A szokatlan leletről az Antiquity című folyóiratban számolnak be a kutatók.

Az emberekkel ellentétben a bolhák az Újvilágban fejlődtek ki; közeli rokonaikat Észak- és Dél-Amerikában mindenütt megtaláljuk. A Pulex irritans (szó szerint: bosszantó bolha) ektoparazitaként jelent meg a tengerimalacokat nevelő dél-amerikai "kondásokon". (Ektoparazitának azokat az élősködőket nevezzük, akik a gazdaállat bőrének külsején rendezkednek be.)

A húsáért tartott tengerimalac - a bolha elsődleges gazdaállata - közvetítette számunkra a bosszantó jószágokat, akik mozgékony új gazdáikat úgy megkedvelték, hogy jóban-rosszban velük tartva a világ minden szegletébe elkísérték őket.

Egy a több ezer éves példányok közül

1989-ben tárta a nyilvánosság elé két kutató - P. C. Buckland és J. Sadler - elméletüket, miszerint az emberi bolha először a két amerikai kontinensen terjedt el, majd a Bering-szoroson és Ázsián keresztül "lépett" az Óvilágba.

A bolhák globalizációja valószínűleg fokozatosan zajlott - kis lépés az emberiségnek, ám annál nagyobb (ugrás) a bolháknak. A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a terjeszkedés folyamatában jelentős szerepet játszottak egyes embercsoportok közötti szőrmekereskedés is.

Az el-Amarnai emberbolhák fajuk legősibb ismert példányai. A felfedezés világosan bizonyítja az élősködők korai elterjedését, megerősítve ezzel  Buckland és Sadler korábbi elméletét.

[origo]