A gének és a társadalom lottója

Az elmúlt napokban nagy vihart kavart emberi klónozási kísérlet "ürügyén" Dr. Kovács József orvos-bioetikus korábbi gondolatait olvashatják, a genetikailag módosított növényi és állati szervezetek létrehozásával, illetve a klónozással kapcsolatos etikai érvekről és ellenérvekről.

(Részlet Ferenczi Andrea: Genetika - Génetika c. könyvéből. A szakmabeliek és laikusok körében is méltán elismert könyv a közelmúltban angol nyelven is megjelent. A szerző ismert magyar szakemberekkel készített interjúk segítségével vezeti be az olvasókat a biológia "szép új világába", jogi, etikai, ökológiai, szociológiai, teológiai, problémákat is érintve. A szöveget a Harmat Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre.

- Milyen etikai érvek és ellenérvek merülnek fel a genetikailag módosított növényi és állati szervezetek létrehozásával kapcsolatban? - kérdezem Dr. Kovács József orvos-bioetikust.

- A kérdéssel kapcsolatban egyaránt vannak vallásos és világi ellenérvek. Bizonyos vallásos ellenérvek szerint a növények és az állatok genetikai módosítása önmagában akkor is rossz, ha az az ember számára nagyon hasznos lenne, és semmiféle kárt nem okozna. Ezen érvelés szerint az élet Isten ajándéka, s annak minden formája és fajtája Isten alkotása. Az élet tehát nem pusztán egy kémiai képződmény, melyet az ember tetszése szerint alakíthat és akár szabadalmaztathat is. A kritikusok ez ellen azt hozhatják fel, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, s mivel Isten alkotó, teremtő lény, az ember is az. Eszerint tehát az ember Isten társa a teremtésben, azaz társteremtő, ezért semmi rossz nincs abban, ha az ember - technológiája segítségével - új fajokat hoz létre.
További ellenérv a fenti állásponttal szemben az is, hogy ami ma történik a növények és az állatok géntechnikai eszközökkel való módosítása során, abban voltaképpen semmi lényegesen új nincs, csak sokkal gyorsabb, mint a hagyományos növénytermesztés és állattenyésztés, mely lassabban csinálta ugyanazt: évezredek alatt, tudatos szelekcióval hozta létre az új fajokat.
A világi álláspont mindaddig nem tartja az állatok vagy növények géntechnológiai módszerekkel való módosítását eredendően rossznak, amíg annak nem nagyobb a veszélye, mint a valószínű haszna.

- A veszélyeket illetően elsősorban mire hivatkoznak?

- Egyrészt igaz ugyan, hogy az emberiség időtlen idők óta végzi a növénytermesztést és az állattenyésztést, de ez egy lassú folyamat volt, s ezért eredményét folyamatosan lehetett ellenőrizni. A növényi és állati szervezetek géntechnológiával történő módosítása ezzel szemben gyors, s így eredményei, következményei visszafordíthatatlanabbak, nehezebben ellenőrizhetőek.
További veszély, hogy a genetikailag módosított élőlény elfogyasztása emberre is ártalmas lehet. Ha például egy új gén bejuttatásával a sertés vagy a szarvasmarha gyorsabban és nagyobbra nő, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos hormonok olyan mennyiségben lesznek jelen ezekben az állatokban, melyek eltérnek a "hagyományos" sertéstől, illetve szarvasmarhától. Ilyen genetikailag módosított növény vagy állat fogyasztása esetleg lehet rákkeltő, carcinogén hatású, vagy okozhat más egyéb egészségkárosodást. Ezt a veszélyt nem lehet kizárni, hiszen emberek tömegmértékben genetikailag módosított sertést vagy szarvasmarhát még nem ettek, így senki nem vizsgálhatta meg, milyen következményekkel járhat ez.

- Tehát a genetikailag módosított növények és állatok fogyasztásával mindannyian egy kísérletben veszünk részt.

- Így van. Mint minden kísérlet, ez is lehet előnyös az ember egészségére nézve, de a káros hatások sem zárhatók ki, s éppen attól kísérlet a kísérlet, hogy a kockázatokat előre lehetetlen pontosan felbecsülni. Nem tudjuk, hogy a gének milyen mechanizmussal fejtik ki hatásukat, pontosan mely áttételeken keresztül határoznak meg komplex tulajdonságokat, s így a megváltoztatni kívánt tulajdonság mellett a gén módosítása a növény illetve az állat mely tulajdonságait módosítja még, esetleg az általunk nem kívánt irányba. Ezt a veszélyt az hozza létre, hogy a géntechnológia segítségével ma még, hályogkovácsok módjára, kicsit többet tudunk csinálni, mint amennyire megértjük, hogy pontosan hogyan csináljuk, amit csinálunk.

- Kérdésként merülhet fel az is, hogy egy állat genetikai módosításával nem változnak-e meg annak kórokozói is, melyek veszélyt jelenthetnek az emberi szervezetre?

- Ennek a veszélye különösen azért nagy, mert mindannyian sok millió éves evolúció révén váltunk relatíve rezisztenssé a bennünket körülvevő kórokozókkal szemben. A mai fertőző betegségek nemcsak azért enyhék, mert az orvostudománynak köszönhetően a védőoltások segítségével védekezni tudunk ellenük, hanem azért is, mert mindannyian olyan ősök leszármazottai vagyunk, akik a bennünket körülvevő kórokozók okozta fertőzéseket túlélték. Ezt jól szemlélteti egy új kórokozó bekerülése egy populációba, ami általában igen magas halálozással jár. Ez történt a középkori Európában, ahol az akkor végigsöprő nagy himlő-, pestis- stb. járványok országokat néptelenítettek el, nem egy helyen a lakosság felét-kétharmadát elpusztítva. Korunk "pestise", az AIDS is azért követel annyi áldozatot, mert egy olyan új vírus okozza, melyre az emberiségnek még nem volt ideje kiszelektálódni. Képzeljük el, milyen lenne az AIDS okozta járvány, ha nem olyan "körülményesen" terjedne, ahogyan terjed, hanem mondjuk cseppfertőzéssel, mint az influenza. Ebben az esetben néhány év alatt mindenki megfertőződne a HIV vírussal, és az AIDS okozta halálozást ismerve nem túlzás azt mondani, hogy a lakosság 80-90%-a elpusztulna egy ilyen járványban. Mindezt azért szükséges hangsúlyozni, mert a genetikailag módosított állatokban kialakuló új kórokozók okozta veszély az ember egészségére korántsem olyan csekély, mint ahogyan azt hinni szeretnénk.

- Ma még folyik a vita arról, hogy egyes betegségek keletkezésében mekkora a gének szerepe, és mennyiben felelős a környezet azok kialakulásáért. Melyek a génterápiával kapcsolatos legsúlyosabb erkölcsi problémák?

- A génterápia alapelve, hogy a betegséget okozó géneket kell meggyógyítani, s nem pusztán a betegség tüneteit. Ezért a génterápia számos betegség valódi oki kezelése lenne, szemben a ma alkalmazott tüneti kezelésekkel. Így a génterápia az orvostudomány forradalmian új korszakát jelentheti, mely jelentőségében csak a múlt század végén a kórokozók, illetve e század elején a különböző antibiotikumok felfedezéséhez hasonlítható. A kérdésben említett vita egészséges emberi tulajdonságok kapcsán is felmerül. Jól ismert az a szenvedélyes, politikai felhangoktól sem mentes polémia, mely arról folyt, mekkora szerepe van az emberi intelligencia (I. Q.) kialakulásában az öröklésnek, s mekkora a nevelésnek, a környezetnek. Az öröklés és a környezet szerepe tehát az egyes tulajdonságok illetve az egyes betegségek kialakulásában vitatott, az azonban valószínű, hogy valamilyen genetikai meghatározottsága szinte valamennyi emberi tulajdonságnak illetve betegségnek van.
Amennyiben tehát egy betegség genetikailag is determinált, annyiban a génterápia oki kezelést is jelenthet ebben a betegségben, s mivel ezen betegségek száma igen nagy, ezért a génterápia orvosi jelentősége nem hangsúlyozható eléggé.
Ma azonban még a génterápia csak az ún. monogénes betegségek kezelésénél jön szóba. Ilyen például a cisztikus fibrózis vagy a hemofilia. Azonban számos más, nem monogénes betegség esetén is lehet szerepe a génterápiának. Ilyenek például a különböző szívbetegségek, a rák, az AIDS, s szinte valamennyi betegség, melynek van valamilyen genetikai komponense.

- Az emberi génmanipulációnak milyen formái léteznek, illetve milyen ezek etikai megítélése?

- Az emberi génállományba való beavatkozás lehet génterápia, valamint nem-terápiás célzatú génmodifikáció. Génterápia esetén a betegséget okozó gént vagy géneket cserélik ki egészségesekre, megszüntetve ezzel a betegséget. Nem-terápiás génmodifikáció esetén azonban egészségesnek tartott, de nemkívánatos emberi tulajdonságokat akarnak kívánatosabb tulajdonságokká alakítani genetikai módszerekkel. A nem-terápiás génmodifikáció segítségével például okosabb, szebb, erősebb, jobb humorérzékkel rendelkező gyerekeket lehetne "létrehozni", azaz genetikai eszközökkel besegíteni a természetnek a szülők kívánságai szerint. Ez természetesen ma még csak a fantázia birodalmába tartozik, hiszen technikailag nem megoldható.
A genetikai beavatkozások másik felosztása szerint megkülönböztetünk szomatikus sejtes (nem öröklődő) és ivarsejtes (öröklődő) génmanipulációt. A szomatikus sejtes génmanipuláció is lehet génterápia, azaz egy beteg gén "gyógyítása", s lehet nem-terápiás génmodifikáció, vagyis egy egészséges, de nemkívánatos jelleget meghatározó gén kívánatosabbra való kicserélése. Mindkettőre jellemző azonban, hogy nem öröklődik. Csak annak a szervezetnek a tulajdonságait változtatja meg, melynél alkalmazták, az utódaiét pedig nem. Ezzel szemben az ivarsejtes génmanipulációnak mind a génterápiás formája, mind a nem-terápiás génmodifikációs formája öröklődik, vagyis nemcsak a módosított szervezetet, hanem annak utódait is megváltoztatja genetikailag.
1979-ben fogalmazódott meg az Egyházak Világtanácsa által szponzorált kongresszuson az a konszenzus, ami a génmanipulációt illetően mára széles körben elfogadottá vált, s melyet mára általában az "ortodox" álláspontnak szoktak nevezni. Eszerint tehát a szomatikus sejtes génterápia etikailag elfogadható, míg az ivarsejtes génterápia nem. S nem fogadható el a nem-terápiás génmodifikáció egyetlen formája sem. 1984-ben így foglalt állást Dánia, Svédország , 1985-ben Németország. Ezt a nézetet erősítette meg 1983-ban II. János Pál pápa is. Az egyetlen eltérés a fenti ortodox állásponthoz képest az Európa Tanács 1982-es állásfoglalása volt, mely annyiban megerősítette az ortodox álláspontot, hogy etikailag elfogadhatónak tartja a szomatikus sejtes génterápiát, míg a nem-terápiás génmodifikáció egyetlen formáját sem fogadja el. Ugyanakkor az ivarsejtes génterápiát, melyet az ortodox álláspont etikailag elfogadhatatlannak tekint, az Európa Tanács állásfoglalása aktuálisan nem tartotta elfogadhatónak, elvileg azonban igen.
Tehát általános a konszenzus abban, hogy a szomatikus sejtes emberi génterápia etikailag elfogadható. Ugyanakkor látni kell, hogy ez ma még egy kísérleti stádiumban levő terápiás lehetőség, ezért alkalmazásakor ugyanazokat a szabályokat kell betartani, mint bármely más kísérleti beavatkozás esetén.
Azonban élénk vita folyik az ivarsejtes (öröklődő) génterápia elvi elfogadhatóságával kapcsolatban. A gyakorlatban ma mindenütt tiltják azt, hogy ilyen kísérleteket emberen végezzenek, de jórészt azért, mert az állatkísérletekben elvégzett ivarsejtes génterápia csak az esetek igen kis százalékában volt sikeres. Általánosan elfogadott elv azonban, hogy emberen kísérletileg kipróbálni valamit csak akkor lehet, ha az adott eljárás állatkísérletek során már kellőképpen tökéletesedett és sikeres. Mivel az ivarsejtes génterápiával nem ez a helyzet, feltétlenül indokolt emberen való kipróbálásának pillanatnyi tilalma.

- Kérdés azonban, hogy ezt a tilalmat megszüntetik-e akkor, ha az ivarsejtes génterápia állatokon már nagy biztonsággal elvégezhető lesz, vagy azt elvi okokból kell ellenezni?

- Mint láttuk, ebben a kérdésben ma nincs egységes vélemény. Kétségtelenül szólnak érvek az ivarsejtes génterápia gyakorlati bevezetése mellett. Ugyanis, ha nagy biztonsággal elvégezhető lesz, lehetőség nyílik az öröklődő genetikai betegségek majdnem végleges kiküszöbölésére. Ez azért lenne csak "fél siker", mert a spontán mutációk miatt valószínűleg újból létrejönnének genetikai betegségek. Így ivarsejtes génterápiás eszközökkel nem lehetne olyan tökéletesen felszámolni a genetikai betegségeket, mint ahogyan például a himlőt sikerült a védőoltással, de mindenesetre a genetikai betegségek kiküszöböléséhez igen közel lehetne kerülni.

- Ha ez így van, akkor mi szól mégis az ivarsejtes génterápia elvi tiltása mellett?

- Láttuk, hogy sokan nem értenek egyet az elvi tiltással. Akik viszont az elvi tiltás pártján állnak, sokszor abból indulnak ki, hogy ha lehetővé válik az ivarsejtes (öröklődő) génterápia, akkor már semmi nem állja majd útját a nem-terápiás, ivarsejtes, öröklődő génmodifikációnak.
Miért lenne elfogadhatatlan, ha szülők megrendelhetnék születendő gyerekük tulajdonságait egy genetikai laboratóriumban, vagyis nem a természet szeszélyére bíznák, hogy gyerekük mennyire lesz okos, szép és erős? Mi rossz lenne abban, ha utódaink 20-30 I. Q. ponttal okosabbak lehetnének genetikai beavatkozás segítségével?
John Rawls a természet lottójának nevezi azt, hogy a véletlen határozza meg, milyen géneket öröklünk szüleinktől, s ezáltal részben a véletlen determinálja, ki milyen okos, szép és egészséges lesz. Létezik Rawls szerint egy másik lottó is, a társadalom lottója. Ez azt jelenti, hogy arról is a véletlen dönt, hogy ki milyen gazdag társadalomban születik, és ezen belül milyen gazdag családba. A természet és a társadalom lottója alapvetően meghatározza életünket. Miért ne lehetne az itt működő véletlent tudatos, emberi tervezéssel helyettesíteni? Miért elfogadhatóbb a vak véletlen döntése, mint a jószándékú szülők tervezése a genetikai laboratórium segítségével?
A válasz a fenti kérdésekre alapvetően kettős természetű. Egyrészt nem tudjuk pontosan, miért vagyunk olyanok, amilyenek, vagyis miért éppen az ismert szellemi és morális tulajdonságok jellemzik az emberi fajt, s nem mások. Nyilvánvaló, hogy a sok millió éves evolúció alakított minket olyanná, amilyenek vagyunk, s evolúciós értelemben jellemző tulajdonságaink alapvetően előnyösek voltak túlélésünk szempontjából. De nem tudjuk, hogy melyik tulajdonságunk miért volt előnyős. Nem tudjuk továbbá azt sem, hogy az egyes tulajdonságok hogyan függenek össze egymással: például az emberi I. Q. radikális megnövelése hogyan befolyásolná személyiségünket. Lehet, hogy számos tulajdonság, melyet ma előnytelennek gondolunk, valamilyen módon mégis hasznos, ahogyan a sarlósejtes anémiát okozó gén is hasznosnak bizonyult malária-endémiás területeken. A fenti érvek azonban - noha kétségtelenül helyesek - véleményem szerint nem jelentenek alapvető ellenérvet az emberiség nem-terápiás génmodifikációjával szemben.
Az igazi, talán a legdöntőbb ellenérv a nem-terápiás génmodifikáció kapcsán az, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek nagyon gyorsan biológiai egyenlőtlenségekké alakulnának át. Feltételezhető ugyanis, ha a nem-terápiás génmodifikáció technikailag lehetségessé válna, akkor az egyes társadalmak, illetve egy adott társadalmon belül az egyes emberek nem egyenlően férhetnének hozzá. A gazdagabb országok, a gazdagabb társadalmi rétegek, s végső soron a gazdagabb emberek valószínűleg könyebben jutnának hozzá a géntechnológia nyújtotta eszközökhöz, mint a szegények. Ennek azonban az lenne a következménye, hogy a gazdagabbak nemsokára szebbek, okosabbak, és egészségesebbek lennének, mint a szegények. Mivel öröklődő (ivarsejtes) nem-terápiás génmodifikáció esetén az egy generációban így szerzett előnyök átörökítődnének a következő generációra, így nagyon gyorsan komoly biológiai különbségek alakulnának ki, súlyos társadalmi egyenlőtlenségekhez vezetve.
Nem nehéz belátni, hogy a géntechnika adta lehetőségekhez fizetőképesség szerint való hozzáférés nagyon gyorsan megszüntetné az emberi egyenlőséget, s egyfajta fajelméletet váltana valóra. Ma a fajelmélet csak egy hazug ideológia, a géntechnika által felvértezve azonban valódi biológiai különbségeket lehetne létrehozni a gazdagok és a szegények között, vagyis spontán megvalósulna az, amit a fajelmélet csak hirdet: bizonyos rétegek, csoportok, akár országok biológiailag valóban felsőbbrendűekké válhatnának. Egyfajta biológiailag megalapozott, s biológiailag öröklődő kasztrendszer jöhetne létre. Természetesen kérdés, hogy az emberek közötti markáns biológiai különbségek talaján hogyan lenne fenntartható az emberi egyenlőség eszménye. Mindezek a veszélyek ma természetesen még csak képzeletbeliek, hiszen a géntechnológia közel sem tart ott, hogy ilyen mértékben befolyásolni tudná az emberi tulajdonságokat. Mégis, ez a vízió olyan ijesztő, s ugyanakkor olyan valószerű és hihető, hogy ezért érvelnek sokan a nem-terápiás génmodifikációra alkalmas eszközök kifejlesztése ellen. Elterjedésük esetén ugyanis megvalósul az a fajta radikális egyenlőtlenség, melyet Aldous Huxley olyan plasztikusan megrajzolt híres antiutópiájában, a Szép új világ-ban.

- Vannak, akik még ennél is pesszimistábbak. Azt állítják, hogy már rákerültünk egy olyan csúszós lejtőre, melyen akkor sem tudnánk megállni, ha akarnánk.

- Ezen érvelés szerint, ha tudományosan kifejlesztik a nem-terápiás génmodifikációhoz szükséges eszközöket, akkor semmiféle etikai konszenzus sem lesz képes megakadályozni annal felhasználását. Filozófiájuk a következő: Tételezzük fel, hogy az emberiség képes az utódok I. Q.- ját 20-30 ponttal megnövelni. Ugyanakkor általánosan elfogadott vélemény, hogy ezt etikai okokból nem szabad megcsinálni. Gardner, amerikai bioetikus amellett érvel, hogy még ebben az esetben is elkerülhetetlenül elterjedne a kognitív képességek genetikai eszközökkel való növelésének gyakorlata. Abból indul ki, hogy a mesterségesen megnövelt intellektuális képességek olyan óriási előnyt jelentenek egy mai, kompetitív társadalomban, hogy néhány szülő biztosan megpróbálna kibújni a tiltás alól, s igyekezne születendő utódai szellemi képességeit genetikai eszközökkel megnövelni. Azon szülők utódai azonban, akiknek nincs lehetőségük alkalmazni a géntechnikát, relatív hátrányba kerülnek. Az előnyöket látván megindulna a lavina, és egyre több szülő próbálná meg gyermeke I. Q.-ját növelni, aminek eredménye néhány generáció alatt a gyakorlat általános elterjedése lenne. Hasonló folyamat játszódna le nemzetközi téren is. Még ha feltételezzük is, hogy nemzetközileg konszenzus alakulna ki arról, hogy genetikai eszközökkel az emberi I. Q.-t nem szabad megnövelni, biztos lenne olyan ország, mely a tiltást megszegné. Mivel a gazdasági fejlődésnek a szellemi tőke az egyik legfontosabb hajtóereje, a tiltásból ily módon kiugrott ország gyors gazdasági és katonai előnyökhöz jutna. Ennek megelőzésére a többi országnak is követnie kellene a példát, hiszen ha ragaszkodnának az eredeti tiltáshoz, hátrányba kerülnének a többi országgal szemben. Így a fegyverkezési verseny analógiájára egy génmanipulálási verseny indulna meg, melyből minden ország csak a saját kárára szállhatna ki. Gardner szerint a géntechnika által felvetett problémák - éppen a géntechnológia hatásossága miatt - nagyon hasonlóak lesznek a nukleáris technika által felvetett problémákhoz. S az atomfegyverkezési verseny problémája napjainkig megoldhatatlannak bizonyult a jelenlegi erkölcsi-politikai eszközökkel. Egyik nagyhatalom sem meri egyoldalúan leszerelni atomfegyvereit, hiszen ezáltal csak a másik ország jóindulatában bízhatna, hogy az nem fogja megsemmisíteni őt. Ez pedig a nemzetközi politikában általában nem elegendő biztosíték.
Ha a fenti érvelés igaz, akkor a modern géntechnológia által felvetett problémák nem pusztán erkölcsi, etikai problémák, hanem sokkal inkább hasonlatosak a fegyverkezési verseny kapcsán megtapasztalt politikai-katonai problémákhoz, melyre ma még nincs hatékony megoldás. Mindezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy egy olyan hatékony technológia kifejlesztésének és használatának a küszöbére jutottunk, mely egyaránt megérdemli a rendkívül alapos erkölcsi és politikai elemzést. Remélem a géntechnológia kapcsán sikeresebbek leszünk, mint az atomfegyverkezésben.

- Bár az emberi klónozás ma még technikailag nem lehetséges, mégis egyre általánosabb a vélemény, hogy komolyan kell foglalkozni a kérdés etikai aspektusával, nehogy készületlenül érjen bennünket megvalósulása.

- Gyakorlati célból a klónozást definiálhatjuk úgy is, hogy az egy már élő ember egypetéjű ikertestvérének mesterséges létrehozása. Ez a definíció azonban tudományosan nem teljesen pontos. A klónozásnak ugyanis elvileg két lehetősége van. Az egyik, amit embrió-hasításnak neveznek, amikor a megtermékenyített petesejtet néhány osztódás után "kettévágják", s az így létrejött két darab, néhány sejtes sejtcsomóból az egyiket mélyhűtve tárolják, a másikat pedig beültetik egy anyaméhbe. Ebben az esetben a mélyhűtött embrió a beültetett embrió klónja, mely később bármikor felhasználható, esetleg egy másik asszony méhébe ültetve, aki vállalja annak kihordását. Ez technikailag már ma is lehetséges, s az állattenyésztésben kiterjedten alkalmazzák. Embernél azonban etikai okokból tiltják.
A klónozás másik módja, mely ma még embernél nem lehetséges, hogy "A" ember egy testi sejtjének sejtmagját beültetik egy sejtmagjától megfosztott petesejtbe, majd az így "megtermékenyített" petesejtet ültetnék vissza egy arra vállalkozó asszony méhébe. Ebben az esetben az így keletkező új egyed genetikailag nem lesz teljesen azonos "A" val, akitől a sejtmag származik, mert a mitokondrium is tartalmaz örökítőanyagot, s a petesejtben levő mitokondriumok anyai eredetűek.
Gyakran elkövetik azt a hibát, hogy az egyént azonosítják génjeivel. A szakirodalomban ezt geneticizálásnak nevezik, jelölve ezzel azt a tévedést, miszerint sorsunkat teljes egészében a gének határozzák meg. Valójában mindannyian génjeink és a bennünket érő környezeti hatások kölcsönhatásának termékei vagyunk, így a klón csak akkor lenne teljesen hasonló ahhoz, akiből származik, ha azonos környezeti hatások érnék. De még ebben az esetben sem teljesen, hiszen senki nem azonos saját egypetéjű ikertestvérével sem. Tehát a klónozás nem olyan, mint a fénymásolás, ahol rögtön az eredetihez teljesen hasonló példányt kapunk. Ha tehát a klónozás technikailag lehetséges lesz, továbbra is igaz marad az a tétel, hogy egyetlen ember sem ismétlődhet meg még egyszer, azaz a klón az eredetinek csupán genetikai másolata.
Az ellenkező véglet, amit a klónozás kapcsán emlegetnek, hogy a klón könnyen elérhető szervforrás lehetne. Ezért kell hangsúlyozni, hogy a megszülető klón ugyanolyan ember, mint bármelyikünk, így azonos emberi jogokkal rendelkezik, tehát nem lehetséges szervforrásként való felhasználása a klónozott számára. Valószínű persze, hogy származásának körülményei miatt kezdetben ugyanolyan diszkrimináció érvényesülne vele szemben, mint régen a házasságon kívül született gyerekekkel, jelezve, hogy a társadalom milyen nagy jelentőséget tulajdonít a származás körülményeinek.

- Ennek ellenére számos érvet hoznak fel az emberi klónozás hasznossága, etikai elfogadhatósága, sőt kívánatossága mellett.

- Az egyik ilyen érv szerint például a hasonlóság egypetéjű ikrek és egyéb családtagok között is az intimitás forrása, így a klónozás is növelhetné a klón és a klónozott között az intimitást. Továbbá, ha valaki mondjuk nem értett egyet szülei gyereknevelési módszereivel, létrehozhatná saját klónját, s megkísérelhetné őt az általa helyesnek tartott módszerekkel felnevelni. Jobban megértené a gyerekét, mint az átlagos szülő, hiszen tudná, milyen könyvet mikor kell gyermeke kezébe adni, tudná mitől kell őt különösen óvni, hogy klónja milyen betegségekre lesz hajlamos... hiszen ő egyszer már átélte ezt a gyerekkort, így közvetlen tudása lenne mindarról, ami gyerekében végbemegy.
Sokan állítják, hogy a klónozás lehetősége enyhítené egy meghalt gyerek szüleinek a gyászát azáltal, hogy elhunyt gyermeküket klónozva egy "ugyanolyat" nevelhetnének fel ismét.
Ugyanakkor a klónozást ellenzők érvei - s úgy tűnik, ma ők vannak többen - rámutatnak annak nemkívánatos mellékhatásaira is. A legtriviálisabb érvek mindennapi életünk átalakulására mutatnak rá. Csak néhány példa: átalakulna például a bűnüldözés, hiszen ma már a bűntény színhelyén talált vér, nyál, testváladék mintából vett DNS analízisével is azonosítani lehet a bűnözőket. Ez azonban veszélyt jelentene arra, akinek lenne egy "gonosz" klónja, hiszen DNS-ük gyakorlatilag azonos. A félelmek szerint egy olyan világban, ahol a klónozás lehetségessé válna, előfordulhatna, hogy valakiből akarata ellenére klónokat csinálnak. A klón elkészítéséhez elég az illetőtől megszerzett egyetlen sejt. Egy ilyen világban nyilván fontos szabály lenne, hogy valakiből csak beleegyezésével lehetne klónt csinálni.
A fenti ellenérvek azonban nem teljesen komolyak, s etikailag ezeknél sokkal lényegesebb érv, hogy a klónozás gyakorlata aláásná az emberi élet egyediségébe, s ezért végtelen értékébe vetett hitet. A klónozás ugyanis azt a hamis látszatot keltené, hogy az egyedi ember pótolható. Ezt sokan a teáscsésze hasonlattal fejezik ki: ha a teáscsésze készlet egy darabját eltörjük, rendelhetünk helyette a gyártól egy pontosan ugyanolyan csészét, mely maradéktalaul pótolja az eredetit. Vagyis a klónozás elterjedése "fogyóeszközzé" degradálná az egyedi embert, akit halála után könnyűszerrel pótolni lehetne klónjával.

Korábban az [origo]-ban:

Genetika - Génetika
2001.08.01. Ferenczi Andrea szakmabeliek és laikusok körében is méltán elismert könyve a közelmúltban angol nyelven is megjelent. A szerző ismert magyar szakemberekkel készített interjúk segítségével vezeti be az olvasókat a biológia "szép új világába", jogi, etikai, ökológiai, szociológiai, teológiai, problémákat is érintve. Összeállításunkban a dr. Falus Andrással készült teljes beszélgetés olvasható, aki idén elnyerte Év Tudósa díjat.

Ajánlat:

A Harmat Kiadó
A Harmat Kiadói Alapítvány 10 éve alakult egyetemista diákok kezdeményezésére. Eddig 100 kötetük jelent meg, felölelve a gyermekkönyvektől az egyetemi tankönyvekig terjedő spektrumot.