Tengelyhatalmi osztozkodás - tengelytöréssel

Hatvan évvel ezelőtt, 1942. január 18-án került aláírásra Berlinben a második világháborúban résztvevő tengelyhatalmak katonai-katonaföldrajzi-geostratégiai megállapodása, amely a Németország, Olaszország és Japán között létrejött egyezséget rögzítette hadműveleti övezetek felosztásáról.

A német-olasz hadműveleti övezet és a japán hadműveleti övezet határát a keleti hosszúság 70. foka képezte, vagyis egy olyan vonal, amely északon Novaja Zemlja keleti végétől húzódik déli irányban a Jamal-félszigeten keresztül, átszeli Kazahsztánt, Üzbegisztánt, elhalad Afganisztán keleti határánál, majd tovább a pakisztáni Karacsitól keletre és az indiai Bombaytól nyugatra, aztán az Indiai-óceánon a Maldiv- és a Kerguelen-szigetcsoport térségén és úgy éri el Ausztrália partjait.

A német-olasz hadműveleti övezet az amerikai földrész keleti partvidékéig terjedt, magában foglalta Európát, a Közel-Keletet, Afrikát és az Atlanti-óceánt, a japán hadműveleti övezet keleti határát az amerikai földrész nyugati partvidéke képezte, beletartozott az ázsiai és ausztráliai kontinens, valamint a keleti szigetvilág.

A háromhatalmi megállapodás a német-olasz-japán közös hadviselésre vonatkozó 1941. december 11-i egyezmény katonai kiegészítése, végrehajtási utasítása volt és érzékeltette a világ felosztására kidolgozott akkori elképzeléseket. Jóllehet a tengelyhatalmak megfogadták, hogy állandó kapcsolatot tartanak fenn egymással a főbb hadműveleti tervek kidolgozása és végrehajtása céljából, hadtörténészek szerint ez nem valósult meg, mindegyik fél a maga külön háborúit vívta.

Berlinben a német diplomáciának nem sikerült elérnie fő célját: nem tudta rávenni Japánt arra, hogy mielőbb kapcsolódjék be a Szovjetunió elleni háborúba. Tokió fondorlatos terve az volt, hogy erre akkor kerüljön majd sor, amikor a Vörös Hadsereg már elvérzett a hitlerista Németországgal és európai szövetségeseivel folytatott párviadalban.

Az 1942-es stratégiai határmegvonás előzményei több mint egy fél évtizedre vezethetők vissza. Egy német-olasz szerződés megkötésével 1936. október 26-án létrejött a Berlin-Róma tengely. (A kifejezést Benito Mussolini olasz diktátor használta először egy héttel később, november 1-jén a milánói Dóm-téren mondott beszédében.) Németország és Japán 1936. november 24-én aláírta az úgynevezett antikomintern paktumot, amelyhez Olaszország is csatlakozott 1937. november 6-án, Magyarország pedig 1939. február 24-én.

1939. szeptember 1-jén Németország megtámadta Lengyelországot, ezzel elkezdődött a második világháború. Hitler 1941. június 22-én elindította a Szovjetunió elleni hadjáratát, amelybe öt nap múlva, június 27-én Magyarország is bekapcsolódott. A japánok 1941. december 7-én Pearl Harborban és Brit Malájföldön háborút kezdeményeznek az Egyesült Államok, illetve Nagy-Britannia ellen. A két nyugati hatalom hadat üzen Japánnak, majd Németország és Olaszország az Egyesült Államoknak. Magyarország és Nagy-Britannia között 1941. december 7-én, Magyarország és az Egyesült Államok között december 11-én állt be a hadiállapot, amit azonban Washingtonban csak jó fél évvel később vettek tudomásul.

Japán 1942 januárjában "vállalta", hogy megsemmisíti és elfoglalja Anglia, az Egyesült Államok és Hollandia katonai létesítményeit, támaszpontjait "Nagy Kelet-Ázsiában", felszámolja a csendes- és indiai-óceáni angol és amerikai szárazföldi, tengeri és légi haderőket, sőt ha az angol-amerikai haditengerészetet az Atlanti-óceánra menekítik, akkor flottájának egy részével a német és olasz flottaerők "megtámogatását" is vállalja.

Mint tudjuk, másként történt, bár a négyszázezres, jól képzett, igénytelen és fanatikus japán szárazföldi erő kezdetben eredményesen vette fel a harcot a háromszázezres angol-amerikai-holland haderővel. A Fülöp-szigeteken a japánok közel százezres helyi és amerikai erőt vertek szét. Japán fél év alatt több millió négyzetkilométernyi területet hódított meg, 8000 kilométerre tolta ki birtokainak határát és ezt mindössze 15 ezer katonájának elvesztésével érte el.

Figyelmeztetés volt azonban - alig három hónappal a háromhatalmi megállapodás aláírása után - az 1942. április 18-án Tokiót ért amerikai légitámadás, majd az év derekán a midway-i tengeri ütközet meghozta a fordulatot a csendes-óceáni hadműveletekben. A japánoknak le kellett mondaniuk a további támadó akciókról, hamarosan megkezdődött az amerikai ellentámadás.

1941. január 1-én az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Szovjetunió és Kína aláírta az "Egyesült Nemzetek Kiáltványát", amelyhez 22 további ország is csatlakozott. Az okmány eredetileg a "szövetséges hatalmak" közös deklarációjaként készült el, de Roosevelt amerikai elnök ötletére módosították a címét. Az aláírók kötelezték magukat az együttműködésre a világot leigázni kívánó országok feletti teljes győzelemig, vállalták, hogy megvédik a szabadság, a függetlenség, a vallásszabadság, az emberi jogok és az igazság eszméjét saját országukban és a többi országban is.

1942 márciusában Roosevelt levelet intézett Churchill brit miniszterelnökhöz, amelyben közölte vele: "Egyre nagyobb érdeklődést érzek egy új európai front megteremtése iránt, lehetőleg még ez év nyarán." Molotov szovjet külügyminiszter londoni látogatása során, május 22-én előadta, hogy a Szovjetuniót fenyegető veszély enyhítése céljából legalább 40 német hadosztályt kellene elvonni a Keleti Frontról. Angol-amerikai huzavona kezdődött a "második front" kérdésében, majd Churchill 1942. augusztus 12-én Moszkvában közölte Sztálinnal, hogy a franciaországi partraszállásra csak 1943-ban kerülhet sor. Augusztus 17-én a nyugatiak 5000 kanadai katonával Dieppe-nél végrehajtottak egy "alibi" partraszállást, amely súlyos vereséggel és veszteséggel - 3400 halott és sebesült - járt. A vörös hadseregnek jórészt egymagában kellett visszavernie az 1942-es nagy német támadást. Itt Sztálingrád hozott fordulópontot.

Ajánlat:

A háromhatalmi egyezmény szövege (magyar nyelven)