Vágólapra másolva!
A szexualitás terén a franciák az utóbbi negyven évben sikeresen megszabadultak a "normálisnak" minősített gyakorlat nyűgétől, s a szerelem művelésében a változatosság gyönyörszerző elvét követve a legszélesebb repertoárt fejlesztették ki - állítja a témáról készült legfrissebb francia tanulmány.
Vágólapra másolva!

Janine Mossuz-Lavau szociológusnő "A szexuális élet Franciaországban" című könyvéhez két éven át 140 férfival és nővel készített többórás interjúkat, ezek adataiból állt össze a kép. Ebből kitűnik, hogy a korábban elutasított vagy szokatlannak tekintett szerelemjátékok polgárjogának kivívásában a nők vállaltak úttörő szerepet, köztük is a kedvezményezett helyzetű társadalmi rétegek képviselői voltak a zászlóvivők. Alapvető szemléletváltozást tükröz - mutat rá a kutatónő -, hogy a mai francia nők már nem tekintik a szexuális aktus előfeltételének a szerelmet, gyakran vállalják a kezdeményező szerepet, és hajlandók a testi örömszerzést önmagáért értékelni. A férfiak viszont elődeiknél nagyobb figyelmet fordítanak partnerük igényeire, sutba dobták az avitt véleményt, ami szerint aktus közben "nem illendő egy hölgynek mozognia" (ezt különben is egy szigorú angol lord jelentette ki, még a XIX. században!).

A hétfőn megjelent könyvújdonság végkövetkeztetése szerint a franciák nem frusztráltak, önfeledten hódolnak a páros örömök élvezetének, nem zárkóznak el a korábban - főként vallási megfontolásokból - tabunak tekintett módszerektől sem. A megkérdezett férfiak 30, a nők 24 százaléka eddigi életében legalább egyszer kipróbálta a szeretkezés valaha perverznek minősülő formáit. A felláció különösen a fiatal heteroszexuális párok körében banalizálódott.

A szociológusnő szerint az örömteli szexualitásnak nincs receptje, interjúalanyai között találkozott olyan asszonnyal, aki húsz éve ugyanabba a férfiba szerelmes, a napi stressz, a munka terhei, a gyerekekkel járó gondok dacára még mindig tud mámoros lenni az együttléttől. "Gyűjteményre" hajtó másik riportalanya, aki több ezer szexuális partner skalpjával díszíti magát, fáradtságról panaszkodott.

Mossuz-Lavau a francia társadalom minden rétegében, minden korosztályában és valamennyi szexuális ízlésirány tekintetében tájékozódott, de nem statisztikai eredményekre törekedett. E témában Franciaországban továbbra is az 1991-92-ben 20 ezres mintán végzett felmérés számszerűsített adatai vannak forgalomban. Az akkori 25-45 éves korosztály átlag heti kétszeri szexuális aktusról számolt be, 45 év felett ez a teljesítmény rohamosan romló tendenciát mutatott. Egy ennél frissebb vizsgálatban heti háromszori együttlétről nyilatkoztak a válaszadók. A tíz év előttiek között a heteroszexuális nők 3,4 partnert vallottak be, a férfiak átlagban 11,3 partnerkapcsolatról tudósítottak. Az önellátó szexélményekhez a férfiak 84 százaléka, a nőknek 42 százaléka folyamodott. Azonos nemű partnerekkel való intim kapcsolatról a férfiak 4,1, a nők 2,6 százaléka adott számot.