Agykutatók szerint hangulatingadozásaink az emberi agy egy meghatározott részének túlzott aktivitásához köthetők.

Az agykutatás legújabb eredményei arra utalnak: agyunk egy meghatározott régiója felelős kedélyállapotunk szélsőséges kilengéseiért. Az új oldaláról megismert agyi régió néhány centiméterrel a jobb szemünk mögött helyezkedik el (amennyiben jobbkezesek vagyunk), s a jelek szerint annál hevesebben működik, minél inkább elveszítjük a fejünket.
 
A vizsgálat eredményeit február 12-én tették közzé az amerikai tudományos akadémia lapja, a Proceedings of the National Academy of Sciences internetes kiadásában. "Az érzelmi viselkedés személyes sajátosságai és az emberi agy összefüggésével kapcsolatban számos elképzelés létezik.

Vizsgálatunknak az elsők között sikerült közvetlen kapcsolatot kimutatnia" - mondta el David H. Zald, az amerikai Vanderbilt University pszichológiaprofesszora, a tanulmány egyik szerzője. Társai Dorothy L. Mattsonnal (Minneapolis Veterans Affairs Medical Center) és José V. Pardo (University of Minnesota) voltak.

A vizsgálatban a pozitron-emissziós tomográfia (PET) módszerével 89 személy agyműködésének szintjét rögzítették. A kísérlet résztvevőinek életkora 18 és 55 év között volt, a az átlagot a huszonöt év körüliek alkották.

A résztvevők között korábban senkinek nem volt komoly orvosi, idegorvosi problémája, és nem használtak a hangulatot befolyásoló gyógyszereket sem. A szervezők jobbkezes embereket kerestek a munkához; mivel a jobb- és balkezesek agyműködése némileg eltérhet egymástól, ami zavarólag hat a hasonló kísérletek esetén.

Az agyfelvételek készítése előtt a résztvevők egy kérdőív kérdéseire válaszoltak. A kérdések azt firtatták, milyen mértékben tapasztaltak kellemetlen hangulatingadozásokat a megelőző hónapokban. A válaszok alapján a kutatók ún. "negatív affektus" skálán rangsorolták a résztvevőket.

A negatív affektus pszichológiai kifejezés, mely kellemetlen hangulatállapotokat jelöl, az ingerlékenységtől a szorongáson keresztül a haragig. A negatív affektus skála megbízhatósága korábbi vizsgálatok során már bizonyságot nyert; kiderült, hogy akik a vizsgálaton magas eredményt érnek el, a többieknél nagyobb eséllyel számíthatnak depresszió és szorongásos betegségek kialakulására.

Miután az első, 51 személyből álló csoport tagjainak agyfelvételeit elkészítették, a kutatók összehasonlították a résztvevők agyműködését. Olyan területeket kerestek, amelyeken a páciensek agyműködése a negatív affektus skálán adott önértékelésével együtt változik, akár nagyobb, akár kisebb tevékenységi szintet mutatva a magas negatív affektus- szintekkel.

"A legfeltűnőbb pozitív korrelációt az agy egy kis régiójában azonosítottuk, a ventromediális prefrontális kortexben" - árulta el Zald. "Mivel csupán a korrelációt sikerült feltárnunk, nem tudhatjuk, hogy ez az agyi tevékenység vajon oka, vagy éppen hatása a negatív kedélyállapotnak.

Mindazonáltal az összefüggés feltételezése értelmesnek tűnik; állatokon végzett kísérletek ugyanis arra utalnak, hogy az agynak ez a része a szívműködés ütemét, a lélegzést, a gyomor savasságát, az izzadást és hasonló autonóm működéseket befolyásolja, amelyek a hangulattal mind szoros kapcsolatban állnak."

Mivel eredményeik helyességéről végképp meg akartak bizonyosodni, a kutatók további 38 személyt vetettek alá a vizsgálatoknak. Ugyanazt a vizsgálati módszert alkalmazták, és közel azonos eredmények születtek: a negatív affektivitási skálához kapcsolódó agyi ingadozás az adott régió változásainak mintegy húsz százalékáért volt felelős.

Az ókori görögök óta él az az elképzelés, amely szerint a személyiség az agyban gyökerezik. Mindazonáltal csak az elmúlt két évtizedben sikerült olyan eszközökkel előállni, amelyek lehetővé teszik az agyműködés részleteinek megfigyelését.

"Ha az agyi funkciók és a kedélyállapot összefüggéseit illető tudásunk továbbra is hasonló ütemben gyarapodik, hamarosan jóval hatékonyabban küzdhetünk majd az amerikaiak millióit sújtó klinikai depresszió ellen." Csak remélhetjük, hogy a kutatások a világ felénk eső fertályán is meghozzák eredményüket.