Csatornát építettek a perzsák

Ókori csatorna felfedezése tanúskodik az perzsák építőmérnöki képességeiről.

Kr. e. 480-ban Xerxész perzsa király arra utasította embereit, hogy építsenek több mint két kilométer hosszú csatornát a mai Észak-Görögország egyik félszigetén keresztül - ami minden valószínűség szerint a kor legnagyobb műszaki teljesítménye volt.

A csatorna létfontosságú szerepet kapott Xerxész terveiben, melyek célja a görög világ meghódítása volt. Tizenkét évvel korábban sikertelenül próbálta ugyanezt a célt elérni Xerxész tábornoka, Mardonius. A tábornok flottáját vihar pusztította el, amint megkerülte a félszigetet. Hasonló fiaskót akart elkerülni Xerxész a csatorna megépítésével.

Xerxész végül is sikeres támadást intézett az Attikai félsziget ellen, megalapozva a perzsák rövid európai uralmát. Az elkövetkező 2500 év elegendő időt adott a történészeknek a fejtörésre, ők ugyanis azóta is azon vitatkoznak, vajon tényleg felépült-e a tengerparttól tengerpartig húzódó híres Xerxész-csatorna.

Egyesek kétségbe vonták létezését, mivel a munkásoknak egy sziklás fennsíkot kellett volna keresztülvágniuk, ami a kétkedők szerint a kor fejlettségi szintjén lehetetlen vállalkozás lett volna.

Angol és görög régészeknek azonban végre sikerült olyan bizonyítékokra bukkanniuk, amelyek a csatorna felépülése mellett szólnak. Több méterrel a földfelszín alól nyert geológiai információk segítségével, ahol az építmény eltemetve nyugszik, a tudósok felrajzoltak egy térképet, amely a csatorna méreteit és vonalát jelzi. Az eredmények megerősítik azt a leírást, melyet a görög történész, Hérodotosz nyújtott, és amelyet egyes tudósok szkeptikusan fogadtak.

Az évszázadok alatt iszappal és hordalékkal feltöltődő csatorna figyelemre méltó stratégiai tervezésről, építőmérnöki teljesítményről és emberfeletti erőfeszítésről árulkodik. Elárulja azonban azt is, hogy Xerxész nem az örökkévalóságnak szánta alattvalói művét, ugyanis a támadás után nem törődtek a kialakított vízi út megőrzésével.

"A csatorna üledékeinek vizsgálatából megtudhattuk, hogy csak rövid ideig maradt fenn" - nyilatkozta Dr. Richard Jones, a kutatás vezetője, a University of Glasgow régésze. "A perzsák nem akartak évszázadokra szóló műemléket létrehozni. Amint a hajóik áthaladtak rajta, nem is foglalkoztak vele többet."

A csatorna mintegy harminc méteres felszíne épp elegendő volt ahhoz, hogy egyszerre két perzsa hadigálya is áthaladhasson rajta. A csatorna két oldala befelé lejtett; a feneke nagyjából 15 méterrel a felszín alatt helyezkedett el, s az alja alig lehetett szélesebb 15 méternél.

"Kolosszális vállalkozás volt" - mondta el Dr. Ben Isserlin, University of Leeds régésze, aki a kilencvenes évek elején vágott neki a csatorna felkutatásának. "Nem voltak emelőik. A munkásoknak kosarakba kellett lapátolniuk a földet, s a kosarakat egyesével továbbadogatni, kézből kézbe, egészen a gödör tetejéig. "

A csatorna feltérképezése sem volt egyszerű feladat. Dr. Jones és munkatársai olyan szeizmikus módszert alkalmaztak, amelyet hagyományosan az ásványok és a kőolajkészletek felkutatása során használnak.

A módszer lényege, hogy a talajra helyezett fémdarabra ütve egy speciális nagyméretű kalapáccsal rengéshullámokat küldtek a földfelszín alá. A tudósok ezután azt elemezték, hogy mennyi ideig tartott, amíg a hullámok visszatértek a földfelszínre. A kialakuló szeizmikus adatok mintegy fantomképet rajzoltak az eltemetett vízi útról.

"Ez a cél túl nagy volt a hagyományos régészeti technikák számára" - mondta Dr. Vassilis K. Karastathis, a kutatócsoport tagja, amelyik a rengéstani vizsgálatokat végezte a görög főváros Nemzeti Obszervatóriumában. A kutatócsoport eredményeiről a The Journal of Applied Geophysics számol be.

A geofizikusok által feltárt csatornaszerkezet elképzelését különböző mélységű fúrásokból nyert földminták elemzése igazolta. Dr. Maria Brosius, a University of Newcastle Upon Tyne ókortörténésze elmondta, hogy a csatornaépítéséhez szükséges kultúrmérnöki ismeretek valószínűleg asszír vagy babilóniai eredetűek lehettek.

A csatornaépítés módszereit ismerhették akár Urartu királyságában is, mely Kr. e. 9-6 század között, a mai Örményország területén virágzott.

Az építés legalább akkora szervezői és vezetői munkát igényelt, mint amekkora építészeti teljesítmény volt.

Úgy tudjuk, Xerxes föníciai mérnököket alkalmazott, és a csatorna különböző szakaszaiban más-más munkásokból álló csapatok dolgoztak.

A csatorna elkészültével a perzsa flotta biztonságban megérkezett az Égei-tengerre, ahol csatlakozott az északról a szárazföldön érkező csapatokhoz. A hajók aztán megindultak a görög városállamok felé. Xerxész katonái végigdúlták a partvonalat, és mélyen benyomultak a görög területekre.

Feldúlták Athént, ám végül az athéniakkal szemben elvesztették a háborút egy olyan csatában, amely véget vetett a perzsák rövid birodalmi jelenlétének Európában. A csatorna pedig feledésbe merült.