Testvérmentő-testvérgyilkos embriók

Az Egyesült Államokban már kipróbált módszert készül bevezetni Nagy-Britanniában dr. Mohamed Taranissi, hogy beteg gyermekeken segítsen. Több, mesterséges megtermékenyítéssel létrehozott embrió közül azt választják ki beültetésre, amely genetikai szempontból alkalmas már élő testvére valamely súlyos betegségének kezelésére.

Az egyiptomi származású brit kutató a közeljövőben olyan klinikát kíván létrehozni, ahol a szülők beteg gyermekük kezelése vagy gyógyítása céljából egy egészséges babának adhatnak életet. Egy-egy eljárás során több, fejlődésnek indult embrió közül azt hagyják életben, amelynek genetikai állománya nem hordozza a betegséget okozó gént (géneket). A megszületendő gyermek egyes szövetei, sejtjei segítségével gyógyítanák meg testvérét, vagyis mintegy donorként használnák.

Az eljárást az Egyesült Államokban már sikerrel alkalmazták. 2000 októberében a ritka genetikai rendellenességben, a Fanconi-anaemiában szenvedő Molly Nash betegségét öccse vérképző őssejtjeinek átültetésével kezelték, akit szülei pontosan ezzel a szándékkal nemzettek. A mesterséges megtermékenyítési eljárással létrehozott embriókat megvizsgálták, hogy hordozzák-e Fanconi-anaemia kialakulását előidéző génváltozatot, és egy egészséges embriót ültettek az anya méhébe. Az eljárás nélkül a szülőknek 25% esélyük lett volna arra, hogy egy újabb beteg csecsemőt hozzanak a világra. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezzel az eljárással már most lehetőség van a születendő gyermek egyes tulajdonságainak - például nemének - megválasztásra, illetve azt, hogy a többi embriót értelemszerűen nem használták fel.

A klinika megalapításához szükség lesz még a mesterséges megtermékenyítési eljárásokat felügyelő brit szerv, a HFEA engedélyére. Dr Taranissi azt ígéri, hogy ha kérelmét elutasítják, akkor is folytatja tevékenységét. Egy olyan joghézagot akar kihasználni az engedélyeztetéshez, amelyhez hasonlót - az emberi klónozás tiltására - nemrégiben foltozott be az angol parlament.

Balla Péter
Lénárt Hajni
Molnár Judit

Ajánlat:

Fertility doctor builds UK's first designer baby lab
Angol nyelvű információk a The Guardian honlapján.

Human Fertilisation and Embryology Authority