Vágtató kultúrforradalom

A világtörténelem első, az egyiptomi és a hettita forrásokban "jól dokumentált" ütközete a kádesi csata volt, Kr. e. 1285-ben. A két birodalom seregei a Szíria feletti fennhatóságért csaptak össze. A csatát a harci szekerek döntötték el.

A felderítés hanyagsága miatt az egyiptomi második hadtesten az Orontes-folyón való átkelés közben rajtaütöttek a hettiták gyors harci szekerei, percek alatt szétszórták őket, és maga a fáraó, II. Ramszesz is közvetlen veszélybe került.

Bátorságával és harci szekerének két jól idomított lova segítségével, amelyek a kissé furcsa Győzelem Thébában és Mut istennő elégedett névre hallgattak, sikerült kivágnia magát nehéz helyzetéből, és a csata végeredményben döntetlenül végződött.

Ez az esemény is megmutatta, hogy 3300 évvel ezelőtt mekkora jelentősége volt a kor csodafegyverének, a lovakkal vontatott harci szekereknek. Nélkülük elképzelhetetlenek lettek volna a Kr. e. II. évezred közepének hódító hadjáratai. De honnan kerültek elő a lovak, amelyek 1000 évvel korábban még csaknem ismeretlenek voltak a Mediterráneumnak ebben a térségében?

Az anatóliai Hattusában, a hettita birodalom fővárosában keletkezett Kr. e. 1430-ban az úgynevezett Kikkuli-szöveg, amely részletesen leírja a harci szekerek lovainak kiképzését.

Ebből kiderül, hogy a hettiták olyan pontosan ismerték a lovak természetét, amilyen szintre Európában csak a XVIII. században jutottak a "lónevelők".

A szöveg 184 edzésnapra osztva részletezi, hogyan lehet a lovak ösztönös félelmét leküzdeni, a harci szekér vontatásához és a harcban való viselkedéshez szükséges járásmódokra, fordulatokra betanítani, a kocsihajtó és a ló közötti megfelelő kapcsolatot kialakítani. Mindehhez 3-4 évre volt szükség, és az így kiképzett lovak nagyon értékesek voltak.

Egyidejűleg a harci szekereket is fokozatosan tökéletesítették, míg végül már alig emlékeztettek az eredetileg ökrök, vagy szamarak által vontatott otromba, tárcsakerekes kocsikra. Az 1 méter átmérőjű, hatküllős kerekek 1,5 méter hosszú tengelyvégein kerékaggyal voltak rögzítve.

A félkör alakú, hátul nyitott, mindössze 24 kilós kocsi bőrfonadékból készült padlóján állt a hajtó és a harcos. Ez utóbbi lándzsával, parittyával vagy íjjal volt felfegyverezve. A Kr. e. XVI. századtól föltűntek a bronzból készült kardok, csatabárdok és a különböző rétegelt anyagokból készült összetett íj.

A második évezred első felében a katonaság szerkezete is megváltozott. A Közel-Kelet vezető hatalmai tisztek által vezetett, hierarchikusan szervezett gyalogos és harci szekeres alakulatokat hoztak létre.

Kr. e. 1900 táján errefelé a ló még olyan ritka volt, hogy Hammurabi törvénykönyve meg sem említi. Hans-Peter Uerpman tübingeni archeobiológus szerint a “lónevelő” Trója környékén is csak a második évezred elején bukkantak fel nagyobb számban a lovak.

A bronzkor elején Kelet-Európa sztyeppéin, Ukrajnában, Dél-Oroszországban, Ibériában és talán Anatóliában voltak elterjedve. Ezek a vadlovak külsőleg a Przewalski-lóhoz hasonlítottak és az emberek kedves vadászzsákmányai voltak. Az archeozoológusok szerint a Kr. e. III. évezredben háziasították őket.

Kérdés azonban a háziasítás miértje. Uerpman szerint nem valószínű, hogy élelmezés céljából, mert a ló estsúlykilogrammonként egyharmaddal több füvet eszik, mint a marha.

Háborús felhasználásának előfeltétele a harci szekér és a szervezett hadsereg, tehát nem valószínű, hogy katonai szándékkal háziasították. Annál is inkább, mivel a lovasságot csak Kr. e. 900-ban vezették be az asszírok. Addig a mezopotámiai előkelőségek méltóságon alulinak tartották, hogy lóra üljenek.

Fel kell viszont figyelnünk arra, hogy a ló gyorsabb, erősebb, könnyebben irányítható, mint a szamár, tehát alkalmasabb az áruszállításra. Az új fémből, a bronzból készült jobb fegyvereket, szebb edényeket, tartósabb használati tárgyakat el kellett juttatni a vevőkhöz, de a tűzifát, a rezet, az ónt is az olvasztókemencékhez kellett szállítani.

Uerpman szerint nem lehet véletlen, hogy az III. évezred első felében több helyen (Ibéria, Balkán, Észak-Antólia) ugyanabban az időszakban háziasították a lovat. Ma úgy tudni, hogy itt voltak a bronzkor első ércbányái és olvasztókemencéi.