A nap-szél erőmű szupertornya

Vágólapra másolva!
Hamarosan egy 1000 méter magas torony lehet Ausztrália Victoria államának új jelképe. Ausztrália száraz északnyugati vidékén, Mildura körzetében működik majd a világ első kereskedelmi nap-szél erőműve, amely a felső légkör erősebb légáramlását és a nap energiáját egyszerre képes hasznosítani.
Vágólapra másolva!

Az alternatív energiák hasznosításának kísérletei már a XX. század elején megkezdődtek. 1975-től a mesterséges "energiaválság" lázas kutatást eredményezett megújhodni képes energiaforrások után. 1983-ban az Északi-tenger Pellwormon szigetén üzembe helyezik az első német naperőművet.

Nem a napsugárzás hőenergiáját gyűjti, hanem napelemekkel közvetlenül elektromos energiává alakítja a fényenergiát De a megoldás nem gazdaságos.

1989-ben kezdett működni a kaliforniai Mojave-sivatagban az első naperőmű. A sugarakat parabola keresztmetszetű vályúkba gyűjtik, ahol olajvezeték van. A felforrósodott olaj egy központi kazánba jut, gőzt termelnek vele, és a gőzzel a turbinákat hajtják meg.

A most tervezett ausztráliai erőmű azért új megoldás, mert a szél és a nap energiáját együttesen hasznosítaná. Az előzetes vizsgálatok során egy hasonló elven működő erőmű Spanyolországban már bizonyított, s tapasztalatai alapján módosított tervet valósítják meg a Mildura projektben.

Az építkezést, a kivitelezésére és működtetésére alakult melbourne-i Enviro Mission cég, 2003-ban kezdi meg. A kivételes nap-szél erőmű lesz az előrelátható 2005-ös üzembe helyezés után, egy km magas áramlási kéményével a világ legmagasabb építménye.

A kémény belsejében fújó erős szél a nap által felmelegített üvegtetők alatt elindítja a turbinákat, melyek mintegy 200 000 embernek termelnek ki energiát.

A felszállószél-erőmű kollektorain keresztül a nap felmelegíti a tető közepén található kéményben nagy sebességgel leáramló levegőt. A torony magassága a teljesítmény szempontjából nagyon fontos, mivel minél magasabb kéményben esik, annál nagyobb a levegőoszlop sebessége és a megmozgatott szélturbinák teljesítménye.

A Mildura projekt napkollektorának átmérője 5 km, a kollektorhoz kapcsolódó kéményé pedig, a tervek szerint, mintegy 170 méter. A toronybeli levegő óránként 55 km-es sebességgel zuhan a turbinákra.

A Spanyolországban épített hasonló mini erőmű hároméves működése során mintegy 50 kilowatt energiát szolgáltatott. Sajnos az erőmű 195 méter magas tornyát egy orkán ledöntötte.

Az ausztráliai erőmű kéménye ezért masszív betonépítmény lesz, melynek minden várható szélviharnak és földrengésnek ellenállhat. A munkát a kémény lábainál egymástól egyenlő távolságra elhelyezett öt turbinakerék végzi.

Az előzetes számítások szerint a felépítendő erőmű napkollektorainak élettartama 40-60 év, az alkalmazott turbináké és a toronyé pedig 80 év. A kivitelező és működtető cég további hasonló erőművek építését tervezi Ausztráliában.

Csillik Júlia