A kokain széttépheti a szívet

Vágólapra másolva!
Egy amerikai tanulmány szerint a kokain hatására szó szerint szétszakadhat a szív. A főverőér-pusztulás fiatalkori eseteinek zöme kapcsolatos volt a kokainhasználattal.
Vágólapra másolva!

A San Francisco General Hospital (USA) orvosai hétfőn tették közzé az elmúlt húsz évet áttekintő vizsgálataik eredményeit, mely szerint az ún. aorta disszekció eseteinek több mint egyharmada, ezen belül a fiatalkori eseteknek a zöme kapcsolatos volt a kokainhasználattal.

Az aorta disszekció - amely általában csak idősebb, magas vérnyomású embereknél lép fel - a szívből közvetlenül kilépő főverőér (aorta) súlyos rongálódása. A kór kezeletlen formája esetén az első 24 órában 35%-os a halálozási arány, amely 48 óra után körülbelül 50%-ra emelkedik.

A kórház orvosai szerint a sürgősségi osztályok dolgozóinak számolni kell ezzel a lehetőséggel, ha egy fiatal pácienst súlyos mellkasi fájdalmakkal hoznak be. Tapasztalataik szerint egyre több fiatal beteg érkezik ilyen panaszokkal, akik többségéről kiderült: közvetlenül a droghasználat után lettek rosszul.

A kokain hatására nő azoknak a stresszhormonoknak a mennyisége, amelyek hirtelen megemelhetik a vérnyomást. Ennek hatására az aorta belső fala sérülhet, a kiáramló vér pedig tovább tágítja a repedéseket. A vér nem jut el a szervekhez, az aorta pedig végül teljesen szétszakadhat.

A kokainhasználók 29%-a meghalt a kórházban - ez a halálozási ráta csaknem kétszer magasabb azokénál, akik nem használták a kábítószert.