A történelem legnagyobb csalásai

Mi, emberek, hihetetlenül hiszékenyek vagyunk. Ha valaki elég ésszel és bátorsággal rendelkezik, az képes arra, hogy rászedjen bennünket.  A vallási szélhámoskodástól kezdve a hírhedt csalásokig a történelem telis-tele van ilyesféle megdöbbentő esetekkel.

Ilyen az Eiffel-torony eladása is. A tornyot eredetileg az 1889-es párizsi Világkiállítás után le akarták bontani. 1925-ben azonban még mindig a helyén állt, és szárnyra kapott a hír, hogy felújításra szorul. Ez a pletyka Victor Lustig, a tehetséges szélhámos fantáziáját is megmozgatta.

Az Eiffel-torony alulról. Kétszer adták el ócskavasnak

Némi töprengés után kormánybiztosnak adta ki magát, és öt ócskavas-nagykereskedővel is tárgyalt a 70 000 tonnás vasszerkezet értékesítéséről. Elhitette velük, hogy ő a Postaügyi és Távközlési Minisztérium helyettes főigazgatója, és előadást tartott nekik a szerkezet szétszereléséről és értékesítési lehetőségeiről.

A nagykereskedők ráharaptak a csalira. Lustig begyűjtötte a tetemes kenőpénzeket, majd elfogadta a legnaivabb üzletember, Poisson ajánlatát. Poisson egy kisebb vagyont fizetett Lustignak a toronyért.

Mielőtt azonban a bűncselekmény híre kirobbant, a szélhámos elmenekült Párizsból. Az eset azonban nem kapott nagy nyilvánosságot. Ezt látva Lustig rájött, hogy újra megpróbálkozhat a trükkel. Visszatért Párizsba, és újból áruba bocsátotta az Eiffel-tornyot - méghozzá sikeresen.

A cardiffi óriás eredetileg a darwinizmus megszállott tagadóinak megleckéztetésére készült, de mint kiderült, mindig kifizetődő az emberek hiszékenységére alapozni.

A XIX. században két eszmerendszer küzdött egymással az USA-ban. Az 1800-as évek közepén az evolúció és a teremtéselmélet hívei heves szópárbajokat folytattak egymással. 1868-ban az ateista George Hull is vitába került egy hittérítővel, aki úgy vélte, a teremtéstörténetet szó szerint kell értelmezni. Egyebek között azt is, hogy egykor valóban óriások éltek a földön - mivel a Bibliában ez áll.

Hull kieszelt egy tervet, amellyel rászedheti a teremtéselmélet híveit, és még egy kis pénzt is kereshet. Egy hordó sörért vásárolt egy 5 tonnás gipsztömböt, és egy chicagói szobrásszal kifaragtatta belőle egy óriás alakját.

Ezután kénsavval kezelte a szobrot, hogy idősebbnek látsszon, majd Newell nevű unokatestvére cardiffi farmján egy évre elásta.

Egy év elteltével Newell megkérte két szomszédját, hogy segítsen neki vermet ásni. Munka közben egyszer csak találtak egy hatalmas lábat, majd amikor izgatottan folytatták a munkát, előkerült a felsőtest, az óriási fej, majd meglettek a karok és a kezek is. Két nappal később sátrat emeltek az óriás fölé, és 50 cent belépőt kértek a kíváncsiskodóktól.

Több ezer hívő özönlött, hogy megnézze a csodás leletet. A teremtéselmélet hívei úgy érezték, győztek: az evolúció elméletének végképp lőttek. Ez a mámor körülbelül két hónapig tartott.

Ez idő alatt a 2200 dolláros szobor mintegy 100 000 dollár bevételt hozott. Amikor azonban a tudósok meg akarták vizsgálni a leletet, hogy megállapítsák a korát, Hull tudta, hogy a játék véget ért. Önként előállt a magyarázattal.

"Igazi" Vermeer: Fiatal lány gyönggyel, 1665 (La Haye Múzeum)

Érdekes módon Hull vallomását követően az óriás népszerűsége tovább nőtt. A látogatót továbbra is özönlöttek, hogy láthassák. Felbuzdulva a sikeren, Hull kiemelte a szobrot, és körútra indult vele. Ekkor figyelt fel rá a híres showman, P.T. Barnum. Nagyon tetszett neki az ötlet, s sajnálta, hogy nem az ő fejéből pattant ki.

Ezután üzletet ajánlott Hullnak, ő azonban nem volt hajlandó eladni az óriást. Ekkor Barnum készített egy másolatot, és azt terjesztette, hogy megvásárolta az eredetit. Olyan sikeresen reklámozta magát, hogy a hamisítványról készült hamisítványa több bevételt hozott, mint Hull szobra. Vagyis ebben az esetben magát a csalót is lóvá tette egy másik szélhámos.

A hamisító mester, Han Van Meegeren nemcsak korának nagy kritikusaiból és szakértőiból, hanem a náci vezetőkből is bolondot csinált. Méghozzá olyan sikeresen, hogy végül neki kellett bizonygatnia csaló-mivoltát.

Han Van Meegeren az 1920-as években kezdett festeni. Jó szakember volt, de nem kiemelkedő művész. Szeretett volna neves mesterré válni, de a kritikusokkal meggyűlt a baja. Elhatározta, hogy bosszút áll: hamisítványokat készített a XVII. századi németalföldi mester, Jan Vermeer műveiről.

Természetesen ügyelt arra, hogy a hamisításnak ne legyenek fizikai nyomai. Nagy gonddal keverte a festékanyagokat, és eredeti, XVII. századi vászonra festett. Öt évig dolgozott a Jézus Emmauszban című képen, s miután elkészült vele, megmutatta a híres művészetkritikusnak, Abraham Brediusnak.

Eredeti célja az volt, hogy miután megkapja a művészvilág elismerését, leleplezi magát. Számítása bevált: a kritikusok egyetértettek abban, hogy Vermeer legszebb műve került elő. A leleplezés azonban elmaradt. Van Meegeren rájött, hogy a hamisítás jövedelmező üzlet, ezért megváltoztatta az eredeti tervét.

Ráadásul a történelmi helyzet is neki kedvezett. Kitört a második világháború. Ennek során a zsidó gyűjteményeket sorozatosan fosztogatták, és számos, addig ismeretlen alkotás tűnt fel a piacon. Többek között néhány Vermeer-kép is, melyek rendkívül népszerűek voltak a náci vezetők körében.

Ezt használta ki Van Meegeren. Igazi művészként azonban nem egyszerűen lemásolta Vermeert, hanem átértelmezte a műveit. Létrehozott egy olyan korszakot, amely a valóságban sohasem létezett. Hamisítványait mindig el tudta adni, méghozzá igen jó pénzért: mai áron számolva a képek 21 millió dollárért keltek el. A hamisító élvezte a jólétet, s eszébe se jutott, hogy nemsokára komoly bajba kerül - és nem azért, mert leleplezik, mint csalót.

A háború végén a szövetségesek egy korábban ismeretlen Vermeer-képet találtak a náci Hermann Goering magángyűjteményében. A holland hivatalnokok a Krisztus és a házasságtörő asszony számlái alapján eljutottak Han Van Meegerenhez. Letartóztatták és nemzeti kincsek náci kézre juttatásával vádolták. Akkoriban ezért halálbüntetés járt, így a hamisító kénytelen volt bevallani, hogy a képet valójában ő készítette, és hamisítványt adott el a náciknak.

Hogy ártatlanságát bizonyítani tudja, Meegerent bezárták egy szobába, hogy hat tanú jelenlétében fessen még egy "Vermeert". Így született meg a  Fiatal Krisztus

Mivel nem hittek neki, be kellett bizonyítania, hogy az állítólagos Vermeer-képeket ő hamisította. Bezárták egy szobába hat tanúval és egy rendőrtiszttel. Az ekkor készített "XVII. századi mestermű", a Fiatal Krisztus a kilencedik és egyben utolsó Vermeer-hamisítvány volt.

Miután bebizonyította ártatlanságát, vagyis hamisító mivoltát, csalás miatt bíróság elé állították. A tárgyalás azonban nagy elégtétel volt a számára, mert szinte hősként ünnepelték. A szakértőkből és a nácikból egyaránt bolondot csinált. Mindig is az volt a célja, hogy a kritikusok elismerjék a tehetségét, és a Vermeer-képekkel ezt sikerült is elérnie.

A bíróság végül hamisításért egy év börtönre ítélte Van Meegerent, ám ő a büntetés megkezdése előtt szívrohamban meghalt. Így ért véget annak a tehetséges hamisítónak az élete, akinek be kellett bizonyítania a bűnösségét ahhoz, hogy megmentse az életét.

Ameddig ez az alapvető emberi tulajdonság, a hiszékenység létezik, mindig is lesznek olyan emberek, akik ezt kihasználják, és bolondot csinálnak embertársaikból. A történelem nagy átveréseit láthatjuk a Spektrum Televízió áprilisi bemutatójában.

A tíz legnagyobb csalás

Bemtató: április 4-én csütörtökön 22.40
Ismétlés: április 6-án szombaton10.05 és április 8-án hétfőn 14.25