Újabb bizonyíték a dinoszauruszok és a madarak rokonsága mellett

Vágólapra másolva!
A korai ragadozó dinoszauruszok közé tartozó Sinovenator changii megerősíti a dinoszauruszok és a madarak közötti evolúciós kapcsolat létezését.
Vágólapra másolva!

A Sinovenator egyszer és mindenkorra elhallgattatja azokat a paleontológusokat, akik szerint a madarak nem a dinoszauruszokból fejlődtek ki.

A kis méretű, de viszonylag ép példányt a kínai Liaoning tartományban találták, ahol az utóbbi időkben számos rendkívüli ősmaradvány került elő (például tollas dinoszauruszok). A kutatók feltételezése szerint elképzelhető, hogy a most felfedezett dinoszaurusz testét is tollak borították.

A Sinovenator közeli rokonságban van a legkorábbi ismert madárral, az Archaeopteryx-szel, ráadásul majdnem teljesen egy időben éltek. Az új ősmaradvány alapján a legfontosabb szerkezeti módosulások már jóval korábban megtörténtek a madarak felé, mint eddig feltételezték.

A Nature-ben megjelent cikk egyik társszerzője szerint ez a lelet egyszer és mindenkorra elhallgattatja azokat a paleontológusokat, akik szerint a madarak nem a dinoszauruszokból fejlődtek ki. A Sinovenator mintegy 130 millió évvel ezelőtt élt, nagyjából a jura és a kréta időszak határán.

Ez az új nemzetség a Theropodákon belül a troodontidákhoz tartozott. Habár a Theropodák jelentős része nagy termetű volt (mint például a Tyrannosaurus), a madarak kialakulása szempontjából fontos fajaik többnyire kis testmérettel rendelkeztek. Ennek megfelelően a felnőtt Sinovenator hossza sem érte el az 1 métert. A most felfedezett, csaknem teljesen kifejlett példány is alig volt nagyobb egy csirkénél.

A nagy termetű dinoszauruszok általában látványosabbak, a kisebbekből viszont fontosabb evolúciós következtetéseket vonhatunk le, mivel ezek általában primitívebb tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezt igazolja a Sinovenator is, ami minden eddig ismert troodontidánál primitívebb bélyegeket mutat. A troodontidáknak nagy, levegővel töltött terek vannak a koponyájukon belül, a kis méretű fogaikon szokatlanul nagy, fűrésszerű élkiképzés van, a lábaikon pedig hatalmas sarló alakú karmok helyezkedtek el.

Ezek a tulajdonságok még számos egyéb Theropoda csoportnál fordulhatnak elő, emiatt aztán a troodontidákat elég nehéz elhelyezni a dinoszauruszok evolúciós törzsfáján. Többnyire a therizinosaurusok, az ornithomimoda-félék és a dromaeosaurusok közeli rokonának tekintik őket. A primitív troodontidák közé sorolható Sinovenator néhány tulajdonsága jobban hasonlít a dromaeosaurusokhoz, mint a fejlettebb troodontidákhoz. A dromaeosaurusok (pl. a Velociraptor) és a troodontidák nagyon közeli rokonságban vannak a madarakkal.

A Sinovenator changii maradványát folyóvízi üledékekben találták meg. Ez a környezet elősegítette, hogy a csontok háromdimenziósak maradjanak, viszont nem tette lehetővé, hogy a tollak is fosszilizálódjanak. (A közelmúltban felfedezett tollas dinoszauruszokat tavi üledékekben találták.) Az új nemzetségbe és új fajba sorolt állat elnevezésekor Dr. Meeman Chang kínai paleontológus előtt tisztelegtek a szerzők, akinek elévülhetetlen érdemei vannak a kínai gerinces paleontológia utóbbi időben tapasztalható rendkívüli fellendülésében.