Zegzugos úton - emberi lényegünkhöz

Csányi Vilmos etológus-biológus nagy ívű előadást tartott Egyszemélyes csoport címen az MTA vitanapján, ahol a globalizáció és a civilizáció volt a téma. Az előadásokat követő kérdezz-felelek során őt faggatták leginkább az előadások hallgatói. A kérdéseket megtoldotta a Budapest Collegiumban, a professzor dolgozószobájában az újságíró, hogy együtt rekonstruálják a Magyar Hírlapban szerzőként is gyakran szereplő tudós néhány gondolatát.

Fellépése mintha a társadalom- és a természettudomány újbóli egymásra találását mutatta volna. Hogyan látja ön az új szimbiózist?

A globalizáció fogalmára nincs elfogadott tudományos magyarázat. De elképzelhető, hogy egységes földi kultúrát hoz létre ez a komplex gazdasági és társadalmi folyamat. Komplex rendszereket tanulmányoz a biológia is, ezért úgy gondoltam, hogy a kölcsönvett módszerek a globalizáció természetét illető elemzés során is hasznunkra lesznek.

A biológia sem volt mindig rendszeralkotó tudomány. Voltaképpen Darwintól vagy Lamarcktól számítják a modern biológia korát.

Én így fogalmaznám meg: a biológia akkor lett egzakt természettudomány, amikor fegyvertárába felvette a pontos leírás és osztályozás mellé az evolúciós elméletet. Egy rendszer, egy adott viselkedési forma ugyanis akkor érthető meg, ha megismerjük a történetét. A modern biológia elméletei fejlődéstörténetek. A társadalomtudósok ezt rég tudják, a biológia történetei azonban igen-igen hosszú időtartományokat ölelnek át, s ezért alkalmasak általánosításra. A biológia az utóbbi ötven évben vált valóban modern tudománnyá, amikor a kémiától elválasztó korlát leomlott, majd a biokémiából kifejlődő tudomány sikerei száműzték a filozófiai egysíkúságot. Például a humán genom program bizonyítja, néhány kémiai képlet periodikus sorba rendezése magyarázatot adhat komplex orvosi, pszichológiai és társadalmi jelenségekre. Most talán a társadalomtudományokon a sor, azok juthatnak el abba a szakaszba, amikor világossá válik, hogy lényeges problémák megértése nem fejeződik be a leírással.

Ön a globalizáció jelenségének elemzését természetesen nem a sejtfejlődéssel kezdte, hanem ugrott néhány évmilliárdot, és "csak" negyven-ötven ezer éves fejlődést mutatott be, az ember kooperációs készségére vezetve vissza őseink emberi mivoltának lényegét.

A globalizációs folyamat az emberi természet biológiai tényezőinek ismeretében érthető meg, s ez az a szakasz témánk esetében, amikor mi, emberek elváltunk legközelebbi rokonainktól. A csimpánzzal és a bonobo majmokkal közös ősünk, majd e két fajtól elválva a közös ős leszármazottai szociálisan magasan fejlett állatok voltak, laza csoportokban éltek, nagy területeket foglaltak el, ivadékaikat sokáig gondozták. A laza csoportszerkezet azt jelenti, hogy az egyed keresi a táplálékát, de közös akciókra is képes az élet fenntartása érdekében.

Figyelemre méltó, hogy ön mintha éppen azért taglalná a primitív csoportokhoz tartozó lények és a mai emberek közötti különbségeket, hogy kimutassa: az emberi nyelv kialakulása, a szerszámkészítés és -használat, a fogalmi gondolkodás, a szociális készség kora lett volna természetes állapotunk, utána minden elromlott.

A csak az emberre jellemző specifikus tulajdonságok összessége a csoportélet körül alakult ki. Az ember ősei kénytelenek voltak elviselni egymás fizikai közelségét. A csoporton belül csökkennie kellett az agressziónak, és ezzel együtt növekedett a csoportok közötti agresszió, s a győzelemhez a csoporton belül nélkülözhetetlenné vált a kooperáció. Elsőrangú csoportalakító tényezőként említem a szexuális rivalizáció csökkenését, a poligámia visszaszorulását és a párkötődést. S végül egy merőben új tulajdonság jelenik meg, a csoportokhoz való hűség, ami azt is jelenti, hogy az egyén háttérbe szorítja szükség esetén személyes érdekeit, s veszélyben akár életét áldozza. Tehát a konstrukciós képesség, a szoros csoportszerkezet és a hűség adja az egyéni akciótervek végtelen gazdagságát és a kulturális evolúció felfutását. A csoport pedig önmagát konstruálja. Szabályrendszert, normát és nyelvi felszíni struktúrákat alkot. Eközben megjelenik az idegen gyűlölete: a xenofóbia, miközben az életfeltételek szűkössége miatt kénytelen az ember kialakítani az egyezkedési készséget.

Ön színesen formázza meg történetileg a csoportok szélesebb kötődéseinek, láncolatainak elméletét, amit itt e keretek között képtelenség rekonstruálni, de zegzugos utakon eljut végül is az emberi lényegünkhöz leginkább hozzá tartozó szocializáció válságához. Idézem: eltűnik gondolkodásunkból a lojalitás, az örök hűség, az erkölcsi kötelesség, az önfeláldozás. Tehát a klasszikus öröknek felfogott értékek ideje leáldozik, és a tisztes kompromisszum lép előtérbe. De kompromisszumok híján ugye a túlnépesedett emberiség túlélése lehetetlen.

Igen, eljutunk az előadás címéül választott egyszemélyes csoport, azaz klasszikusan szólva az individualizálódás, az autonóm egyének társadalmának fogalmához. - csoport akcióit az ember ekkor már maga szervezi, hiedelmeit válogatja, csak önmagához hűséges, de kész egyezkedni. A biológiai kötődés szerepe csökken (nő az elidegenedés), és a társadalom szerkezete egyre inkább egyszemélyes csoportok, autonóm egyének egyezkedési struktúráival írható le. A kötődések gyengeségét pedig a modern ember azzal ellensúlyozná, hogy több csoportnak lesz tagja, térben-időben elválasztva, sokféleképpen igyekszik kapcsolódni, pszeudo alcsoportokat hoz létre, hogy kielégítse biológiai igényét a csoportalkotásra.

Ez a kezdet maga a vég? A globalizáció haladása egyben végső válság az ön interpretációjában. - globális válság számos jelenségét elemezték az Akadémián. Az ön látomása természettudományos megalapozottsága folytán teljesebb és apokaliptikusabb. De bizonyára nem hagyhatja magára hallgatóságát - és most olvasóinkat - a végválság teljes reménytelenségének állapotában.

A kultúrák nem pusztulnak el teljesen, és nem tűnnek el nyom nélkül. A megatársadalmakban élő ember egyszemélyes csoportjai szüntelen versenyben vannak, és ez hihetetlen kreativitás forrása, amiért viszont óriási árat fizetünk. Ez az ár az érzelmi stabilitás és a társadalmi kontroll elveszítése, aminek jele, hogy képtelenek vagyunk megállítani a populációs robbanást. A megatársadalmak fejlődésének valószínűleg utolsó, de legizgalmasabb stádiumába kerültünk. De éppen a bizonytalanság miatt, ami a stabil értékek helyébe lépett, nem lehet megbízhatóan előre jelezni a globalizáció kimenetelét. Két út rajzolódik ki. Vagy sikerül a szocializációs folyamatot új ideológiákkal befolyásolni, összekapcsolni, ami a népesség kicsi méretét, a bioszféra ápolását, a környezetszennyezés és túlfogyasztás erkölcstelenségének kimondását feltételezi. Vagy egy másik út, melyen elindulva újra nagy, egymástól különböző, nyitott, nem területigényű szerveződések alakulnak ki, amelyek befogadó kultúrnemzetek csírái lehetnek, Így új típusú magasrendű koalíciók, egyezkedések képezhetik az új globális kultúra alapjait.

N. Sándor László

Korábban az [origo]-ban:

Embernek lenni rendkívül strapás
2001.11.29. Az [origo] Társalgójának vendége volt Csányi Vilmos biológus, akadémikus, a Bukfenc és Jeromos és A kentaur természetrajza című nagy sikerű könyvek szerzője. Csányi többek között beszélt az etológiáról, a genetika és a klónozás kihívásairól, Istenről, az evolúcióról, a halálról és az élet értelméről, és persze - nagy-nagy szeretettel - a kutyákról.