A marokkói klímakonferencia résztvevői a teljes szabályozórendszerben megállapodtak, s elfogadtak egy politikai nyilatkozatot a keretegyezmény és végrehajtásának jelentőségéről.

2001. október 29. és november 10. között Marrakech városban rendeztek klímakonferenciát (ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény, Részes Felek Konferenciája, 7. ülésszak). A magyar küldöttség tagja volt Faragó Tibor, a Környezetvédelmi Minisztérium főosztályvezetője, a Kiotói Jegyzőkönyv hazai koordinátora, aki a főbb fejleményekről tájékoztatta rovatunkat.

2001. november 10-én, szombaton reggel (kétheti tárgyalások és a megelőző egész éjszaka is folytatott egyezkedések után) a határozatok elfogadásával befejeződött az ülésszak, amelynek legnagyobb tétje és eredménye az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyv végrehajtásához szükséges intézmények kialakítása és eljárások meghatározása volt.

Előzmények

A földi légkör állapota - összetétele, illetve a globális éghajlat - a földtörténet során természeti hatások, folyamatok következtében nagymértékű változásokon ment keresztül. Az ipari forradalom korszaka óta különböző emberi tevékenységek, elsősorban a fosszilis energiahordozók eltüzelése miatt rendkívüli ütemben gyarapodik a légkörben az üvegházhatású gázok mennyisége és növekszik az éghajlatváltozás kockázata.

1992-ben fogadták el az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét, amelynek általános célkitűzése az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozása. Az egyezmény 1994-ben lépett hatályba, s ahhoz gyakorlatilag a világ minden országa csatlakozott. Az egyezmény alapján a fejlettebb országoknak az ezredfordulóra az 1990-es szinten kellett volna korlátozniuk e gázok kibocsátását. Ebben az időszakban jelentősen csökkent az "átalakuló gazdaságú" (közép-kelet-európai) országok kibocsátása, valamelyest a korábbi szint alatt maradt a 15 EU-tagállam együttes kibocsátása, de összességében növekedett az egyezmény szerint külön is felsorolt fejlettebb országokból eredő emisszió.

1997-ben született meg a Kiotói Jegyzőkönyv, amely szigorította és konkrétabbá tette a kötelezettségeket. A jegyzőkönyv szerint a fejlettebb országok átlagosan már mintegy öt százalékos kibocsátás-csökkentést vállaltak a 2008-2012-es időszak átlagában az 1990-es szinthez képest. Az egyes országok kibocsátás-csökkentési kötelezettségei számottevő mértékben eltérnek egymástól (sőt néhány ország csak azt vállalta, hogy kibocsátásai nem vagy csak korlátozottabb ütemben növekednek). A jegyzőkönyv már nem általában utalt az üvegházhatású gázokra, hanem pontosan megjelölte a hat legfontosabb ilyen hatású gázt, illetve gázcsoportot és azokat a gazdasági ágazatokat, amelyek leginkább felelnek e gázok kibocsátásáért.

A jegyzőkönyv számos olyan intézmény és eljárás bevezetését írta elő, amelyek a kötelezettségek végrehajtását könnyíthetik meg. Ezek közé tartozik azon tevékenységek (pl. az erdőtelepítések) számításba vétele, amelyek hozzájárulnak a többlet szén-dioxid légkörből való kikerüléséhez, a kibocsátási jogok országok közötti adásvétele ("emisszió-kereskedelem" mechanizmusa), a kötelezettségek teljesítése más országokban való beruházások segítségével (az együttes végrehajtás és a "tiszta fejlesztés" mechanizmusa) - ez a három ún. "kiotói mechanizmus".

Az említett intézmények és eljárások részletes szabályozásáról folytak a tárgyalások 1997 és 2001 között. Ezek meghatározása és elfogadása nélkül nem lehetett arra számítani, hogy a Kiotói Jegyzőkönyvhöz csatlakoznak a fejlettebb államok és hatályba léphet ez a nemzetközi megállapodás. Ráadásul 2001 elején az USA új vezetése bejelentette, hogy nem fogja ratifikálni a jegyzőkönyvet. Végül 2001 júliusában a bonni tárgyalásokon a legalapvetőbb és legkritikusabb kérdésekben egyezség született: döntés arról, hogy három új pénzügyi alap jön létre, tisztázódtak a kiotói mechanizmusok főbb keretei, megegyeztek az erdőgazdálkodás és földhasználat-változás számításba vételének lehetőségéről, elfogadták az ellenőrzési-szankcionálási rendszer alapjait. Ezzel elhárultak a Kiotói Jegyzőkönyvhöz való csatlakozás legfontosabb akadályai.  

Megállapodás a konkrét szabályokról

A Marrakech-ben megtartott 7. ülésszakra maradt a részletes szabályozás kidolgozása. Emellett az eredeti keretegyezményhez kapcsolódó számtalan témakörben folyt a vita a plenáris üléseken, az egyezmény két állandó munkatestületének ülésein, illetve az informális egyeztető csoportokban.

Az ülésszakon 172 ország 2400 delegátusa, továbbá nemzetközi szervezetek és nem-kormányzati szervezetek mintegy kétezer képviselője vett részt. A tárgyalások gyakorlatilag a sajátos érdekközösségeket megjelenítő nagyobb ország-csoportok között folytak: fejlődők G77 csoportja; az EU tagállamai; az ausztrál- japán-kanadai-norvég-orosz-újzélandi "esernyő" csoport, amelynek eredetileg az USA volt a legmeghatározóbb tagja; 11 EU-társultat tömörítő CG11 "közép csoport".

A legnagyobb vita az említett mechanizmusok alkalmazásának szabályairól, a különböző kibocsátás-csökkentési egységek elszámolási és beszámítási módjairól, az országok rendszeres beszámolási kötelezettségeiről, valamint az ellenőrzési-szankcionálási intézményrendszer részleteiről folyt. A rendkívül összetett szabályozó rendszer néhány pontjáról végül csak az ülésszak "utolsó utáni" éjszakáján született megállapodás - ezek híján újra kétségessé vált volna például Japán, Kanada vagy az Orosz Föderáció csatlakozása a nemzetközi megállapodáshoz.

Japán számára például "létkérdés" a kiotói mechanizmusok alkalmazása a 6%-os kibocsátás-csökkentés eléréséhez, ugyanakkor számára nem volt elfogadható az, hogy ennek előfeltétele legyen egy jogilag kötelező érvényű ellenőrzési-szankcionálási rendszerhez való csatlakozás.

Az Orosz Föderáció pedig ahhoz hasonló meglehetősen nagymértékű egyedi földhasználat-változás beszámítási lehetőséget kapott, mint korábban (a bonni ülésszakon) Japán és Kanada. Kevés országtól eltekintve a többi ország delegációi - legegyértelműbben az EU tagállamai - egy szigorú ellenőrzési-szankcionálási rendszer bevezetéséhez ragaszkodtak, illetve elképzelhetetlennek tartották a bonni ülésszak után bejelentett számszerű orosz igény elfogadását.

Végül az ülésszak a teljes szabályozórendszerben megállapodott és emellett elfogadott egy politikai nyilatkozatot a keretegyezmény és végrehajtásának jelentőségéről. A 2002. évi Fenntartható Fejlődési Világtalálkozónak szóló nyilatkozat kiemeli a fenntartható fejlődés és a klímaváltozás elhárításának kapcsolatát, s sürgeti a Kiotói Jegyzőkönyv hatálybalépését. A jegyzőkönyvhöz eddig 40 ország csatlakozott. Az EU közvetlenül az ülésszak előtt jelentette be, hogy tagállamai rövid időn belül ratifikálják a jegyzőkönyvet. Az ülésszakon hasonló nyilatkozatot tett több fejlettebb ország képviselője is.

Az ülésszakon résztvevő magyar delegáció aktívan bekapcsolódott az egyes határozatok szövegét véglegesítő tárgyaló csoportok tevékenységébe; ennek során elsősorban a közép-kelet-európai társult országokat tömörítő érdekcsoport tagjaival, illetve az EU-tagállamok delegációival működtünk együtt.

Magyarország részese az 1992-es keretegyezménynek; 1991 óta részt vettünk az egyezmény tárgyalásain, majd a Részes Felek 1995. évi első ülésszakát követően megkezdett, a jegyzőkönyv kidolgozására irányuló nemzetközi tárgyalásokon. A jegyzőkönyvet Magyarország nem írta alá, de 2000 szeptemberében kormányhatározat született a csatlakozás és az azzal járó feladatok megalapozásáról. A 2001 júliusában megtartott bonni ülésszakot követően a környezetvédelmi tárca megbízásából megkezdődött a jegyzőkönyvhöz való csatlakozáshoz szükséges előterjesztések konkrét előkészítése.

Ajánlat:

A COP7 honlapja

Magyar nyelvű tudósítások a COP7-ről

Korábban az [origo]-ban:

Klímakonferencia: célegyenesben a Kiotói Jegyzőkönyv
2001.11.05. Marokkóban már a gyakorlati kérdések vannak terítéken, s a megegyezéssel szabad utat kapna a Kiotói Jegyzőkönyv ratifikálása. Az USA továbbra is ellenáll, de nem áll szándékában a többi ország befolyásolása.

Dr. Faragó Tibor