Meghalt az első önálló műszív tulajdonosa

Vágólapra másolva!
Belső vérzések miatt elhunyt Robert Tools, aki öt hónappal ezelőtt vált az első teljesen belső működésű, önálló műszív tulajdonosává.
Vágólapra másolva!

Robert Tools öt hónapot élt a műszívvel (fotó: John Sommers/Reuters)

korábban arról beszámoltunk

Akárcsak a mesterséges szívbillentyűk, a beültetett műszív is megnöveli a vérrögök kialakulásának kockázatát, ám a gyakori belső vérzések miatt nem tudták megfelelően adagolni a véralvadásgátló szereket. Már az is igen meglepő, hogy e hatóanyag szinte teljes hiányában is hónapokon keresztül problémamentesen dolgozott a műszív. A műtétet követően egyébként két beavatkozást is végeztek, hogy enyhítsék a bélrendszeri vérzéseket, de Tools ezután is csupán töredékét kaphatta a véralvadásgátló szereknek.

A halál beálltát a Jewish Hospital (Louisville, Kentucky) orvosai jelentették be. Ebben a kórházban ültették be idén július 2-án a műszívet, s akkor abban reménykedtek, hogy a beteg legalább egy hónapot él még.

Az AbioCor az első teljesen belső működésű és komplett műszív, s a külvilág felől kizárólag az energiaellátása zajlik: a testen hordható telepekből a szintén beültetett áramátalakítóhoz, vezérlőpanelhez és tartalék elemekhez jut az energia. A tervezők szerint az AbioCor nevet viselő mesterséges szív - amely minőségi ugrást képvisel a műszívek előző nemzedékéhez képest - elvben aktív életmódot tesz lehetővé hordozója számára. Az 1980-as években kifejlesztett műszíveket még egy külső berendezés irányította vezetékeken és csöveken keresztül. Ha az új műszív beválik, akkor évente a szívátültetésre váró betegek ezreit mentheti meg a haláltól. A műszívet kifejlesztő cégnek egyelőre összesen öt beültetéshez van engedélye. (Fotó: Reuters)