Az utolsó wieliczkai sóbányaló

Vágólapra másolva!
A Krakkó közelében fekvő híres wieliczkai sóbánya megvált az utolsó, a föld alatt dolgozó lovától is, a 16 éves Baskától.
Vágólapra másolva!

A sóbányalovat egy teherlift éjnek évadján vitte a felszínre, hogy szeme fokozatosan szokjon hozzá a természetes fényhez. A 13 év alatt ugyanis, amíg a mélyben dolgozott, csak elvétve járt a szabadban.

Baskát főként a biztosítási munkálatoknál vették igénybe a szűk folyosókon, ahol gépekkel nehéz lett volna dolgozni. Utolsó munkahelye a harmadik szinten volt, 130 méter mélységben. Többnyire építőanyaggal megrakott kocsikat kellett vontatnia.

A bánya néhány éve határozta el, hogy megválik lovaitól. Baska, amely az utolsó volt köztük, egy környékbeli falusi gazdához került. Igazából csak a krakkói állatvédők elégedettek, a dolgozók sajnálják hű társukat, a bányalovat. Azt mondják, különleges bánásmódban volt része, és nem biztos, hogy jól érzi magát új helyén. A turisták ezen túl már csak gipszből készült lóval találkozhatnak a bánya belsejében.

A 700 éves wieliczkai sóbányában a XVII. század eleje óta használtak lovakat. Azokba a hatalmas forgókerekekbe fogták be őket, amelyek az emelőszerkezeteket mozgatták. Ezekkel juttatták a kibányászott sót a felszínre. Emellett az egyes szintek között tehervontatásra is használták őket. A harmadik szinten máig fennmaradt egy 40 férőhelyes bányalóistálló.