Hibernáció

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Meglepően hangzik, de azok a gének, melyek az állatokban a hibernálódás folyamatát létrehozzák, az emberben is megtalálhatók. Az emlősök szinte minden csoportjában vannak olyan állatok, melyek hibernálódnak, tehát úgy tűnik, ez a képesség az emlősök ősi sajátossága.

A kutatások ugyan még gyerekcipőben járnak, de nem tűnik lehetetlennek, hogy egy nap emberekben is ki lehet váltani a hibernációt. Ez nem csak a hosszútávú űrutazások szempontjából lehet fontos (mint ezt például a 2001 Űrodüsszeia című filmben láthatjuk), de elképzelhető a súlyos sebesültek hibernációja, amíg orvoshoz nem jutnak (ezért támogatja ezeket a kutatásokat a hadsereg). Elsőként azonban az átültetésre kerülő szervek hibernációja valósulhat meg.

HIBERNÁCIÓ - Részletes, színes összeállítás - érdekes információkkal a hibernáció ökológiai, biokémiai és genetikai vonatkozásairól - a Sulinet Biológia rovatában. A teljes cikk itt olvasható