A rövid élet titka

Vágólapra másolva!
Az amerikai Newsweek folyóirat szerint talán nincs messze az idő, amikor bárkiről nyomban születése után megállapítható, vajon matuzsálemi korra számíthat-e e Földön, avagy sajnálatosan korán kénytelen lesz búcsút mondani az evilági létnek.
Vágólapra másolva!

Korántsem titokzatosan mosolygó jósnők suttogják majd az ítéletet baljós hangulatú, lefüggönyzött ablakok mögött, hanem csillogó, ultramodern laboratóriumokban, szakszerűen munkálkodó genetikusok adnak tájékoztatást az elkerülhetetlenről.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatói úgy vélik ugyanis, felfedeztek egy olyan gént, amely jelzést adhat arról, hogy hordozója milyen hosszú élettartamra számíthat. A Johns Hopkins kutatói három különböző népcsoporthoz tartozó egyéneket vizsgálva, mindhárom esetben egybehangzóan azt állapították meg, hogy azok az emberek, akik a gén mutáns változatából két példányt hordoznak, 65 esztendőnél rövidebb életútra számíthatnak.

Míg az újszülötteknek 3 százaléka hordozza a szóban forgó gén mutáns változatának mindkét példányát, addig a 65 éven felüli egyének esetében már csupán a vizsgált személyek 1,1 százalékánál találták meg mindkét mutánst. Kézenfekvőnek látszik tehát az a feltételezés, hogy a többiek már 65. életévük betöltése előtt meghaltak - vélekednek az amerikai kutatók.

A baljóslatú gént nyomban el is nevezték a görög mitológiából ismert három Végzetistennő egyikéről, Klotóról, aki a sors fonalát fonja. A klotó viszonylag gyakori gén, s egy mutáns verzióját a népességnek legalább negyedrésze hordozza - állítják a tudósok. A klotóról azonban ennél többet egyelőre nem tudnak. Fogalmuk sincs arról, hogy a szervezet mely működési mechanizmusára van hatással. Konkrét szervi megbetegedéssel ezideig nem tudták összefüggésbe hozni. Állatkísérletek során annyit már megállapítottak, hogy a mutáns génpárt hordozó egerek korán öregedni kezdtek, mégpedig ugyanúgy, mint az emberek: csontritkulás, érelmeszesedés, tüdőtágulás érte őket utol.

Nem tudni még, hogy a génpárt hordozó egyének milyen életkorban kezdenek el egészségileg hanyatlani, és vannak-e közös tünetei az elmúlás közeledtének. Egyelőre a rövid élet titka (is) megoldatlan.

Kárpáti Júlia